Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-477

112 477. országoé illés Í913 növembkr 15-én, szombaton. ságot elvárhatok, hogy meghallgatnak. (Zaj.) Hiszen az, amit én mondtam, nem egyéb, mint szembeállitása annak a kormányzati programm­nak, amit a többség igért, azokkal a cselekedetek­kel és eredményekkel, amelyeknek szemtanúi vol­tunk és vagyunk. Ide tartozik ez a javaslat is és amidőn én szembe helyezem az eredeti kormány­zati programmot a tényleges helyzettel és meg­állapítom azt, hogy eredeti programmjukat be nem váltották; midőn megállapítom azt, hogy mindaz, ami eddig történt, legjobb meggyőződésünk szerint azért történt, hogy az a pártabszolutizmus, amely ma az országon ül, megerősödjék, állan­dósuljon, örökéletüvé váljon; amidőn én meg­állapítom, hogy ez a javaslat is ezt a czélt szol­gálja : ki kell terjeszkednem mindazokra a szem­pontokra, amelyek szükségesek, hogy az ország köz­véleménye tisztán lásson, (ügy van ! a baloldalon.) Ez a javaslat csemetéje annak a rendszer­nek, amely megalakulásakor azt mondta, hogy legfőbb és legelső kötelessége lesz az ország alkot­mányos munkáját parlamentáris utón és szigo­rúan törvényes eszközökkel helyreállitani. Ezzel szemben mi történt ? A házszabályok félreté­tettek, az ország alkotmánya, törvényes bizto­sítékai és törvényes állománya közpréda tárgya, a közerkölcsök meg vannak mételyezve, a szólás­szabadság ebben a házban meg van bénítva. (Nagy zaj és felkiáltások jobbfelóí : Látszik !) B, Lévay Lajos : Hiszen másfél órája beszél. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Springer Ferencz: Ez a javaslat egy korcs­hajtása annak a rendszernek, amely vezércsilla­gául a panamát tűzte ki és amely ezt a vezér­csillagot a maga volt ministerelnökének a világ örök okulására a homlokára véste. (Derültség a bál- és a szélsőbaloldalon.) Hogy miképen történhetett az, hogy az ország közvéleménye akkor, mikor ez a rendszer meg­alakult, magát megtévesztetni engedte, hogy mi­képen történhetett ez, eltekintve azoktól a nem alkotmányos, meg nem engedett eszközöktől, amelyekkel az állítólagos többség a maga többsé­gét megszerezte, annak igazolására szabadjon a ministerelnök egy abban az időben Szatmáron mondott beszédének egy részletét felolvasnom. Elnök : Én kétszer figyelmeztettem a szónok urat, hogy maradjon a tárgynál. (Nagy zaj bal­felöl.) Azt hiszem, a türelmet teljesen kimentettem, (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) és a képviselő úrtól, minthogy a tárgytól ismételten eltért, a szót megvonom. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Nagy zaj balfelöl. Élénk felkiáltások a bal- és a szélsőbalolda­lon : Éljen Springer!) Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Elnök : A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Miután a tanácskozásra szánt idő letelt, a napirend tárgyalását félbeszakítjuk. Bemutatom a t. háznak a főrendiház elnöké­nek átiratait, melyek szerint a konzuli bíráskodás szabályozásáról szóló 1891. évi XXXI. törvény­czikk hatályának ujabb meghosszabbításáról és az egységes birói és ügyvédi vizsgáról szóló törvény­javaslatok a főrendiház által a képviselőház által megállapított szövegben módosítás nélkül elfogad­tattak. Ezen törvényjavaslatok legfelsőbb szente­sítés végett Ö felségéhez fognak felterjesztetni, T. ház ! A tegnapi ülés folyamán Rakovszky Béla képviselő urat rendreutasítottam. Mint utólag teljesen autentikusan, tudniillik az ő szájából értesültem, ő neki eszeágában sem volt a rendet zavarni, sem pedig a tárgyalás menetét megakasz­tani nem akarta. így tehát ez a rendreutasitás tévedésből érte. Készséggel korrigálom tegnapi tévedésemet és kijelentem, hogy ezen rendreutasi­tás tárgytalan. Annyit azonban meg kell jegyez­nem a t. képviselő urnak, hogy ha valaki az ülés tartama alatt, ha nem is rendzavarás szándékával, beszélget, azzal is zavarja a csendet. (Helyeslés jobbról. Felkiáltások a baloldalon : Ha jelen van !) Kérem tehát a képviselő urat, hogy ettől is méltóz­tassék tartózkodni. A tegnapi ülés folyamán Vojnits Sándor kép­viselő ur a házszabályok 197. §-a alapján indít­ványozta a ház elnökénél Írásban beadott indít­ványban, hogy a ház a délelőtti 10 órától délutáni 6 óráig tartó időt fordítsa a napirend tárgyalására. Az indítvány felett a ház a házszabályok értel­mében vita nélkül ma hozza meg határozatát. Eel fogom tenni a kérdést : méltóztatik-e azt az indítványt, mely szerint a házszabályok 197. §-a alapján a ház a délelőtt 10 órától délután 6 óráig tartó időt fordítsa a napirend tárgyalására, elfo­gadni, igen vagy nem % (Igen!) Elfogadtatott. Ehhez képest mondom ki a határozatot. Mielőtt áttérnénk a bejelentett interpellá­cziókra, meg fogom tenni napirendi indítványomat. Javaslom, hogy tekintettel arra, hogy a következő héten a delegáczió megalakulása és ülésezése fogja igénybe venni a ház egyes tagjainak működését, a jövő héten a ház ne tartson ülést, legközelebbi ülését november 24-én, hétfőn, dél­előtt 10 órakor tartsa és annak napirendjére a sajtó­ról szóló törvényjavaslatot tűzze ki, kapcsolat­ban Lovászy Márton képviselő ur indítványával. (Helyeslés jobbról.) Kíván valaki hozzászólni % (Nem !) Ha nem, akkor ezen napirendi indítványomat elfogadottnak jelentem ki. Következnek az interpellácziók. Szász Pál jegyző: Laehne Hugó ! Laehne Hugó: T. képviselőház! Folyó évi szeptember hónapban gróf Tisza István minister­elnök ur Kristóffy József t. képviselőtársunkat felforgatónak és lelkiismeretlen embernek nevezte egyik nyilatkozatában vagy írásában és erre Krís­tóffy József képviselő a Pesti Naplóban és pedig annak szeptember 25-iki számában a többek között a következő nyilatkozatot tette (olvassa) :

Next

/
Thumbnails
Contents