Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-465
4-6*5. országos ülés 1913 október 8-án, szerdán. 209 három képviselőn Mvül semmiféle visszhangot nem keltett. A második lehetőség volna: az esküdtszék szervezetét megváltoztatni abhan az értelemben, hogy az esküdtek czenzusát vagy leszállítani,' vagy ellenkezőleg, intellektuális tekintetben emelni kellene. Erre leket mód, illetőleg erre a témára még visszatérhetünk a szervezeti törvénykönyv megalkotásánál, mert ez mint szervezeti vonatkozású kérdés oda tartozik. Ebbe a javaslatba, amely a bűnvádi perrendtartás revíziójának keretében mozog, ez egyrészt nem volt beilleszthető, de másrészt meggyőződésem szerint jelenleg nem is volna szerencsés. Az esküdtszék intézményének uj alapon szervezése olyképen, hogy a czenzus teljes törlésével minden választópolgár vagy minden irni-olvasni tudó férfiú tagja lenne az esküdtszéknek, — sőt némely külföldi államban nők is — ez azon veszély növelésével járna, hogy az alsóbb néposztályok még kevésbbé alkalmasak azon intellektuális feladat végzésére, amelyre az esküdteknek minősítve kell lenniök. Az esküdtek czenzusának emelése, illetőleg csak specziális jurvnek megállapítása és csak bizonyos magasabb intelligencziával biró esküdtek kiválogatása egyáltalában nem áll összhangban azzal a demokratikus jogfejlődéssel, amelynek ez a kormány és ez a párt is hive és amelynek folytán a visszalépést nagyon bajos volna , kezdeményezni. De különben is, ez nem jár azzal a garancziával, hogy az ország egész területén, de különösen nemzetiségi vidékeken, elég magyarul is értő intelligens esküdt volna található. Ez sötétbe ugrás, vakmerő kísérlet volna, (Ugy van ! ügy van!) Nem marad tehát más hátra, mint (Halljuk! Halljuk!) az esküdtbirósági eljárás szabályait változtatni meg, olyan értelemben, hogy azok a fogyatkozások, amelyek a zsűri ellen felhozatnak, lehetőleg szanáltassanak. Ezt czélozza a most előterjesztett javaslat. Elsősorban megkísérli a kérdésfeltevés rendszerét reorganizálni olyképen, hogy az esküdtek jobban felelhessenek meg feladatuknak, (Helyeslés.) hogy az esküdtbíróság ítélete revízió alá vétethessék és a Curiának felülvizsgálati hatásköre legyen akkor is, ha az ítélet felmentő. Másodsorban a törvényjavaslat megváltoztatja azt a perorvoslati rendszert, melyet a bűnvádi perrendtartás ide vonatkozólag megállapított a törvénykönyv XIX. és XX. fejezeteiben. Az alapgondolat e részben — hiszen ugy az igazságügyi bizottságban, mint a plénumban alkalmunk lesz még a részletekre kiterjeszkedni — a következő : Elválasztatik a ténykérdés és a jogkérdés és az esküdtek nem a bűnösség kérdésében döntenek, hanem csak arra a kérdésre felelnek, hogy a vádlott elkövette-e azt a bűncselekményt, amely miatt a vádló ellene vádat emelt ? (Élénk helyeslés.) Még ebben is lesz kétségtelenül jogi ismérv, mert hiszen a büntetendő cselekmény tényálladékát a kérdésben meg kell jelölni. KÉPVH. ÍTAPLÓ. 1910 —1915. XIX. KÖTET. A jogkérdés azután arra irányul, hogy az a vádbeli cselekmény miképen minősül. Ez a kettéválasztás ad majd módot arra, hogy ha az esküdtek megállapítják a maguk verdiktjében, hogy a vádlott a büntetendő cselekményt elkövette, például ha a vádlott azt beismerte, vagy ha a bűncselekmény bizonyítva van, akkor a Curia a felmentő verdikttel szemben is tág revízióra nyerjen alapot. (Helyeslés.) A másik lényeges ujitás a javaslat szerint az, hogy ha az esküdtbíróság bírói tagjai arról győződnek meg, hogy az esküdtek akkor, amikor a ténykérdésre feleltek, tévedtek, amire nézve mindjárt egy érdekes példát leszek bátor felhozni, akkor a bírák — tehát a három tagból álló esküdtbirói tanács — jogosítva vannak az illető ügyet más esküdtbirák elé utalni, amit eddig nem tehettek, másrészről jogosítva vannak biróküldést kérni, tehát azzal a hivatalos előterjesztéssel fordulni a Curiához, hogy az elfogult vagy nyilván tévedésben volt esküdtek helyett az ügyet más jury elé utalja. (Élénk helyeslés.) Eddig megtörténhetett pl. a következő. (Halljuk I) A porosz praxisban merült fel az az eset, hogy egy nő férjét, akivel rossz házasságban élt, méreg beadásával (praemeditatióval) megölte. Beismerésben volt; a szakértők megállapították, hogy a halált mérgezés okozta. Kérdést intéztek az esküdtekhez, hogy bünös-e a vádlott abban, hogy férjét előre megfontolt szándékkal szándékosán megölte, s erre az esküdtek a beismerés ellenére tagadó választ adtak. Midőn erre nagy csodálkozással kérdezték tőlük, hogyan lehetett a beismerés és a bizonyítás ezen anyaga mellett a kérdésre nemmel válaszolni, az volt a felelet: »Azt kérdezték tőlünk, hogy előre megfontolt szándékkal ölte-e meg a vádlottnő férjét. Mi ugy találtuk, hogy nagyon megfontolatlanul cselekedett, tehát nemmel f eletünk.« (Élénk derültség.) Látható ebből, hogy az esküdtek a premeditácziónak, az előre megfontolt szándéknak törvényes ismérvét nem tudták megértem, hanem teljesen félreértették azt, és ebből következett egy felmentő Ítélet, amelynek jogerős voltához senki sem nyúlhatott. Ezzel szemben kell korrektivumot teremteni, a tárgyi igazság javára abban, hogy már maga az eljáró bíróság, amely ezt a tévedést észreveszi, azt a korrektivumot alkalmazhassa olyan esetben, midőn az illető birói tanácsnak mind a három tagja egyértelmüleg meg van győződve arról, hogy az esküdtek vagy a törvényt, vagy a kérdést félreértették, vagy tévedésből olyan verdiktet hoztak, amelynek alapján felmentést kellene kimondani, más esküdtekhez utasíthassák az ügyet, (Élénk helyeslés.) vagy legalább megkeressék a módot arra, hogy intelligensebb, kevésbbé elfogult vagy félreértéseknek kevésbbé kitett esküdtek állapithassák meg a tárgyi igazságot. (Élénk helyeslés.) Ezenfelül a Curiának módjában lesz ilyen esetekben az esküdtbirósági Ítélet megsemmisítésével uj eljárást rendelni. 27
