Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-477
lovember 15-én, szombaton. 101 477. országos ülés 1913 n a nagy igazságszolgáltatási és közéleti érdekeket, amelyek az ügyvédi kamarára vannak bízva. Én ismét és ismét hangoztattam, — itt vannak a felolvasható részletes nyilatkozatok, — hogy ugy tekintem és mindig ugy tekintettem az ügyvédi kart, mint az igazságszolgáltatásnak a biróval vagy a tanárral egyenrangú faktorát. (Helyeslés a jobboldalon.) Volt szerencsém a legutóbbi hetekben is, ugy a pártértekezleten, mint a képviselőház bizottságában s a főrendiház közjogi bizottságában, úgyszintén itt a képviselőháznak, valamint tegnap a főrendiháznak a plénumában is megadni az ügyvédi karnak azt az elégtételt, hogy én minden olyan általánositást, amely egyes uraknak destruktív, mások szerint forradalmi irányzata révén az egész karral szemben egy általánosságban elvető vagy elitélő nyilatkozatot tesz — mondom, minden ilyen felfogást a legnagyobb eréllyel visszautasítok és igazságtalannak tartok. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek után nekem nincs szükségem arra, hogy a t. képviselő ur az ügyvédi karnak tartozó tiszteletről engem kitanítson. De nem is erről van szó. Arról van szó — és itt vagyok bátor idézni a t. képviselő ur mondását, amennyiben azt méltóztatik mondani, hogy szerintem engem egy tenger választ el a kartól s ebből méltóztatik levonni egy többségi határozattal vicczé emelt kijelentésemet. Bátorkodom ezzel szemben konstatálni, hogy egész beszédemben tengerről egyetlen szó elő r.em fordult és hogy azt a »tengert« a képviselő ur csak önkényüleg hozta fel egy szintén nagyon becses vicczének elheryezhetést; czéljából. Amit én mondtam, a »tenger«-nek teljes mellőzésével, az a következő volt: »Két szemben álló világnézlet van, — mondottam — amelyek között a kiegyenlítés lehetetlen.« Ezt mondtam volt a házban november 5-én ; az Országgyűlési Értesítő aznapi számának ötödik lapján megtalálható. »Az én álláspontom az, hogy a tárgyi igazság jusson érvényre, a védő urak egy részének álláspontja — nem mondtam, hogy mindegyiké — a lehető felmentés, vagy az okvetlenül, minden áron való felmentés.« s És ha néha időlegesen ilyen hangulat fel is volt kelthető — mondom tovább — egyes helyeken az elegánczia és a jogászi harczmodor minden becsületes eszközével, tehát üzleti szempontra legkevésbbé gondoltam, ha ez az elragadtatás a lakosságban itt-ott mutatkozott is, tessék visszaemlékezni bizonyos előttünk álló esetekre, hogy a felmentett vádlott virágbokrétáival megjelent egyik-másik helyen és ott majd meglincselték a községbeliek. »Végül ezzel zártam kijelentésemet : »Az esküdtbirósági javaslatra nézve a kamarától nem kaphattam volna más véleményt, mint amely a védői álláspontot képviseli, amelyet nagyon respektálok, — még ezt is hozzátettem, — de el nem fogadhatok, mert alapvető meggyőződésemmel ellenkezik.« Ebből az ügyvédi kar gáncsolását senki jóhiszeműen nem következtetheti. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelől.) Nemcsak Magyarországon, de világszerte — őszinte fájdalommal kell ezt konstatálnom — vannak jelenségek, amelyek szerint az ügyvédi karnak egy része, nagyon jelentékeny, elokvens és tehetséges része csakugyan az igazság követelményeinek figyelmen kívül hagyásával a mindenáron való felmentésre törekszik. Pető Sándor: Kötelessége, azért védő! Különben büntetést kapna ! Balogh Jenő igazságügyminister: T. képviselőtársamnak, Pető Sándor urnak ne méltóztassék engem a védelem funkczióiról kitanítani. Tanár koromban 22 esztendeig tanítottam a védelemre vonatkozó tételeket. És ha a mélyen t. képviselő ur megtisztel és méltóztatik bármely pontját valamelyik büntető perjogi munkámnak megnézni és ide vonatkozó felfogásomról tájékozódni kíván: ott iveken keresztül méltóztatik azt megismerhetni. Ennek a felfogásnak lényege az, hogy igenis a védő urakat természetszerűleg nem terheli az a kötelesség, hogy a tárgyi igazság felderítésére abban az értelemben szolgáljanak, hogy a vádlott elitélésére törekedjenek. Eszem ágában sincsen. Ök egyoldalúan, t. i. annyiban szolgálják az igazságot, hogy mindent, ami annak a terheltnek a javára szolgál, igenis nemcsak a felmentés irányában, hanem az enyhítő és mentő körülmények felhozásával, a büntethetőséget megszüntető vagy a bűnvádi eljárást kizáró körülmények kidomboritásával érvényesítsenek ; igenis a védelemnek tág tere van akkor is. ha nem akar mindenáron a felmentésre törekedni. (Helyeslés jóbbfelől.) Ott van Francziaországban a néhány hét előtt felmerült Debar eset. Ennek tényállása az, hogy egy bestiális atya itt nem reprodukálható, igazi bestiális módon tönkreteszi a leányát. S mikor ezt a szerencsétlen áldozatot, ezt a szerencsétlen leányt egy anyai ágon való rokona megmenti a bestiális gaznak karmai közül, fogja magát az a tisztességtelen atya és nyilt utczán, Paris egyik főforgalmi pontján, lelövi azt a szerencsétlen rokont. Az esküdtek egy nagyon elokvens védő szónoklata alapján, felmentették a tettest, — nem tudom, azért-e, mert leányát tönkretette, vagy azért, mert a leány megmentőjét megölte — és a bíróság nem tehetett mást — mert öt revolverlövés volt — mint hogy annak a munkásleánynak, a kit véletlenül az egyik lövés ért és megsebesített, jelentékeny kártérítést állapított meg, a vádlottat pedig felmentette. Ez a gazoknak, az emberiség söpredékének a védelme. Ezt sohasem fogom védeni, ennek kieszközlését sohasem fogom védői funkc.ziónak tekinteni. Egy hang (a középen) : Nem is lehet! Bakonyi Samu : Nem is vállalkozik reá senki ! Balogh Jenő igazságügyminister: Mégis, sajnos, egy nagyon elterjedt lap, a »Temps« ankétet tartván az esküdtszék reformjáról, arról, hogy vájjon az esküdtszék megszüntetése vagy fenntartása helyes-e, a párisi barreaunak több elsőrangú képviselője, köztük Debar védője is azt