Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

136 Í7$. országos ülés 1913 november 2-i-én, hétfőn. rik. Az igazságügyminister ur azonban tovább megy ezen a téren és olyan kártérítési igényeket kodifikál, amilyeneket nemcsak a mi magánjogunk vagy kereskedelmi jogunk vagy büntetőtörvénykönyvünk, hanem a vüág egyetlen magánjoga, kereskedelmi joga, vagy büntetőtörvénykönyve sem kodifikált még. Angliában az erkölcsi kár megtérítése megvan jogszokásból, de ezt sem német, sem osztrák, sem más kodifikált törvény át nem vette. Mert ami az angol jogszokásban beválik, nem biztos, hogy másutt is beválik-e. A parlamentarizmus is szépen működik Angliában, de nem mondhatjuk, hogy Magyarországon is el volnánk ragadtatva a parlamentarizmustól. (Zaj balfelől.) Ez a kis kodifikáczió, amely mindössze. 63 §-ból áll, a legmerészebben átcsap mindenféle kereskedelmijogi, magánjogi és büntetőjogi kártérítési igényen ; nemcsak messzemenő kártérítési igényeket ismer el, hanem már jó előre az állam kasszájába teszi azt a kártérítési összeget, amely a birói megítélés után eg}''szerüen likvidáltatik. Ilyen merészen kártérítési igényt nem kodifiváltak még sehol. Nálunk, ahol a hitel- és a gazdasági élet olyan gyenge lábon áll, ahol olyan nehezen tudnak az emberek hozzájutni követeléseikhez, amelyek ellenében értéket, munkát adtak, olymódon kodifikálni a sajtóélet terén jelentkező kártérítést, hogy egyúttal már előre a kasszába bevesszük a megítélendő összeget is és nem kell senkinek sem búsulnia és gondolkodnia azon, hogy miképen hajtja be : ez a mélyen t. igazságügyminister urnak páratlanul álló és igen merész terve, amelyről épen azt olvastam egy németországi lapban, a Kölnische Zeitungban, hogy igen érdekes a minister kísérlete a kártérítési jog terén, alkalmas felforgatni a kereskedelmi, a magánjogi és büntetőjogi élet terén eddig érvényben volt összes kártérítési teóriákat és törvényeket, de nem hiszi — egy konzervatív lap, a Kölnische Zeitung mondja ezt, — hogy akadna Európában még egy merész igazságügyminister, aki ezt a példát kövesse, (ügy van! balfelől.) A törvényjavaslat 39. és 40. §-a szerint, hozzávéve még a törvényjavaslat 24. §-ának 7. pontját, a javaslat négyféle kártérítési igényt ismer el. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Beszél először is a deliktum által okozott vagyoni kárról, beszél azután az erkölcsi kárról, arról a kárról, amely után pénzbeli elégtétel jár, tehát ezentúl az elégtételt pénzben fogjuk leolvasni azoknak az embereknek, a kiket bármiféle mértékben bánt egy hírlapi támadás; azután van ezen 39. §. szerint a bűncselekmény hiányában is felmerülő kárigény, amely polgári utón követelhető és végül a 24. §. 7. pontja szerint a szándékosan valótlan hír közzététele által okozott kár. Ezen utóbbi egyúttal vétség is, amelyért csekély egy évig terjedhető fogház és 2000 korona pénzbüntetés jár, ugy hogy igen helyesen mutatott rá Vázsonjd t. képviselőtársam múltkori beszédében, hogy rezonszerübb lesz ezentúl, ha az, akit becsületben megsértettek, nem indít becsületsértési pert, mert, ha neki igaza van, akkor is csak három hónapra ítélhetik el az iUető vádlottat, míg, ha egyszerűen azt mondja, hogy rólam szándékosan valótlanul irt hirt, akkor jár egy évig terjedhető fogház és jár a törvény szerint még akkor is kártérítés, ha nincs büntetendő cselekmény. Bátor vagyok a t. minister ur szives figyelmét felhívni arra, — és nagyon szeretném, ha megszívlelné ezt az észrevételemet — hogy kissé merészen, de pongyolán méltóztatott ezt a 39. §-t megszövegezni. Engedjék meg nekem, hogy emlékezetébe idézzem a t. igazságügyminister urnak a büntetőtörvénykönyv 263. és 264. §-ait. (Felkiáltások balfelől: Nem szabad !) A témámhoz tartozik. (Felkiáltások balfelől: Be nem szabad!) Elnök : Csendet kérek ! Pető Sándor: A 263. §. azt mondja, hogy »rágalmazás és becsületsértés esetében az álhtott tény, illetőleg kifejezés valódiságának bizonyítása meg van engedve bizonyos esetekben.« Azt mondja ezen 263. §. utolsó bekezdése (olvassa) : »Az állítás vagy kifejezés valódiságának bebizonyítása a vádlott büntetlenségét eredményezi.« Tehát ugyebár, ebből mást kiolvasni nem lehet, a javaslat szövegére applikálva ezt a kérdést, mint azt, hogy ha oly büntetendő cselekményt követek el sajtó utján valaki ellen, amely egyúttal kárt okozó is lehet és hogyha a részemre megengedett valódiság bizonyítása során a valódiságot bebizonyítottam, akkor a törvény nekem büntetlenséget biztosit. Ennek pedig következménye egyúttal az is, hogy az illető nem boldogulhat velem szemben a kártérítési igények érvényesítésénél. Az első hiba ezen állásfoglalásnál abban nyilatkozik, hogy a tisztelt igazságügyminister ur elfelejtette . . . (Balogh Jenő igazságügyminister távozik a teremből. Zaj. Félkiáltások balfelől: Hova megy ? Elnök csenget.) Bródy Ernő: Várj, amig bejön ! (Zaj.) A minister kiment! Egy hang (balfelől): Nem lehet a minister nélkül tárgyalni! Elnök : Bródy Ernő képviselő urat ismételten kérem, méltóztassék csendben maradni. (Zaj.) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni. Pető Sándor: Elfelejtett gondoskodni — és ez igen súlyos hiba nézetem szerint — arról, hogy mi történjék azzal a büntetőjogi és kártérítési felelősségre vont személlyel, aki a valódiságot beigazolta és akinek eddig a törvény büntetlenséget biztosított. A jogászok a túloldalról azt mondhatnák erre, hogy ezt felesleges belefoglalni a törvényszövegébe, mert ez amúgy is természetes ; ha ekképen az illető büntetlenséget nyert, akkor a törvényből egyúttal az is következik, hogy kártéritési felelőssége sem forog fenn. Már most azonban egy másik igen érdekes jogi probléma marad teljesen megoldatlan. Nevezetesen a 39. §. utolsó bekezdése azt mondja, hogy a kártéritési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem