Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

160 ŰS. országos ütés tóíS miatt, amely miatt a lefoglalást eszközölte s amennyiben ez a per arra a hatóságra nézve kedvezőtlen Ítélettel végződnék, köteles legyen a lapnak a lefoglalás által okozott kárt megtéríteni. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ekkor van azután garanczia garancziával szemben, ekkor járunk el kétoldalulag, ekkor kombináljuk mi a társadalomnak a sajtó visszaélései által néha megtámadott érdekeit a netalán — ami ép oly valószínű, plauzibilis és lehetséges — jogtalanul megtámadott sajtóorgánum érdekeinek hatályos megvédésével. (Igás! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Egész általánosságban véve, én is teljesen aláírom az előttem szóló t. képviselőtársamnak azt a tételét, hogy^ szabadság és felelősség korrelát fogalmak. En sem akarok szabadságot felelősség nélkül. Minél nagyobb a szabadság, annál szigorúbb és pontosabb felelősséget kívánok én is, (Helyeslés) mert csak igy lehet a szabadság az erkölcsi jogrend egyik fentartó erejévé, (Ugy van! a jobboldalon) különben romboló és nem épitő hatással bir. (Igaz! TJgy van! a jobbfelől.) Igen ám, de megint szemben állunk itt egyikével azon önmagunkban helyes és senki által nem kontrovertált elveknek, amelyek e javaslatban eltorzulnak ós a sajtószabadság veszélyévé válnak, mert a felelősségrevonás, ha nincs a tárgyilagosság összes garancziáival körülvéve és körülbástyázva, tényleg a sajtószabadság elleni indirekt támadó eszközzé válik. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Megkritizálták a felelősségrevonás rendszerét, amelyet ez a javaslat megállapít, előttem már többen, akik e részletekre nézve az enyémnél nagyobb szakértelemmel birnak. Ha mégis visszatérek e témára és ha a fokozatos felelősség kérdésének megvilágításába én is belebocsátkozom, teszem ezt azon eminens politikai és közszabadsági fontosságnál fogva, amellyel épen e kérdés helyes megoldása jár. A sajtójavaslatnak t. előkészítői lehetnek igen jeles jogászok. Az a sok részletes hiba, az a sok lehetetlen jogi definiczió, amely e törvényjavaslatba belecsúszott, nem ingat meg abban a feltevésemben, hogy tényleg jeles jogászok azok, akik e sajtójavaslatot előkészítették és szerkesztették. Egy dologról azonban helyes fogalommal nem birnak és ez épen az, hogy mi a sajtó, mi az időszaki sajtó és mi az újság? Egy újság, egy lap magában véve egy egyéniség, egy intézmény és nem apapirosnak bizonyos mennyisége, amelyben különböző emberek különféle dolgokat leírnak, hanem az a mindennapi megjelenés folytán, az olvasó közönségével való mindennapi érintkezés által, azáltal a kényszer által, amelyben van, hogy az összes hazai és összes világeseményeket kommentárral kisérje, azon törekvése által, hogy olvasóközönségével állandósítsa a kontaktust és az olvasóközönség közt terjedjen, hogy propagandát csináljon november 2i-én, hétfőn. eszméinek, az egy intézmény a maga egészében, kontinuitást képviselő lény, amelynek csak exponensei az egyes munkatársak, exponense a felelős szerkesztő, habár ennek személyében jő leginkább kifejezésre magának a lapnak egyénisége. Ha igy vesszük a dolgot, akkor annak a fokozatos felelősségi rendszernek, amely nem minden részletében olyan, mint aminőnek a 48-iki törvény megállapította, jogosultságát teljesen el kell ismernünk és meg kell állapitanunk, hogy az időszaki sajtó, az újság, a napilap jogi és erkölcsi természetének egyedül ez felel meg. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Kifejtették már előttem, hogy az nem tisztán formalisztikus jogkeresés, amidőn a sajtó által sértettel szembeállítanak valakit, aki talán nem direkt szerzője annak a sértésnek, midőn a közrendet megtámadó czikkekért és híradásokért talán nem épen azt keressük, aki azoknak szerzője, — hiszen ha lehet, elsősorban a fokozatos eljárás elve is őt keresi — de nem szükségképen azon inkvizitórius módon, hanem megelégszik azzal, hogy legyen a sértettel, a közönséggel szemben valaki, aki képviseli azt az egyéniséget, azt az újságot — mert az egyéniség követte el a vétséget, ha vétséget követett el, — aki felelősségre vonandó és az egyes emberek fokozatos felelősségének megállapítása nem egyéb, mint annak a módnak rendezése, hogy az újság egyénisége mennél jobban és teljesebben tétessék felelőssé azért, amiket esetleg elkövetett. A sajtójavaslat pedig a fokozatos felelősség elvét áttöri, midőn a kötelező vizsgálat elejtésével a nyomozást a rendőri közegeknek, rendőri hatóságoknak kezébe adja. Az igaz, hogy a bizottság némileg átalakította, mondjuk, leplezte az eredeti javaslat kirivó inkonzekvencziáját, amely szerint minden inkriminált sajtóközlemény miatt a bűnösök egész sorozatát lehetett, sőt kellett keresni, mert ahol bűntény nyomai forognak fenn, ott a nyomozás köteles keresni addig, amig mindazokat megtalálja, akik a törvény szerint a bűnesetben részesek, mondom, igaz, hogy az eredeti szöveget némileg simította az igazságügyi bizottság, midőn azt mondta, hogy szerzőként kell büntetni azt is, aki a sajtóterméket büntetőtörvénybe ütköző tartalommal megrendelte, úgyszintén azt, aki a sajtótermék büntetőtörvénykönyvbe ütköző tartalmának megírására vagy egyéb megalkotására a szerzőt rábírta. Ez azonban csak eufemisztikus átírása annak, amit az eredeti javaslat tartalmaz, mert ha a nyomozásnak keresni kell azokat, akik a szerzőt az inkriminált czikk megírására rábírták vagy utasították, a rábírás, az utasítás fogalma olyan tág keretű, hogy például egy pártköri beszélgetés is, amelynek nyomán az újságíró megírja czikkét, a rábírás természetével birhat. (Ugy van! a baloldalon.) Ez nagyon kirivó dolog, mert ezen a czimen