Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-478
4-78. országos ütés 19Í3 november 2 f i-én, hétfőn. 159 a legmesszebbmenő preventív intézkedéseknek egész sorozatáról van szó, (Igaz! TJgy van! balfelöl.) melyek annak szabad mozgását teljesen tönkreteszik, teljesen meggátolják. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Áttérve már mostan arra az időszaki sajtóra, amely nem az utczai terjesztésre van alapítva, itt elsősorban is a hírlapi kauezió óriási felemelésével találkozunk. (Halljuk! Halljuk!) A hírlapi kauezió kérdésének, a sajtójogi irodalomban és a sajtójogi praxisban, számos előzménye van. Az igazi liberális álláspont — és ez szerintem az észszerű álláspont is, — az időszaki lap kaueziójának teljes eltörlése mellett szól. (Igaz! TJgy van! taps balfelöl.) A kauczióval nem nyerünk biztosítékot a lap szellemi és erkölcsi nivója felől. (Igaz! TJgy van balfelöl.) A kauczióval csak kiváltságot nyújtunk azoknak, akik vagy maguk nagy pénzerővel rendelkeznek, vagy olyan tényezőkre, olyan pártokra támaszkodnak, ahol nagy pénzerő van képviselve, hogy ők egy bizonyos kizárólagossággal bírjanak a lapok megindításánál. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Egy hang (a szélsöbaloldalon): Ahol sok a só! (Mozgás jobbfelöl.) Gr. Apponyi Albert: Az a sajtóban lábrakapott kajjitalisztikus irányzat megrögzítése, hogy nem elégszenek meg a kauezió fentartásával, hanem azt még emelik. Ha a sajtónak erkölcsi és szellemi nívóját emelni akarjuk, erre egészen más intézkedések volnának szükségesek. Én nem ellenezném az olyan intézkedéseknek törvénybe iktatását, melyek időszaki lapoknak kiadását és szerkesztését bizonyos szellemi és erkölcsig kvalifikácziókhoz kötnék. (Helyeslés balfelöl.) Én nem ellenezném ezt, sőt én kívánom, hogy ezen a téren a sajtónak önkormányzata hatályosabban érvényesíttessék s hogy felelősséggel bírván, e tekintetben a sajtó, mint testület, maga selejtezze ki mindazt, ami nem oda való. (Igaz! TJgy van! helyeslés balfelöl,) Ezekkel az intézkedésekkel lehet a sajtó erkölcsi és szellemi nívóját emelni, de kauczióval tisztán csak a gazdag embereknek, az anyagi erővel rendelkező köröknek és tényezőknek adjuk meg azt a privilégiumot, hogy gondolataikat és érdekeiket szabadon szolgálhassák, előmozdíthassák. (Igaz! TJgy van! Taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) De hát ez még hagyján és térjünk át az egyik olyan természetű elvre, melynek in thesi helyességét nem vonja kétségbe senki. Ez a helyreigazítás jogának elve. (Halljuk ! Halljuk!) De, bocsánatot kérek, ennek az elvnek keresztülvitele is oly egyoldalúsággal történik, hogy kirí belőle a tendenczia, az irányzatosság. Először is a hatóságnak az a feltétlen helyreigazitási joga, amely semmiféle feltételhez nincs kötve, amely semmiféle korlátot nem ismer, abban a jámbor feltevésben, hogy hiszen hatóságaink ezzel visszaélni nem fognak. (Derültség a baloldalon.) Mi, sajnos, e tekintetben más szubjektív véleményben vagyunk, de én azt hiszem, hogy a jogot nem a váltakozó szubjektív érzelmek szerint, nem a változó jó vagy kevésbbé jó, kedvező, vagy kedvezőtlenebb feltevések szerint kell hullámoztatni, hanem bizonyos elvekre kell alapítani. (Helyeslés balfelöl.) A hatóság akkor hatóság, amikor törvényes hatáskörében eljár, ezenkívül pedig a hatóságnak privilégiumot más honpolgárokkal szemben adni nem helyes, hanem ez egyszerűen a közszabadságra vonatkozó fogalmak megsértése. (Igaz ! TJgy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Azután jön a helyreigazitási jog nem hatósági személyek javára, ami magában véve teljesen helyes. De ez a jog oly korlátlanul és oly ellensulyozatlanul van ebben a javaslatban megállapítva, hogy amint az egész javaslat szisztematikáján keresztül vonul, itten is a prézumpezió mindig a sajtó ellen szól. A sajtó az, amelyről feltételezik, hogy ő az, amely támad, hogy ő az, amely visszaél, mig arról, aki itt mint másik fél a sajtóval szemben áll, feltételezi a javaslat, hogy feltétlenül igaza van, hogy az nem hibázhat, hogy vele szemben semmi garanczia nem szükséges. Először is majdnem korlátlan kiterjedésben adja meg a helyreigazitási jogot, ugy hogy az kiterjedhet a helyreigazítandó közleménynek hosszadalmasságán túl is, ha a helyreigazító fél azt tartja, hogy neki szüksége van arra, hogy a maga igazát kifejtse, s azután semmi, a legkisebb felelősséget nem állapítja meg a helyreigazitóval szemben, ha ezzel a joggal visszaél, ha ezzel a sajtót indokolatlanul zaklatja, ha esetleg ő mond valótlanságot ebben a helyreigazításban, íme, egy helyes elvnek egyoldalú, igazságtalan, méltatlan alkalmazása. (TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) A lefoglalások kérdésével is épen igy vagyunk. Ismét nem akarok a lefoglalás jogosultságának problémájával foglalkozni, mert ez igen messze vezetne. Látom, hogy előrehaladt, igazán szabadelvűén gondolkodó országoknak törvényhozásai bizonyos kautélák mellett megtartották a lefoglalásnak jogát, nem akarok tehát in thesi ellene érvelni. De bocsánatot kérek, a lefoglalás óriási, kiszámíthatatlan károkat okozhat egy lapnak (Igaz ! TJgy van! balfelöl) és különösen, ha sűrűn követik egymást, önmagában tönkre tehet egy lapot. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Már most ha a lefoglalás jogát fentartjuk a sajtóval szemben, akkor, ha méltányosan akarunk eljárni, a sajtónak ezzel szemben bizonyos garancziákat kell adnunk. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez pedig teljesen hiányzik a javaslatból. Az egyik garanczia az volna, hogy az a hatóság, amely a lefoglalást kieszközölte, az a bíróság, amely azt teljesiti, köteles legyen a sajtópert megindítani azon a czimen, illetőleg azon tény, azon czikk, azon hír