Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-473

12 4/3. országos ülés 1913 november 11-én, kedden. tábla folyamodott a királyhoz kérve-könyörögve, vájjon szabad-e neki a régi magyar jogszokásoktól eltérve szigorítani Martinovics és társai perében azért, hogy azokat is halálra Ítélhesse, kiket a kir. tábla halálra nem itélt. De arra nincs példa, h gy a magyar ügyvédség lealjasodott volna a szabadságjogok elárulásában, (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert ebben a korszakban is, a Martinovics-korszakban is, az ügyvédség teljesítette a legeiszántabban, a legbátrabban, a legbecsületesebben kötelességét. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsöbaloldahn.) Több tiszteletet kérek tehát az ügyvédséggel szemben, olyat, amely múltjánál és jelentőségénél fogva megilleti, olyat, mely legalább annyi, mint amely akár a bírákat, akár a tanárokat megilleti. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem akarom az igazságügyminister urnak az ügyvédekről mondott kritikáját hasonlóval viszonozni, de mondhatom, ha én a jogélet különböző munkásait szemügyre veszem, a legkényelmesebb dolga van az elméleti jogásznak, aki szuverén módon él az ő eszméinek és rendszerének birodalmában és bármi történjék, ami az ő szisztémájával nem egyezik, ő azt szuverénül nem veszi figyelembe. Nagyon jó 'dolga van a bírónak, aki hivatalból bölcs, de legjobb dolga van a legfelsőbb bírónak, aki azért marad mindig bölcs, mert nincs már felette senki, aki megmondja neki, hegy nem bölcs. (Mozgás jobbfelöl.) Ámde az ügyvéd jogi munkája önmagában hordja büntetését, mert ha bolondot csinál, az abban az ügyben mutatkozik, melyet képvisel. Nem akarom a kedvességeket viszonozni; nem akarok a meddő összehasonlítás terére lépni, pedig tudnék az elméleti jogtudósokról szóló csinos történetet elmondani. (Halljuk! Halljuk 1) Egy elméleti jogtudóst egyszer a hajótörés kivetette a partra és ott olyan törzs körébe került, mely emberevő volt. Először arra gondoltak, hogy erre a czélra használják fel, de tüzetes vizsgálat után az elméleti tudós erre alkalmatlannak találtatott. (Derültség.) Gondolkoztak, hogy mire is használják fel 1 Nem tudták semmire sem használni, végre találtak neki mégis állást, arra használták fel (Felkiáltások jobbfelöl: A delegáczióba!) hogy struceztojásokra ültették, hogy azokat költse, ki állati melegével. (Élénk derültség és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. VáZSOnyi Vilmos : Minthogy önök nagyon derülnek, tehát derűs és szívderítő javaslatuknak tüzetes bírálatára bátorkodom áttérni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Az eddigi sajtójog két hiányának orvoslását sürgették. Az egyik a helyreigazitási kényszer, a másik pedig a magánjogi kártérítési kötelemnek megállapítása abban az esetben, ha a sajtó valótlan hírek tudatos, rosszhiszemű terjesztése által vag3'oni kárt okoz. Semmiféle más óhajtása a közönségnek nem volt. Ha ez a javaslat ezen a téren marad és ha ezt a két kérdést szerencsésen oldja meg, valóban teljesen megtámadhatatlan az a terület, amelyre szorítkozik. Azonban a javaslat ezt a két kérdést is nagyon szerencsétlenül oldotta meg. E két kérdés szabályozásánál is túllőtt a czélon. Egyebekben pedig felhasználva a kedves alkalmat, olyan rendelkezéseket vett fel, amelyek alkalmasak arra, hogy a sajtó szabadságát a legnagyobb mértékben veszélyeztessek. Pedig ugy-e, teljesen világos, hogy mihelyest mi a sajtóra ujabb kötelmeket rovunk, mihelyest a helyreigazitási kényszerrel és a különösen súlyosan latbaeső magánjogi kártérítési kötelem megállapításával mi a sajtóra a legnagyobb féket rakjuk, abban a pillanatban természetes ennek a gondolatnak a másik párja, amely jelentkezik, hogy a sajtót viszont biztosítani kell a mindenkor változó kormányhatalom minden üldözésével szemben, (ügy van ! balfélől.) Ezen üldözésekkel szemben a sajtónak nemcsak védelmet, hanem teljes kártérítési ígérni: is kell biztosítani. Ez a sajtójogi javaslat azzal az allűrrel lép fel, mintha az 1848. évi XVIII. t.-cz. alapján állana. Bevezető szakaszában is átveszi az 1848. évi XVIII. t.-cz.-nek első pontját, csak egy kicsit átstilizálja. Az eredeti javaslatban az volt, hogy »gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti*. Az igazságügyi bizottság javított ezen. Azt mondja : »Sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait*. Hogy mi bajuk volt a t. kodifikátor uraknak a 48-iki nagyon jó magyar szöveggel, azt nem tudom és hogy miért üldözték hátra a gondülatakat (Derültség.) az uj javaslatukban, azt sem tudom. Azaz, ha a javaslat további rendelkezéseit elolvas m, akkor végre ezt mégis megértem. E nagyszabású kijelentés után, hogy mindenki — ma már javított stílusban — sajtó utján szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait, következik ennek konzekvencziája, ami pedig az, hogjr — és ezt az előadó ur büszkén emeli ki — a 9. §-ban valami egészen uj dolgot statuál. Amint az indokolás is mondja a javaslatnak, gondoltak arra, hogy jöhetne valamikor egy olyan kormány, amely önkényre és erőszakra hajlandó. (Derültség balfélől.) Megtörténhetik ez, tehát ezzel a veszedelemmel szemben a 9. §-ba felveszik azt, hogy a m. kir. posta és postai szállítást teljesítő minden közforgalmú közlekedési vállalat oly sajtóterméket, amelynek terjesztése a 10. §. szerint eltiltva nincs, — t. i. külföldről kitiltott sajtótermékek — azonos dijakért szállítani köteles. Erre nagyon röviden válaszolhatok. Ez a nagybecsű vivmány egyszerüen beczikkelyezése a nemzetközi szerződések megfelelő paragrafusának. Ettől nem lehet eltérni, mert az eszmék terén kikapcsolódhatunk a nemzetközi forgalomból és ez megy, de a posta terén ez nem megy, (Derültség.) mert erre nemzetközi szerződések köteleznek. Az, amit az a szakasz elmond, természetesen ma is fennáll, de hiányzik belőle egy kis csekélység. Ha kodifikálni akarják az urak a sajtót, ha komolyan