Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

478; országos ülés 1913 Azt hiszem, hogy Magyarországon manapság egy igazságügyministernek, aki maga elismeri, hogy a sajtó szabadsága az alkotmány legerősebb biztositékát képezi, aki maga elismeri, hogy a sajtójog és a sajtószabadság általában szoros összefüggésben vannak a szabadságjogokkal és tükrei és hőmérői egy ország alkotmányos és szabad életének, (Igaz! Ugy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) azt hiszem, egy magyar igazságügyministernek más ambicziójának kellene lennie, (Igaz! Ugy van! balfelől.) mint annak, hogy ilyen czenzurák, tilalmak, ilyen spanyol csizmák, aknák és lakatok tekintetében egyek és azonosak legyünk Horvátországgal és lemaradjunk egész Európa mögött. (Igaz l Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Pető Sándor : T. ház ! A terjesztés szabadságának, amely eddig megvolt elvben, gyönyörű intézménye az is, hogy amint a gyakorlati életből tudjuk, a kereskedelmi kormánynak joga volt — és mi tagadás benne, ezt a jogot nemcsak ez a kormány, hanem a koaliezió kormánya is kihasználta annak idején — megállapítani, hogy milyen lapokat szabad a pályaudvarokon és trafikokban árusítani, illetőleg a trafikokat nem bántotta a koalicziós kormány, csak az uj kormány találta ki, hogy neki a trafikokhoz is van köze. Megállapították, hogy a pályaudvarokon és trafikokban csak azon lapokat szabad árusítani, amelyek a kereskedelmi kormány vagy a vasúti igazgatóság, vagy a pénzügyigazgatóság mint a trafikosok atyauristene, megenged. Abban ugyebár mindnyájan egyetértünk, hogy a vasúti pályaudvar, amely állami költségen tartatik fenn, amelynek költségeit az államháztartás fedezi, amelynek beruházása a polgárok által fizetett adóból történik, nem a vasúti igazgatóságé, amely a közforgalmat ott intézi. Azokat a területeket kénytelen minden ember használni, aki egy helyről a másikra akar utazni, mert különben nem utazhatik. Mondom, ez a terület nem a kereskedelmi kormányé, nem az államvasuti igazgatóságé, nem privát tulajdon, ahol csak azt az árut szabad árusítani, amit ők megengednek. Ugyanez áll a trafikokra. A trafikos adót fizet, van szerződése, lerój ja a maga perczen tj eit, a jövedelmet beszolgáltatja az államkincstárba és csak erre vállal kötelezettséget. A gyakorlatban űzött visszaélésként jelentkezik az, ha beleszólási jogot gyakorol akár a vasúti igazgató, akár a kereskedelmi kormány, akár a pénzügyi igazgatóság, ha ő dirigálhat, hogy milyen lapot szabad ott árusítani. Elvártuk volna, hogy a törvényjavaslat, amelynek indokolása a 21-ik oldalon oly büszkén, önérzetesen állapítja meg, hogy a terjesztési szabadság, amely eddig csak elvben volt meg, ezentúl intézményileg lesz biztosítva, megóv bennünket attól a lehetőségtől, amely jobbról és balról előfordult, hogy egy kormány vagy vasúti igazgatóság beleszólhasson abba, — eltekintve a közerkölcsbe ütköző dolgoktól, vagy amennyiben november 2'i-én, hétfőn. 135 a törvény bizonyos helytálló okokat hoz fel a kitiltásra — illetve eltilthassa, hogy bizonyos lapok ne árusittassanak, csak azért, mert ellenzékiek és irányuk, hangjuk nem tetszik az illető uraknak. Ábrahám Dezső : Mint a szegény »Budapesti Hirlap«. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Kitiltották a »Budapesti Hirlap«-ot!) Elnök : Kérem Ráth Endre képviselő urat, ne zavarja a szónokot. Pető Sándor : Ha a terjesztés szabadságát intézményileg akarja a javaslat biztosítani, akkor tisztelettel kérem, hogy akár az általános vita, akár a részletek során tessék valamilyen intézkedést a javaslatba befoglalni, hogy legalább a jövőben — kivéve a törvényjavaslat 11. §-ának 4-ik bekezdésében emiitett eseteket — ki legyen zárva az, hogy puszta szeszélyből egyes lapokat a trafikokból, a pályaudvarok területéről ki lehessen tiltani. (Helyeslés a bal- és a szélsőbáloldalon,) Amennyiben pedig tanítómestere és erkölcsi tanúi véleménye és álláspontja daczára, amiket bátor voltam már ismertetni, a t. ígazságügyminister ur és pártja ragaszkodik ahhoz, hogy igenis, a czenzurát, illetőleg a kolportázsra vonatkozó tilalmat valamely formában fenn kell tartani, hogy az itt esetleg jelentkező visszaélések orvoslásáról és meggátlásáról gondoskodni kell, — ha már minden áron bele akarnak szólni a terjesztés szabadságába, ami nézetem szerint nem helyes, akkor méltóztassék követni azt a példát, amelyet a német törvény a külföldi termékekre állapit meg. Méltóztassék csak akkor megengedni a kolportázs elvonásának lehetőségét, — megengedés föltételéről szó sem lehet, csak a kolportázs elvonásának lehetőségéről — ha egy évben legalább kétszer birói Ítélet állapította meg az illető termékről, hogy büntetendő cselekményt követett el és ebben az esetben is méltóztassék megszabni armak az időnek a maximumát, amelyre a tilalom szólhat. (Helyeslés a bál- és a szélsőbáloldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy ezek után áttérjek a törvényjavaslat egy másik részére, amely nagyon hiányos, de amelyről ma Hantos Elemér tagtársam az elismerés legmelegebb és legdicsőitőbb hangján beszélt, mondván, hogy végre elérkeztünk az Ígéret azon földjére, ahol megterem a sajtó által üldözöttek részére a jó, a kényelmes kártérítés. Nem tagadom, hogy ebben a kérdésben a, múltban már kétségtelenül kialakult egy közvélemény. Én magam is azok közé tartozom, akik helyesnek és kívánatosnak találták azt, hogy a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények által okozott kár megtérítésére köteleztessék az, aki a kárt okozta. Ezt nem kívánni kellett, ez ma is megvan a magyar jogban. Hiszen aki beigazolja, hogy büntetendő cselekménnyel akár a sajtó utján, akár egyéb utón kárt okoztak neki, az egész nyugodtan mehet ma is a bíróság elé kártérítési igényével: mindennapi i eset, hogy az ilyen kártérítési igényeket elisme-