Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-461
158 Í61. országos ülés 1913 június 18-án, szerdán. neteket, ahol a gondos anya borzas fiának üstökét czirógatja és bizonyos dolgokat keresgél benne, (Derültség.) megvallom, nem tartom egészen Ízléses dolognak ugyanezt az eljárást alkalmazni itt, a zárszámadásokkal szemben és inkább esak általános kontúrokban óhajtom felmutatni a zárszámadások alapján az u. n. koalicziós-regime gazdálkodását. (Halljuk ! Halljuk !) Mindenekelőtt kötelességem kijelenteni, t. ház, hogy különbséget kívánok tenni Wekerle Sándor volt pénzügyminister és ministerelnök és a tulaj dónképeni koalicziós kormány gazdálkodása közt. Ne tessék azt gondolni, hogy ez a különbségtevés talán valami sajátos elcsavart logikai eljárásnak a következménye. Sőt ellenkezőleg. Igaz ugyan, hogy formai tekintetben a ministerelnök-pénzügyministert terheli elsősorban az államháztartás vezetéséért a felelősség, de ha közelebbről nézzük ezeket a zárszámadásokat, azt fogjuk látni, hogy ebben a felelősségben Wekerle Sándor ministerelnök és volt pénzügyministernek aránylag kevés része van és mi csak csodálhatjuk az ő zsenialitását, hogy ilyen régime mellett, mint amilyen mellett ő akkor az állam ügyeit vezette, mégis fenn tudta tartani az államháztartás egyensúlyát és ha az utolsó esztendőben ez az egyensúly már meg is billent, mégis tisztán az ő zsenialitásának, nagy pénzügyi tudásának és képességeinek tulajdoníthatjuk, hogy a zárszámadások nem mutatnak sokkal rosszabb képet. Mert hogy tényleg nem Wekerle Sándor terhét képezik a zárszámadások, legalább igen nagy részben, arra, t. ház, leszek bátor felhozni azt, hogy a kormány egyes resszort-ministerei részéről igazán oly kevés érzéket látunk, a zárszámadások tanúsága szerint, az állami pénzügyeknek helyes vezetése iránt, bogy nem csodálhatjuk, ha azután a legnagyobb utánjárás mellett sem sikerült az államháztartást abban a mederben vezetni, amelyben ez a kétségtelenül nagytehetségű ember különben vezette volna. Hiszen, hogy csak egy formai dolgot említsek fel, az áUami számvevőszék maga keserűen panaszkodik, hogy az 1908. állami zárszámadást csak késedelemmel mutathatta be, aminek oka az, hogy »a ministeriumok és egyéb állami hatóságok pénzkezelése, leltári kimutatások, indokolások stb., amelyeken az állami zárszámadás alapszik, nem álltak mind az állami számvevőszék rendelkezésére a megállapitott határidőre és a beadványok és közlemények nagy része, sok sürgetés daczára is csak több-kevesebb késedelemmel a határidő eltelte után küldetett be, más részét pedig, nevezetesen a vallás- és közoktatásügyi tárcza zárszámadásaira vonatkozólag, az akták csak szeptember hó vége felé és októbor havában érkeztek meg, minélfogva az állami számvevőszék nem lehetett abban a helyzetben, hogy az 1908. zárszámadást és erre vonatkozó jelentését a törvény rendelkezésének megfelelően szeptember 1-ére elkészíthesse és előterjeszthesse.* (Élénk mozgás.) Én végignéztem a mi zárszámadásainkat és az azokhoz csatolt jelentéseket; ilyen keserű panaszt, megvallom, sehol sem találtam az egyes ministeriumok késedelmes eljárása ellen. Mert méltóztassék elgondolni, hogy az úgynevezett pótkezelési időszak véget ér az illető zárszámadási évet követő márczius utolsó napjában, tehát ettől kezdve három-négy hónap alatt csak be lehetett volna terjeszteni azokat a számadási okmányokat. És íme, az állami számvevőszék ismételt sürgetése daczára, daczára annak, hogy imperativ intézkedés van, hogy a számvevőszék szeptember hó 1-ére köteles elkészíteni az állami zárszámadást, a kultusztárczából a szükséges okmányok csak október hó folyamán küldettek be. (Hallatlan ! Mozgás.) Ez, azt mondhatnám, olyan villamos reflektorfényt vet arra a felfogásra, amely az államháztartás rendje tekintetében abban a ministeriumban uralkodott, hogy én azt hiszem, felesleges volna ezzel a kérdéssel tovvább is foglalkozni. Azonban kétségtelen, hogy nem a volt ministerelnök-pénzügyminister felelős az ilyen dolgokért, hanem természetszerűen az illető reszort-minister és ezért, amikor különbséget teszek Wekerle Sándor eljárása és a koalicziós kormány többi reszort-ministereinek eljárása közt,, azt hiszem, ez a különbség egészen indokolt. De még indokoltabb ez a különbségtétel, ha nem pusztán ezt a formai dolgot tekintjük, hanem tekintjük egy kicsit az államháztartás vitelében az egyes reszort-ministsriumok eljárását. (Halljuk ! Halljuk !) A költségvetés arra való, hogy a kormány a felhatalmazás alapján a költségvetés keretében eszközölje a bevételeket és foganatosítsa a kiadásokat. Természetes és az állam életében elkerülhetetlen, hogy egyes czimeknél esetleg tűlkiadás ne forduljon elő, ugy hogy ha az nem ölt exorbitáns arányokat, akkor természetesen lehetetlen a túlkiadásért az egyes reszortministereket vagy az összkormányt felelőségre vonni. Azonban mit látunk az 1907—1909. évi zárszámadásokban ? Megjegyzem, ismét a zárszámadások tanúsága szerint, a legkevesebb tűlkiadás volt épen a pénzügyministeriumban, a túlkiadások legnagyobb része a többi reszoitministeriumokban fordult elő. 1907-ben volt a túlkiadások összege 102 millió korona, 1908-ban volt a túlkiadások összege 114 millió korona és 1909-ben volt a túlkiadások összege 82 milHó korona. (Nagy mozgás.) Abból az okból, amelyet emiitettem, hogy előfordulhatnak túlkiadások a leggondosabb költségvetési előirányzat mellett is, azt mondhatnám, hogy tulaj donképen a túlkiadások a legkevésbbé sérelmesek és a parlamenti ellenőrzés szempontjából legkönnyebben megbocsáthatók. Sokkal súlyosabb beszámítás alá esnek az úgynevezett előirányzat nélküli kiadások, mert az előirányzatnélküli kiadásoknál még csak költségvetési czimek sincsenek, amelyekre ez az előirányzatnélküli kiadás történik, hanem az egy bizonyos fokig lehet indokolt egyes esetekben, lehet más esetekben nem indokolt, minden körülmények közt azonban bizonyos fokig önkényszerü.
