Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-460

•460. országos ülés 1913 június 17-én, kedden. 141 lehetőségétől elzáratnának, vagy ha ennek lehetősége rájuk nézve csökkentetnék, azáltal, hogy a zárórát korábbra tűznénk ki, akkor ennek folytán igen fontos és lényeges anyagi exisztencziák mennének tönkre és én azt hiszem, hogy ennek felelősségét nyugodtan sem én, sem a törvényhozás magára nem vállalhatná. (Igaz I Ugy van !) Szorosan összefügg már most, t. ház, ezzel az érdekkel — és itt igen erősen előtérbe nyomul a humanizmus szempontja is — az úgynevezett munkások helyzete. Amint azt bölcsen tudni méltóztatnak, minálunk ma még a munkások fizetése csaknem kivétel nélkül a szombati nap utolsó óráiban, ha jól tudom, hat órától kezdve folyósittatik. (Felkiáltások : Elég rossz I) Ha már most a szombati zárórát nyolcz órára vagy ennél előbbre tennők, azt a veszélyt idéznők elő ezekre a munkásokra nézve, hogy elzárnók őket annak lehetőségétől, hogy a maguk szükségleteit kielégíthessék, az egész következő hétre szükséges élelmiszereket stb. beszerezhessék. (Igaz! Ugy van!) De tovább megyek. Nemcsak ezeket a munkásokat, de ezeknek egész családját is nagy veszedelemnek tennők ki, (Igaz! Ugy van!) mert én félek attól, hogy munkásosztályunkban ma még nincsen meg az az erős elhatározás, hogy ha ő heti keresetét, amely családjának fentartására szolgál, a fizetés után nem fordítja nyomban a szükséges czélra, ha nem szerzi be még akkor, szombat este, az élelmiszereket stb., — mondom, félek attól, hogy annak a munkásnak családja vasárnap reggelre ébredve, annak lesz kitéve, hogy a család egész heti fentartására rendelt keresményét a munkás többé már nem fordíthatná erre a czélra. (Igaz! Ugy van !) A harmadik szempont, t. ház, azoknak szempontja, akik vallási tekintetből jönnek igen hátrányos helyzetbe, ha nekik szombaton korábban kell üzletüket bezárniok. Nem csinálok belőle titkot, t. ház, hogy magam sem tartanám helyesnek egy par excellence szocziális kérdést felekezeti alapon, felekezeti szempontból szabályozni. (Helyeslés.) De épen ugy nem csinálok titkot abból sem, hogy ha nyomós érvek és érdekek hatása mellett ez a megoldás van javasolva, ha indokolva van az a körülmény, hogy ezáltal azoknak érdekét is kielégíthetjük, akik mindenesetre ethikai alapból kiindulva óhajtják ezt a régi szabályozást fentartani, mondom, nem csinálok titkot belőle, hogy ez nemcsak nem tarthat vissza attól, hogy ne igyekezzem a kérdést ilyen irányban megoldani, hanem ellenkezőleg, ezeknek az érdekeknek kielégítési lehetősége határozottan oly faktor előttem, amely ennek a kérdésnek eldöntésénél engem ebbe az irányba terel. (Élénk helyeslés.) Ez, t. ház, vonatkozik a normális munkaidőkre. Ezen túlmenőleg még két irányban foglal magában ez a törvény, nézetem szerint, lényeges intézkedést. Az egyik az, amely kimondja, hogy a kereskedelmi alkalmazottak a záróra után egyáltalában nem foglalkoztathatók. Ez igen kicsinyes szempontnak látszik, igy magában véve, de kétségtelen, hogy ez az intézkedés szocziális szempontból jelentős javulást eredményez, mert a gyakorlati élet azt mutatja, hogy mikor az üzletek bezáratnak, az üzletekben még tovább is javában megy a munka és azok az alkalmazottak, akiknek az üzlet bezárása azért volt érdekük, hogy szabadulhassanak, nem szabadultak, csupán csak a közönséget zárták el az üzlettől. E tekintetben a törvény világos, határozott intézkedést tartalmaz. Minthogy azonban számolni kell azzal, hogy az üzletekben tényleg vannak egyes napok, amikor pl. leltározást kell csinálni, amelyeken tényleg az üzlettulajdonosokat nem lehet azzal megterhelni, hogy az üzlet folyama alatt végezzék el ezen munkákat : a törvény provideál arra, hogy egyes esetekben — amelyeknek számát a törvény szintén megállapítja, gondolom, évenkint összesen 14 napban — kivételesen a kereskedelmi alkalmazottak a záróra után is foglalkoztathatók, de az igy foglalkoztatott alkalmazottak részére mégis egy bizonyos pihenési idő minden körülmények között biztosítandó. (Helyeslés.) Ugyancsak intézkedik a törvényjavaslat arról is, hogy vannak u. n. szezónnapok, amikor egyes iparágaknak igen kívánatos, hogy az üzletet a rendes időtől eltérőleg tovább tarthassák nyitva, igy vásárok, versenyek alkalmával. A törvény erre is provideál és e tekintetben felhatalmazza a fővárosban a tanácsot, a törvényhatóságokban jjedig az elsőfokú iparhatóságot arra, hogy kivételesen ilyen esetekben engedélyt adhassanak egyes üzleteknek tovább nyitvatartására. Azonban e tekintetben is megvannak a kautelák az iránt, hogy ez idő alatt az alkalmazottak kelletén tul foglalkoztatva ne legyenek. (Élénk helyeslés.) Bevontam még ezen törvényjavaslat szabályozásának keretébe két kérdést, amely igen szorosan összefügg azon jelenséggel, amely a zárórának törvényi szabályozását szükségessé tette. Az egyik az u. n. utczán át való árusítás kérdése, amely abban áll, hogy vendéglők, kávéházak azon időtől kezdve, amikor már az üzleteket zárva kell tartani, olyan áruczikkeket, amelyek addig csak az illető üzletekben voltak kaphatók, az utczán át árusítsanak. Ezek a vendéglők és kávéházak jogosítva vannak az ülővendégek részére az ilyen czikkeket kiszolgálni, de az italoktól eltekintve, csak olyan czikkeket árusíthatnak, amelyeket maguk — mint teszem, hideg felvágott stb. — az üzletben nem tarthatnak raktáron, hogy ezáltal ne csonkithassák a jövedelmét azoknak az üzleteknek, amelyek a zárórával el vannak zárva annak lehetőségétől, hogy a közönséget ők szolgálják ki. Ami a másik kérdést illeti, amely bevonatott ezen törvényjavaslat szabályozásának keretébe, az utczán való árusítás kérdése. Nevezetesen az utczán bódékat állítanak fel. Ma tényleg, be kell ismerni, ez a kérdés nem lényeges, nem fontos,