Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

í?8. országos ülés 1913 november 2h-én, hétfon. 145 nak, hogy azok elvtársai az igazságügyminister urnak, mert a minister ur az indokolás szerint az eredeti szövegbe nem vette be a kötelező vizsgálat eltörlését és az igazságügyminister ur kijelenti az indokolásban, hogy sokkal megnyugtatóbb, ha a vizsgálat a vizsgálóbíró kezében van, mint a rendőrség kezében, ahol gyakrabban fordulhatnak elő visszaélések és épen azért ő nem fogadhatja el azt a kívánságot, hogy a kötelező vizsgálat eltöröltessék. (Mozgás.) Ebben a tekintetben az igazságügyminister úrral egyetértek és csak az igazságügyi bizottság forgatta ki a javaslatot és mondja ki a kötelező vizsgálat eltörlését. [Remélem, hogy a minister ur, aki ad valamit a maga jogi véleményére, akinél jogosultabb az álláspont fentartása, akit évtizedekre terjedő hosszú, előkelő tudományos működése jobban meg is véd, mint az igazságügyi bizottság esetleges határozatait, mondom, remélem, hogy a minister ur a részletes tárgyalás folyamán a maga igazságát és jogi meggyőződését helyre fogja állítani. A törvény azon hiányára vagyok bátor még rámutatni, amely a bizonyítás . tekintetében teremt igen lényeges és sérelmes változtatásokat. Méltóztatnak, ugyebár, akczeptálni a bűnvádi perrendtartás azon szabályait, amelyek a bizonyításról szólnak, és amelyek igen liberálisan és a legmesszebbmenő mértékben adják meg a vádlottnak a védelem jogát. Mert elvégre a vádlott, amikor a bíróság elé megy és felelősségre vonják, amikor becsületét, szabadságát, vagyonát teszi koczkára, nem a mészárszékre megy, hanem bíróság elé megy, ahol védekezési joga van. Sajtó- és nem sajtótéren eddig az volt a generális szabály, hogy a védelemnek a lehető legteljesebb szabadságot kell biztosítani. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Senkit, aki vádlottként jelenik meg a bíróság előtt, amikor életéről, szabadságáról, becsületéről, vagyonáról van szó, nem szabad korlátozni a maga védelmi jogában, és csak azt szabad elitélni, aki, habár módjában volt bizonyítani, nem tudta ártatlanságát kimutatni. A bűnvádi perrendtartás 192. §-a megszabja azt, hogy tanuk gyanánt, amennyiben kihallgatásuk szükségesnek jelentkezik, megidézendők mindazok, akikről fel lehet tenni, hogy a bűncselekményről és a bűnvádi eljárásra nézve fontossággal bíró körülményekről közvetlen észleletek alapján tudomásuk van. Ez tehát azt mondja, hogy a tárgyalásra minden tanú megidézendő, akinek a dologról, amelyről szó van, közvetlen tudomása van. A mi sajtóeljárásunk nem azt mondja, hogy mindenki megidézendő a sajtóper főtárgyalására, akinek a dolog érdeméről tudomása van, aki közreműködhet a maga igaz vallomásával az igazság felderítésén, nem, hanem csalafintaságokat, hátsó ajtókat nyit meg és azt mondja: tanú csak akkor idézhető be, ha bizonyos jogi cselekvényekre vonatkozóan ezek a bizonyítékok már előterjesztve lettek. KÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. XX. KÖTET. Hát ez a mi jogéletünk egyetlen területe, ahol nem azt mondjuk ezentúl, hogy derüljön ki az igazság, legyen a bíróság előtt annak igaza, aki állítását bebizonyította, hanem azt, hogy a sajtóeljárás terén a jövőben csak annak lesz igaza, aki bizonyos határidőre produkálta a maga bizonyítékait a bíróság előtt. Amíg a bűnvádi perrendtartás 288. §-a szerint minden tanú feltétlenül beidézendő a főtárgyalásra, a sajtóeljárás e tekintetben is statáriumot teremt, mert lefejezi az igazságot. Ha ugyanis a törvényjavaslat intézkedése következtében én a tanúmat csak a főtárgyalás előtt két-három nappal találom meg, ártatlanul leszek elitélve, bár ez a tanú ártatlanságomat igazolta volna. Hogy a sajtójogi eljárás gyorsítása ilyen áldozatokat követelne, ezt bátor vagyok kétségbe vonni. (Helyeslés balfelől.) Azt mondja a közmondás: fiat justitia, pereat mundus. Ez annyit jelent itt, hogy ne méltóztassék két-három nap miatt az igazság kiderítését lehetetlenné tenni. Azt hiszem, enyhén fordítottam magyarra ezt a római közmondást. A lényeg az, hogy az igazság kiderüljön. Nem az a fontos, hogy mikor jelentem be a tanúmat; a fődolog az, hogy az igazság kiderüljön ; hisz a bűnvádi perrendtartás is kimondja, hogy, ha én komoly indítványt terjesztek elő, akkor még a főtárgyalás is elnapolható. Akik gyorsítani akarják az eljárást, azoknak sohsem volt az ellen kifogása, hogy a főtárgyaláson minden bizonyítási eszköz, amely az igazság kiderítéséhez szükséges, érvényesíthető legyen, tekintet nélkül arra, hogy ez a bizonyítási eszköz mikor lett bejelentve. Ez ellen csak annak lehet kifogása, akit bizonyos j^erek sorsa elkeserített. (Ugy van! a baloldalon.) A nagyközönség ezen a czimen sohasem kívánta az eljárás gyorsítását, hogy ezzel az igazság is agyonüttessék. En el tudom képzelni, hogy sok esetben a per húzása lesz a czél, de viszont lehet komoly bizonyíték is, amely csak elkésve jelentkezik. Ennyire sohasem kívánja senki az eljárás gyorsítását, hogy ennek árán az igazság üttessék agyon, hogy ennek árán ártatlan ember lakoljon. Ha már nem méltóztatik akczeptálni azt, hogy fiat justitia, pereat mundus, hát legalább méltóztassék ezt enyhén fordítani magyarra, ugy, hogy a főtárgyalásig, illetve addig, amíg az ügy be nem fejeztetett, mindenkinek joga van a inaga bizonyítékait a bíróság elé vinni és a maga védelmét előadni. (Helyeslés a baloldalon.) Ezt kívánta a mi bűnvádi jjerrendtartásunk is minden intézkedésével. így szólt az 1868. évi igazságügyministeri rendelet is, amely a sajtóeljárást szabályozta, amelyet ugyancsak Horváth Boldizsár adott ki, de amelyet az a nyolcz tudós, aki az igazságügyminister urat támogatta, figyelmen kivül hagyott. Horváth Boldizsár 1868 február 22-iki 19-ik számú rendeletében, amelynek igazságait nem lehet ilyen 19