Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

47$. országos ülés 1913 november Vt-én, hétfőn. 139 egy ilyen igénypert indit, akkor a biró, ha nem akarja is, lia nem tetszik is neki, ha nem szive szerint való is, azért mert köteles a törvényt figyelembe venni — és mert polgári perekben nem esküdtszék itél, amely a maga lelkiismeretes meggyőződése, nem pedig a törvény paragrafusai szerint hozza meg verdiktjét — mondom, a biró, akitől mindnyájan el is várjuk, hogy a törvényt figyelembe vegye, mert rossz is volna, ha nem ezt tenné ; a biró, aki a létező törvényeket köteles figyelembe venni : ha a jövőben eléje kerül egy ilyen kártérítési igényper, kénytelen lesz e törvény alapján megítélni a kártérítést. (Zaj jobbfelől.) Azt hiszem, ezen egy példából méltóztatnak látni, bár száz példát is fel lehetne hozni, hogy milyen veszedelmes liberalitással és bőkezűséggel állapította meg a t. igazságügyminister ur javaslata a kártérítési igényt azokra, akiknek — mint már mondottam — olyan véletlen szerencséjük van, hogy a lapok rosszat irnak róluk. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Az igazságügyminister ur egy előtte jelentkezett deputácziót e tekintetben megnyugtatni próbált; nekem azonban meg kell jegyeznem, hogy ezen törvényes intézkedésekkel, amelyek itt a 39. §-ban le vannak fektetve, tönkre lehet tenni nemcsak az egész munkássajtőt, hanem az összes munkásmozgalmakat is. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) És én, aki igazán nem vagyok a szélsőségek embere, amit beigazoltam mindenkor itt a parlamentben is, nem csodálnám, ha ezen intézkedések ellen sokkal erősebben és sokkal kevésbbé resjiektábilis eszközökkel remonstrálnának a munkások, mint amilyen eszközöket és remonstrácziókat eddig láttunk. (Zaj és felkiáltások jobbfelöl: Felhívás kering őre!) Bródy Ernő: Halljuk! Halljuk! Mi az kérem? (Derültség jobbfelöl. Elnök csenget.) Varga Gábor: Majd a gyakorlat megmutatja, mennyire nincs igaza! Pető Sándor: Azt mondja közbeszóló t. képiselőtársam, hogy a gyakorlat meg fogja mutatni, hogy ez a veszély be nem következik. Méltóztassék megengedni, én minden tekintetben szívesen átadom az elsőbbséget és meghajlom a t. képviselő ur véleménye előtt, de ezt a terét a jogéletnek én jobban ismerem, mint a t. képviselő ur, aki évtizedeken át munkáskérdésekkel és munkásérdekeket érintő perekkel foglalkoztam. És a gyakorlat nem fogja megczáfolni ezt a feltevést, mert a birói gyakorlat most is —• ezt, sajnos, meg kell állapitanom — törvényes és tételes intézkedések nélkül is nagyon hajlik a felé — és meg is teszi, ha lehet, — hogy ilyenféle kártérítési igényeket elismerjen és megítéljen. És itt azután a diszparitás, az egyenlőtlenség rettenetes mértékben jelentkezik. Hogy egy példával illusztráljam a dolgot, ugyebár, gyár, mondjuk vasöntőgyár, aratógépgyár stb., vagy technikai czikkeket gyártó műhely kevés van a fővárosban és az országban és most már a munkások és munkaadók részéről egyenlő módon előfordul az, hogy a munkások kiírják és közzéteszik a maguk lapjában azon műhelyt és gyárat, amelyet szervezett munkásnak a gazdasági érdek és a szolidaritás miatt illik kerülni; viszont a munkaadók sem restek ós ők is fekete listákat köröznek, amelyek az összes szakmákban minden egyes munkaadóval közlik azt, hogy ez meg ez a munkás nem veendő fel, mert veszekedő, egyenetlenkedő, szervezi a munkásokat, sztrájkra bujtatja a munkásokat, szóval itt is megvan, ott is megvan. Én azt mondom, mindegyiknek joga van a maga gazdasági érdekét ugy védelmezni, amint tudja. (Igaz! TJgy van! a báloldalon.) A kettő között csak az a csekély kis különbség van, hogy kevés munkaadó van, egypár, tiz, húsz, mondjuk száz; azok egymással telefonon, levél utján érintkeznek, vagy élőszóval mondják meg egymásnak azt, ami azután azzal a munkát kereső munkással szemben kárt okozó cselekmény. Mert, ugyebár, kártokozó cselekmény az, ha végigjárja egy munkás Budapestnek öszszes műhelyeit és gyárait és mindenütt zárt ajtókra talál azon a czimen, mert ő a fekete listára tett ember, akitől a munkaadónak óvakodni kell s akire a figyelmet az a másik gyár már felhívta. A munkaadó ezt csinálja suttyomban, telefonon, levélben, élő szóval, csinálja gyűlésen: a munkások ezrei és tízezrei azonban nem érintkezhetnek igy, a munkásoknak folyton váltakozó létszáma és azoknak vándorló tömegei nem érintkezhetnek egymással igy; azok csak hírlapi utón érintkeznek egymással, tehát hírlapi utón mondják el azt a kártokozó cselekményt, amelyet a munkaadó nem hírlapi utón mond el. (Zaj. Elnök csenget.) A munkaadót ezért nem lehet üldözni, mert először is nem lehet megcsípni, másodszor, hogy ha ilyen kártokozó cselekményt üldözni akarunk, azt majd csak a polgári törvénykönyv alapján üldözhetjük, amelynek törvénybe iktatását a jövő hozza meg. Ellenben már most a tout prix, már az 1914 ik évben rászabjuk az összes munkásszervezetekre, az összes szakmákra, az összes szaklapokra, az összes politikai munkáslapokra ezen kártérítési felelősséget; mert hiába méltóztatnak bizni egy jobb birói gyakorlatban, ez az igazság. Ha kihirdetem a lapomban, hogy a Schlick-gyárba önérzetes szervezett munkásnak nem szabad bemennie, mert ott, nem tudom, ilyen vagy olyan munkarendet, házirendet nem tartanak meg, rosszul bánnak a munkásokkal, vagy pedig közzéteszem, hogy önérzetes, szervezett munkásnak ott nem szabad dolgoznia, ami eddig a gazdasági mozgalomnak megengedett és mindennap előforduló, el sem tiltható eszköze: »kárt okozok* a gyárnak, ugy-e? Hiszen az angol jog többet is megenged, megengedi az u. n. őrök felállítását, akik vigyáznak, 18*