Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-465

208 465. országos ülés 1913 október 8-án, szerdán. cziát, hogy az intézmény nem váltotta be a hozzá fűzött reménységeket. (Ugy van ! Ugy van !) Ismét egy példájával állunk tehát szemben annak, mikép az emberiség eszményei gyakorlati megvalósításuk esetén nem felelnek meg a várakozásoknak, hogy a keresztülvitelnél elrontják a legideálisabb alapgondolatokat is. Ennek következtében Francziaországban törekvések nyilvánultak az esküdtszék helyett az úgynevezett Schöffe-rendszernek átvételére ; Olaszországban, különösen a büntetőjog ujabb irányainak képviselői részéről, az esküdtszéki intézmény teljes megszüntetésére; Németországban pedig már 1873-ban a bírói szervezeti törvény alkotásakor szűkebb keretben engedtek helyet az esküdtbirósági hatáskörnek ; e helyett egy vegyes szervezetet állapítottak meg : a kisebb sulyu bűncselekményekre egy biró és két Schöffe, ez a »Schöffengericht«, a középsúlyú bűncselekményekre esküdtek nélkül tisztán szakbiróság itél és csak a legsúlyosabb bűnügyekre szervezték az esküdtbiróságot. Ezen, az esküdtszék reformjára irányuló törekvések Magyarországon az utóbbi időben szintén több irányban nyertek kifejezést, különösen a magisztraturának igen kiváló tagjai, hogy egyebet ne említsek, a kir. Curiának három olyan tanácselnöke, akik épen büntetőtanácsokat vezetnek s akik bármely nyugati állam legfőbb bíróságának diszére válnának, (Éljenzés.) évek során át szóval és a szakirodalomban kifejezetten és a leghatározottabban állást foglaltak az esküdtszék ellen, és — köztük különösen Baumgarten Izidor tanácselnök ur — előterjesztette azt a kívánságot, hogy egy-két szakaszos törvénynyel az esküdtbíróság helyett, a hatáskörébe utalt összes bűncselekményeket a törvényszékek büntetőtanácsa elé kell utalni. (Elénk helyeslés.) T. ház ! Én nagyon jól tudom, hogy ez a kívánság a közvélemény széles rétegeiben el van terjedve. Mégis ennek ellenére, érett megfontolás után, azzal a javaslattal lépek a t. ház elé, (Halljuk ! Halljuk!) hogy az esküdtbiróságnak sem hatáskörét megszorítani, sem pedig működését felfüggeszteni ne méltóztassék. (Helyeslés.) Teszem ezt egyrészt azokból az igazságszolgáltatási tekintetekből, amelyek az esküdtbíróság előnyeit a szakbiróság felett feltüntetik. Ezek : hogy a bűnvádi perjognak vezérelvei, a tiszta vádelv, a közvetlenség és szóbeliség s a teljes szabad bizonyítás következetesebben valósithatók meg a jury mellett, mint szakbiróságnál. Mert kétségtelen, hogy szakbiróságnál a főtárgyalási elnök, és. a főtárgyalási tanács,többi tagjai, akik az iratokból ismerik már a tényállást, nemcsak a főtárgyaiásnak közvetlen bizonyítás-felvételéből merítik a maguk meggyőződését. Ezekkel szemben a tiszta vádelv s a teljes közvetlenség és szóbeliség az egész vonalon érvényesül az esküdtbiróságnál, amelynek tagjai a legnagyobb objektivitással szemlélik a bizonyitásfelvételt és ha hírlapi közleményekből egyet-mást tudnak is, legalább a bűnügyi iratokból és a vizsgálati iratokból hitelesen nem informáltattak és igy nincsenek preokkupálva. De különösen feltétlenül szükségesnek tartom az esküdtbiróságnak igazságszolgáltatási szempontból való megtartására a ténykérdésben való felebbezésnek nehéz problémáját, amit szakbiróság mellett abszolúte nem tudok elképzelni. Mert képtelenség az, hogy ugyanaz a bizonyítás, amely az elsőfokon a törvényszék hármas tanácsa előtt lefolytattatott, a királyi táblán még egyszer reprodukáltassék. Minden ilyen bizonyitás-felvétel már az idő folyása következtében is elromlott és reprodukálhatatlan. Képtelenség az is, hogy a felsőbb bíróság tagjainak számát oly mértékben szaporítsuk, hogy a bizonyitás-felvétel reprodukálása, a bizonyítás teljes ujabb megújítása a felsőbíróságnál megkísérelhető legyen. Ez ellen nemcsak igen t. barátom, a pénzügyminister ur emelne vétót — mert olyan óriási terhekkel járna az államkincstárra, amelyeket nem birna meg a budget — hanem kivihetetlen lenne ez elsősorban azért is, mert nem állana rendelkezésünkre annyi kiváló biró, amennyi a felsőbíróság megnövekedett testületéhez elég volna. Nem marad tehát más hátra, ha ezen problémákat meg akarjuk oldani, mint hogy az esküdtbíróság jelenlegi hatásköre fentartassék. (Helyeslés.) Emellett egy igen jelentős politikai okot is legyen szabad a t. ház előtt felemlítenem, (Halljuk ! Halljuk!) amely be kell hogy valljam, reám is benső meggyőződésemben határozottan döntőleg hatott, és ez az, (Halljuk! Halljuk!) hogy a jelenlegi parlamenti viszonyok között az esküdtbíróság hatáskörének bármely megszorítása, vagy pláne, amint a közvéleménynek, ugy hiszem, többsége kívánná: az esküdtbíróság felfüggesztése, vagy annak megszüntetésére irányuló kezdeményező lépések megtétele által kitenném a kormányt és a pártot, amelyhez tartozni szerencsém van, annak a szemrehányásnak, hogy a közszabadságok utolsó bástyáit is le akarta rombolni, hogy felhasználva bizonyos parlamenti helyzetet, be akarja csempészni megint a reakcziónak összes szabályait. Nem tudom, miféle hangulatot lehet ezáltal kelteni, de ezzel szemben ha egyébként jogászi meggyőződésemnek megfelel, az esküdtbíróság felfogásom szerint fogyatékos Ítélkezésének megjavitását más módon kisérlem meg. (Helyeslés.) A reform szerintem csak három irányban kísérelhető meg. így esküdtbíróság helyett a Schöffe-rendszer, a németországi igazságügyi szervezet szerint. Ez ellen szól elsősorban az, hogy a Schöffengericht intézménye, amely szintén nem magyar nemzeti jogfejlődés, hanem német doktrinär alkotás, sohasem volt népszerű ebben az országban, mig a jury-hez a 40-es évek legnagyobb államférfiainak emléke fűződik ; másodszor, hogy az a kísérlet, ami 1896-ban történt a bűnvádi perrendtartás megalkotásakor a Schöffengericht behozatalára — nevezetesen Haviár Dániel, Komjáthy Béla és Mandel Pál képviselő urak kivánták a Schöffengericht behozatalát — ebben a házban e