Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

*79. Országos ülés 1913 november 25-én, kedden. 197 esetben is húszezer koronát kell biztosítékul letenni. Nos, t. képviselőház, ha a nyugat művelt államaiban mindenütt eltörölték ezt, nálunk miért tartják érvényben ? Ha ez igy van, akkor senki sem fogja elhinni a t. kormánynak, hogy ugy az újságírókat, mint a közönséget védeni akarja a kapitalizmus ellen, mert ellenkezőleg, ezzel az intézkedéssel a kapitalizmus karjaiba hajtja a kormány a sajtót, mert csak az fog lapot alapithatni, akinek sok pénze van. Hiszen emlékszem, t. képviselőház, hogy nálunk, mikor a nagyszebeni Tribunának biztositékát bírságok és egyéb büntetések alakjában mindig megdézsmálták, milyen óriási erőfeszítésünkbe került, míg helyreállítottuk a biztosítékot s hogy hány lapunk pusztult el épen csak azon a réven, hogy ilyen büntetések czimén elvették a lapok biztositékát. Gyűlöletet és keserűséget szült ez, azonban a czélt nem tudták vele elérni, mert teljesen még sem nyűgözhették le a sajtót. Ha pedig ezt a czélt nem lehet elérni, akkor, azt hiszem, nem indokolt és nem is állampolitikushoz méltó dolog megnehezíteni a hírlapok megjelenését. Nagyon helyesen jegyezte meg Pető Sándor barátunk, hogy mi hiszünk a sajtó jóságában . s nem mindig csak abból a szempontból nézzük a sajtót hogy annak révén követtettek-e el visszaélések vagy sem, hanem nézzük különösen azt, hogy a sajtó eredményeiben milyen óriási áldást hozhat különösen a szegény népnekEgy kis vidéken megalakul egy lap, amelynek czélja, hogy a népet felvilágosítsa, hogy helyrehozza a mulasztást, amelyet az állam évtizedeken át elkövetett az által, hogy az iskoláztatásról nem gondoskodott. Amint ezeket a mulasztásokat helyre akarja pótolni az a szegény hírlapíró, aki egész életét önti bele a betűkbe, akkor azt megkötni és lehetetlenné tenni oly intézkedésekkel, mint ez a biztosíték, az minden lehet, csak nem szabadelvű, csak nem modern intézkedés és egyáltalában nem dicsekedhetünk azzal, hogy ebben a tekintetben a külföld után indulunk. Ami a helyreigazitási jogot illeti, azt a részt, hogy meddig és mily mértékben lehet a helyreigazítást érvényesíteni, nem fogadhatom el. Magam előtt képzelem a mai rendszer mellett, hogy

/ milyen lesz ez különösen a választásoknál. És itt gondolok azokra az elemekre, amelyek felett a mindenkori minister rendelkezik. Elvégre előttem is, az ellenzék előtt is, kiválóság a minister ur, meghajolunk előtte, de nem követelhetjük tőle, hogy nyolcz hónap alatt megváltoztassa összes közegeit és különösen a közigazgatás tekintetében vajmi messze állunk attól, hogy európai színvonalra emelkedjünk. Számolnunk kell azokkal a külső végrehajtó közegekkel, amelyek rendelkezésünkre állanak és e paragrafus szerint azt fogjuk elérni, hogy különösen az a lap, amelyet czélbavettek, tele lesz hatóságok rektifikáczióival és az a román lap, amely azért alakult, hogy a népet felvilágosítsa, hogy a nép politikai és gazdasági műveltségét előmozdítsa, arra fog ébredni másnap, hogy az első lapon mindig a főszolgabíró vagy az alispán rendelete fog megjelenni. Azt mondja ez a rendelkezés, hogy »a helyreigazító nyilatkozat az időszaki lap nyelvén, vagy az állam nyelvén van megírva.« Ebben a tekintetben tisztáznunk kell a dolgot, mert annyira már mégsem mehetünk a jogok eltiprájpaban és a szerzett jogok eltulajdonításában, hogy azt is megengedjük, hogy akárki privát ;ember vagy hatóság, magyar nyelven közölhesse la nyilatkozatait és az egész lapot elfoglalja az ő magyar közleményeivel, oly lapban, amelyet a néphez küldenek, amely nép nem tudja a magyar nyelvet, csak románul tud és másra kíváncsi, nem pedig a hatóságok helyreigazítására. t A nagy tiszteletem mellett, amelylyel az igazságügyminister úrral szemben viseltetem, iezt a rendelkezést igazságtalannak és pongyolának is tartom, mert elvégre is meg kell mondani, hogy hogyan történik az, ki fordítja le román nyelvre. Azt csak nem akarom elhinni, hogy csak magyar nyelven köteles e rektifikácziót közölni, mert szerény véleményem szerint ez a czélt eltéveszti. Hiszen valószínűleg azt akarja elérni, hogy az a publikum, amely rosszul volt informálva valamely tényről, hallja meg a rektifikácziót, hogy miként igazolja magát az a hatóság vagy az az egyén, már pedig ha magyar nyelven irják a rektifikácziót, azt mondanák, ki tudja miféle ujabb sajtóközleményt hozott az a lap, amiért megint elmarasztolják a szerzőt. Azt hiszem, hogyha ez igy marad, ez a legnagyobb visszaélésekre, de egyúttal félreértésekre is adhat alkalmat. A büntető rendelkezések között különösen a 24. §. 4., 5. és 7. pontja az, amely szerény véleményem szerint nemcsak- nem indokolt, hanem amelyre vonatkozólag a büntetés felette nagy. Már bátor voltam felemlíteni, hogy rendelkezés van ebben a szakaszban arra nézve is, ha a bejelentés késik, még pedig szándékosan késik, mert hiszen minden késés szándékos lesz. Vannak bűncselekmények, vannak mulasztások, amelyek szándékosak és majd a minister mindaddig, amig neki törvényes oka nincs, hogy valamit megakadályozzon, nem veszi majd tudomásul valamely lap megindítását. Ha tehát majd türelmét veszti az a kiadó, mert már ott ül az egész szerkesztőségi személyzet és várja a ministertől a malasztot, az engedélyt, de az nem érkezik meg és erre kiad egy számot; hogy ezért az ezen sajtójavaslatban lefektetett súlyos büntetéssel illethessék őt, ez, azt hiszem, a legnagyobb mértékben helytelenítendő. A 24. §, 5. pontja újból bevezeti az jnkvi-