Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-477

lovember 15-én, szombaton. 101 477. országos ülés 1913 n a nagy igazságszolgáltatási és közéleti érdekeket, amelyek az ügyvédi kamarára vannak bízva. Én ismét és ismét hangoztattam, — itt vannak a fel­olvasható részletes nyilatkozatok, — hogy ugy tekintem és mindig ugy tekintettem az ügyvédi kart, mint az igazságszolgáltatásnak a biróval vagy a tanárral egyenrangú faktorát. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Volt szerencsém a legutóbbi hetekben is, ugy a pártértekezleten, mint a képviselőház bizott­ságában s a főrendiház közjogi bizottságában, úgyszintén itt a képviselőháznak, valamint tegnap a főrendiháznak a plénumában is megadni az ügyvédi karnak azt az elégtételt, hogy én minden olyan általánositást, amely egyes uraknak destruk­tív, mások szerint forradalmi irányzata révén az egész karral szemben egy általánosságban elvető vagy elitélő nyilatkozatot tesz — mondom, min­den ilyen felfogást a legnagyobb eréllyel vissza­utasítok és igazságtalannak tartok. (Élénk helyes­lés a jobboldalon.) Ezek után nekem nincs szükségem arra, hogy a t. képviselő ur az ügyvédi karnak tartozó tisz­teletről engem kitanítson. De nem is erről van szó. Arról van szó — és itt vagyok bátor idézni a t. képviselő ur mondását, amennyiben azt méltóz­tatik mondani, hogy szerintem engem egy tenger választ el a kartól s ebből méltóztatik levonni egy többségi határozattal vicczé emelt kijelentésemet. Bátorkodom ezzel szemben konstatálni, hogy egész beszédemben tengerről egyetlen szó elő r.em fordult és hogy azt a »tengert« a képviselő ur csak önkényüleg hozta fel egy szintén nagyon becses vicczének elheryezhetést; czéljából. Amit én mondtam, a »tenger«-nek teljes mel­lőzésével, az a következő volt: »Két szemben álló világnézlet van, — mondottam — amelyek között a kiegyenlítés lehetetlen.« Ezt mondtam volt a házban november 5-én ; az Országgyűlési Értesítő aznapi számának ötödik lapján megtalálható. »Az én álláspontom az, hogy a tárgyi igazság jusson érvényre, a védő urak egy részének álláspontja — nem mondtam, hogy mindegyiké — a lehető felmentés, vagy az okvetlenül, minden áron való felmentés.« s És ha néha időlegesen ilyen hangulat fel is volt kelthető — mondom tovább — egyes helyeken az elegánczia és a jogászi harczmodor minden becsületes eszközével, tehát üzleti szem­pontra legkevésbbé gondoltam, ha ez az elragadta­tás a lakosságban itt-ott mutatkozott is, tessék visszaemlékezni bizonyos előttünk álló esetekre, hogy a felmentett vádlott virágbokrétáival meg­jelent egyik-másik helyen és ott majd meglincsel­ték a községbeliek. »Végül ezzel zártam kijelen­tésemet : »Az esküdtbirósági javaslatra nézve a kamarától nem kaphattam volna más véleményt, mint amely a védői álláspontot képviseli, amelyet nagyon respektálok, — még ezt is hozzátettem, — de el nem fogadhatok, mert alapvető meggyőző­désemmel ellenkezik.« Ebből az ügyvédi kar gán­csolását senki jóhiszeműen nem következtetheti. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelől.) Nemcsak Magyarországon, de világszerte — őszinte fájdalommal kell ezt konstatálnom — vannak jelenségek, amelyek szerint az ügyvédi karnak egy része, nagyon jelentékeny, elokvens és tehetséges része csakugyan az igazság követel­ményeinek figyelmen kívül hagyásával a min­denáron való felmentésre törekszik. Pető Sándor: Kötelessége, azért védő! Kü­lönben büntetést kapna ! Balogh Jenő igazságügyminister: T. képvi­selőtársamnak, Pető Sándor urnak ne méltóztas­sék engem a védelem funkczióiról kitanítani. Tanár koromban 22 esztendeig tanítottam a vé­delemre vonatkozó tételeket. És ha a mélyen t. képviselő ur megtisztel és méltóztatik bármely pontját valamelyik büntető perjogi munkámnak megnézni és ide vonatkozó felfogásomról tájéko­zódni kíván: ott iveken keresztül méltóztatik azt megismerhetni. Ennek a felfogásnak lényege az, hogy igenis a védő urakat természetszerűleg nem terheli az a kötelesség, hogy a tárgyi igaz­ság felderítésére abban az értelemben szolgálja­nak, hogy a vádlott elitélésére törekedjenek. Eszem ágában sincsen. Ök egyoldalúan, t. i. annyiban szolgálják az igazságot, hogy mindent, ami annak a terheltnek a javára szolgál, igenis nemcsak a felmentés irá­nyában, hanem az enyhítő és mentő körülmények felhozásával, a büntethetőséget megszüntető vagy a bűnvádi eljárást kizáró körülmények kidombo­ritásával érvényesítsenek ; igenis a védelemnek tág tere van akkor is. ha nem akar mindenáron a felmentésre törekedni. (Helyeslés jóbbfelől.) Ott van Francziaországban a néhány hét előtt fel­merült Debar eset. Ennek tényállása az, hogy egy bestiális atya itt nem reprodukálható, igazi bestiá­lis módon tönkreteszi a leányát. S mikor ezt a sze­rencsétlen áldozatot, ezt a szerencsétlen leányt egy anyai ágon való rokona megmenti a bestiális gaznak karmai közül, fogja magát az a tisztesség­telen atya és nyilt utczán, Paris egyik főforgalmi pontján, lelövi azt a szerencsétlen rokont. Az es­küdtek egy nagyon elokvens védő szónoklata alap­ján, felmentették a tettest, — nem tudom, azért-e, mert leányát tönkretette, vagy azért, mert a leány megmentőjét megölte — és a bíróság nem tehetett mást — mert öt revolverlövés volt — mint hogy annak a munkásleánynak, a kit véletlenül az egyik lövés ért és megsebesített, jelentékeny kártérítést állapított meg, a vádlottat pedig felmentette. Ez a gazoknak, az emberiség söpredékének a védelme. Ezt sohasem fogom védeni, ennek kieszközlését sohasem fogom védői funkc.ziónak tekinteni. Egy hang (a középen) : Nem is lehet! Bakonyi Samu : Nem is vállalkozik reá senki ! Balogh Jenő igazságügyminister: Mégis, sajnos, egy nagyon elterjedt lap, a »Temps« ankétet tartván az esküdtszék reformjáról, arról, hogy vájjon az esküdtszék megszüntetése vagy fenn­tartása helyes-e, a párisi barreaunak több első­rangú képviselője, köztük Debar védője is azt

Next

/
Thumbnails
Contents