Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-479
210 479. országos ülés Í913 november 25-én, kedden. A minister ur beismeri, hogy a publicistákat és az érdekelt szakköröket nem hallgatta meg, és kijelenti, hogy nem nevezi meg azokat a publiczistákat, a kiket véleményadásra felkért. Azt hiszem, a minister ur ezzel a nyolczassal nem csinált slágert. ISTem mondom azt, amit Vázsonyi Vilmos t. kéjyriselőtársam mondott, hogyha ezt a két nyolezast kettévágjuk, akkor két nulla lesz belőle, de hogy slágert nem csinált vele, annyi bizonyos. Farkas Zoltán: Kis slágert! Egry Béla: Én nem értek annyira a kártyához, a képviselő ur többet ért hozzá, (Derültség a baloldalon.) és ugy látszik tudja, hogy van kis sláger és van nagy sláger. Nekem az a nézetem, hogy ez a javaslat a kormány és az egész rendszer bukását fogja maga után vonni. T. képviselőtársaim erről az oldalról bőven megokolták, hogy miért nincs joga ennek a kormánynak erkölcsileg és politikailag ilyen nagyszabású reformmal a képviselőház elé lépni. Én az általuk előadottakhoz teljes mértékben hozzájárulok és nem akarván ismétlésekbe bocsátkozni, azokat nem fogom pertraktálni, hanem egyet hozzáteszek, ez az, hogy azért sem volt joga a kormánynak ezzel a javaslattal a ház elé jönni, mert sem az 1910. évi választások alkalmával a munkapárti jelölteknek programmbeszédében nem volt benne a sajtójog megreformálása, nem volt benne az 1910-ben megalakult kormány programmjában sem, de nem volt erről egy szó sem magában a trónbeszédben sem, amelynek szövege a kezemben van. E törvényjavaslat hajánál fogva történt előrántásának magyarázatát megadta tegnap gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is az ő nagyszabású felszólalásában. En kötelességszerüleg, ép ugy, mint előttem szólott t. képviselőtársam, őszintén és nyíltan kimondom azt, hogy magam is kívánom, és talán nincs közöttünk senki sem, aki ne kívánná a sajtónak, illetőleg a sajtóval való visszaélés utján történő cselekményeknek némi megrendszabályozását. Hogy t. képviselőtársaim tisztában legyenek álláspontommal, — mert hiszen már felhozták azt is, hogy a sajtó némileg terrorizál bennünket és felhívásokat küldött hozzánk, hogy ezen javaslattal szemben foglaljunk állást — hogy részben igazoljam állásjxmtomat, leszek bátor röviden felolvasni egy részét hat év előtti beszédemnek, (Halljuk! Halljuk!) amelyet a pécsi országos kiállítás alkalmával megtartott katholikus nagygyűlés alkalmából mondottam el, amikor az a megtisztelő megbízás ért a nagygyűlés rendezősége részéről, hogy a sajtó kérdésével foglalkozzam a nagygyűlésen. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Körülbelül 10—15 ezer ember volt' akkor együtt és én akkor többek között a következőket mondottam (Olvassa): A sajtószabadság olyan kincse ennek a nemzetnek, melyet hosszú és nagy küzdelem árán szerzett meg. Ezt megőrizni és minden korlátozás ellen megvédeni nemcsak kötelessége, de közös érdeke ennek a nemzetnek, (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) mert a jövőbe senki nem láthat előre közülünk és jöhetnek ismét oly nehéz és súlyos naj>ok a nemzetre, (Felkiáltások balfelöl: Itt vannak!) amikor a hazafias sajtóra igen nagy szüksége lehet ennek a nemzetnek, hogy a közvéleményt felébreszsze, ébrentartsa, nehogy ugy járjunk, mint az 1848 előtti időkben jártunk, amikor eltespedtünk, elernyedtünk, elaludtunk. Amint korlátozzuk és békóba verjük a sajtót, békóba verjük ezzel a nemzetet s annak szabadságát is. De — és itt jön az, amire tulajdonkéjsen alludálni akarok, (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) mindjárt meghallja t. képviselőtársam, — ha feltétlen hive vagyok is a korlátlan szabadságnak s ha ahhoz hozzányúlni elvből nem engedne is, ez nem jelenti egyúttal azt, hogy az erkölcstelen alapon álló sajtót támogatnám, hogy annak irányával egyetértenék, ellenkezőleg nemcsak belátom, de magam is szükségét érzem annak, hogy az erkölcstelen sajtó üzelmeinek egyszer már véget kell vetni (Felkiáltások jobbfelöl: No!) és hogy a sajtószabadsággal visszaélőkkel szemben a legszigorúbb megtorló intézkedéseket kell ugy törvényhozási, mint társadalmi utón tenni. (Tiltakozások jobbról: Hisz akkor egyetértenek !) Hajós Ferencz : Nagyon helyes! Egry Béia: Azonban a konklúzió nem az, amit a t. képviselő ur közbeszóláskép, ugy látszik, imputálni akar nekem. Hajós Ferencz: En csak helyeseltem. Egri Béla: Azt mondom azután a végén (Olvassa): »Ezek ellen a sajtószabadsággal viszszaélő bravók ellen és nem a sajtó ellen kell megindítani a pusztító hadjáratot, ezektől a férgektől kell megtisztítani a tisztességes, a hazafias sajtót, (Felkiáltások jobbfelöl: Azt akarjuk !) nehogy az egészséges fát ők pusztítsák el. Ezek ellen kell eljárni, de ezek miatt nem szabad a sajtószabadságot elkobozni vagy megszorítani. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Falcione Árpád: Felszólalás a javaslat mellett! Egry Béla: Téved az igen t. képviselő ur. amikor azt mondja, hogy én ezzel a javaslat mellett szólalok fel, mert ki kell jelentenem azt, hogy ezzel a javaslattal abszolúte nem érthetek egyet és azt még általánosságban sem fogadhatom el, mert ezt nem tárgyilagosan, higgadtan, az összes szakkörök meghallgatásával alkották, hanem hatalmi érdekből készítették és nemcsak a tisztességtelen sajtót, a brávókat kívánják sújtani, hanem a tisztességes sajtót is. (Ugy van! balfelöl.) A közeli napokban olvashatták az urak, hogy az Altalános Ovadékbank, mely körülbelül 80 sajtóvállalat számára tett le biztosítékot,