Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-457

90 457. országos ülés 1913 június 13-án, pénteken. ingatlanok eladásáról és illetőleg elcseréléséről szóló törvényjavaslatot elfogadja-e a földmivelés­iigyi bizottság szövegezése szerint általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem ? (Felkiáltások: Igen!) A Mz a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Első sorban a czim. Hoványi Géza jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét és 1—3. §-ait, amelyek észrevétel nélkül el­fogadtatnak. Olvassa a 4. §-t.) . Elnök : Kazy József államtitkár ! B. Kazy József államtitkár : T. ház ! Méltóz­tassanak megengedni, hogy pótlást hozzák javas­latba a 4. § második bekezdésénél. A második bekezdés második sorának végén a »minister« szó után kérném beszúrni a következő szavakat : »ha erdészeti szempontból szükségét látja«. Indo­kolom ennek szükségét azzal, hogy ebben a para­grafusban a minister keze túlságosan meg van kötve és megtörténhetik, hogy emiatt egyik vagy másik birtok eladása egyáltalán nem lenne keresz­tülvihető. A mostani szöveg szerint minden esetben az 1879: XXXI. t.-cz. 17. §-a alkalmaztatik, de előfordulhat olyan eset, hogy olyan birtokról van szó, amely talán nem annyira erdőtalaj, erdészeti szempontból talán nem igényli annyira, hogy eladása megnehezittessék. Iyen birtoknál tehát e módosítás mellett lehetséges lesz, hogy a minister maga dönthessen és azt kivételesen másképen is eladhassa, anélkül, hogy a 17. §-t alkalmaznia kellene. Én tehát kérem e pótlást elfogadni, amely esetben a paragrafus második bekezdése a követ­kezőkép szólna (olvassa): »Az itt megjelölt ingatlanoknak az 1879: XXXI. t.-cz. 2. vagy 4. §-ának hatálya alá eső részeit azonban a föld­mivelésügyi minister, ha erdészeti szempontból szükségét látja, akár eladás, akár pedig csere utján csak olyan birtokos tulajdonába bocsát­hatja át, aki azokat az idézett törvény 17. §-a értelmében, a földmivelésügyi miniszter által meg­állapitott, illetőleg jóváhagyott gazdasági üzem­terv szerint lesz köteles kezelni.« Kérem ezen módosításom kegyes elfogadását. Elnök : Kivan valaki a 4. §-hoz hozzászólni ? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezá­rom és a tanácskozást befejezettnek nyilvá­nítom. Következik a 4. §-ra vonatkozólag a határozathozatal. Mivel a báró Kazy József államtitkár által beterjesztett módosítás, illetőleg pótlás nem áll ellentétben a szakasz eredeti szövegével, ennél­fogva egymásután szándékozom a kérdést feltenni a szakasz szövegére és a pótlásra vonatkozólag. Méltóztatik a kérdés ilyetén feltevéséhez hozzájárulni ? (Felkiáltások : Igen .') Akkor, ameny­nyiben a ház elfogadja a szakasz eredeti szövegét, utána fel fogom tenni a kérdést a pótlásra nézve külön. Kérdem tehát ennélfogva a t. háztól, el mél­tóztatik-e fogadni a 4. §-t eredeti szövegében, igen vagy nem % (Felkiáltások: Igen I) A ház a 4. § eredeti szövegében elfogadván, felteszem most a kérdést a pótlásra, és kérdem a t. háztól, el méltóztatik-e fogadni a báró Kazy József államtitkár ur által beadott pótlást, igen vagy nem ? (Igen 1) A ház a pótlást is elfogadta, igy tehát a 4. §. eredeti szövege a báró Kazy államtitkár ur által beterjesztett pótlással együtt fogadtatott el. Következik az 5. §. Hoványi Géza jegyző (olvassa a törvényjavas­lat 5—8. %-ait, melyek észrevétel nélkül elfogadtat­nak. Olvassa a 9. §-í.^ Pop Cs. István : Szót kérek. Elnök: Pop Cs. István képviselő ur kivan szólni. Pop Cs. István : T. képviselőház ! A földmi­velésügyi minister ur megígérte ennek a törvény­javaslatnak revideálását. En tehát nagyon czél­szerünek találnám, ha ebbe a törvényjavaslatba, amelynek czime is mutatja, hogy az államkincs­tárnak saját vagyona felett való rendelkezéséről szól, egy olyan szakasz vétetnék fel, amely a köz­birtokosságot és a volt úrbéreseket kivenné e tör­vény hatálya alól, mert ezek abszolúte semmi oko­zati összefüggésben nincsenek e törvényjavaslat­tal és e kérdésnek ide bevonása csak zavarra és félreértésekre szolgáltatna alkalmat. Mivel pedig erre vonatkozólag már határozott Ígéret tétetett, tisztelettel kérem, hogy már csak a törvényjavas­lat technikájánál fogva se méltóztassanak ezt a két ügyet itt összezavarni; mert hogyan képzel­hetnék, hogy egy ily törvényjavaslatba felvétesse­nek olyan rendelkezések, amelyek semmi néven nevezendő logikai és okozati összefüggésben nin­csenek az államkincstárral, illetőleg a földmivelés­ügyi minister ur rendelkezésével ? Tisztelettel kérem tehát, méltóztassék erre vonatkozólag intézkedni. Elnök : Kivan még valaki szólni ? (Senki sem !) Ha szólni senki sem kivan, akkor a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kö­vetkezik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, elfogadja-e a törvény­javaslat 9. §-át az eredeti szövegezés szerint, igen vagy nem \ (Felkiáltások : Igen !) A ház a szakaszt elfogadja. Következik a 10. §. Hoványi Géza jegyző (olvassa a törvény­javaslat 10. és 11. §-áí, melyek észrevétel nélkül eljogadtatnak). Elnök: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, annak harmadszori olvasása iránt később fog a ház határozni. Napirend szerint következik a napirend 9. pontja, az állami költségvetési év kezdetének megváltoztatásáról szóló pénzügyministeri tör­vényjavaslat (írom. 796, 839) tárgyalása, illetőleg a pénzügyi bizottság jelentése. Mindenekelőtt az általános tárgyalás. Szó illeti az előadó urat.

Next

/
Thumbnails
Contents