Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-460
140 ÍW. országos ülés 191. elengedhetetlen első követelménye az, hogy az ide vonatkozó megállapodásokat bizonyos szankczióval lássuk el, vagyis, hogy az ide vonatkozó megállapodások mindenkire nézve kötelező erővel bírjanak. Aki e kérdés iránt érdeklődik, bizonyosan tudja, hogy ezirányban épen a főváros területén igen sok esetben történtek magánúton bizonyos megegyezések az üzlettulajdonosok és az alkalmazottak között, mind a kettő szoeziális érzékének dicséretére. Hogy ezek nem voltak végleg keresztülvihetők, annak oka abban állott, hogy ezen megállapodások nem lévén sftankczióval ellátva, egyes üzlettulajdonosok akár melléktekintetből, akár a nehéz gazdasági helyzet nyomása alatt, kiléptek és ezáltal felbontották a megállapodást, mert a verseny nyomása alatt a többi üzlettulajdonosok is kénytelenek voltak ezen az utón haladni. A szankczió megszerzésének két módja lehetséges : az egyik az, hogy a kérdés törvényhozási utón szabályoztassék, a másik pedig, hogy a törvényhatóságok nyerjenek felhatalmazást ezen kérdésnek joghatálylyal való szabályozására. Én a törvény összeállitásánál mindkét módot igénybe óhajtottam venni. A fővárosra nézve, ahol a nézetek meglehetősen kialakultak és meglehetősen egyöntetűek, magában a törvényben akartam lefektetni az elveket, amelyek szerint a fővárosra nézve a záróra kérdését szabályozzuk. Nem mertem és nem merném ugyanezen intézkedést a törvényhatóságokra nézve is javasolni, egyfelől azért, mert ott a viszonyok ennyire megérlelve nincsenek, másfelől pedig ugyanegy törvényhatóság területén belül is egyes helyeken mások és a mások a viszonyok és igy alig tudnánk oly törvényes intézkedést statuálni, amely e viszonyoknak mindenben megfelelne. Azt gondolom, sokkal helyesebb, ha csak a fővárosra nézve szabályozzuk a kérdést magában a törvényben és ezáltal útmutatást adunk a törvényhatóságoknak, hogy milyen irányban kell haladniok, amikor a maguk szabályrendeletét megalkotják, vagyis ha a kérdésnek végleges szabályozását a törvényhatóságok területén a törvényhatóságok statútum-alkotási jogához utaljuk. (Élénk helyeslés.) Hogy a fővárosra vonatkozólag most mindjárt meg akartam alkotni a szabályozást, ennek oka abban rejlik, mert a kérdés itt sürgős, és kívánatos, hogy mielőbb megoldassák, már csak azért is, mivel itt a gyakorlati élettel szorosan összefüggő kérdéssel állunk szemben. Ha ez a részletkérdés meg lesz oldva, a gyakorlati élet fogja kimutatni annak esetleges hézagait vagy hiányait, és akkor módunkban lesz azon nagyobb körben, amelyben a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyai szabályozásának egész komplexumát akarjuk megoldani, pótohii, javitani azon hézagokat, amelyeket ez a törvényjavaslat az életben mutatni fog. (Élénk helyeslés.) Ezeket óhajtottam a törvényjavaslatnak alaki I június 17-én, kedden. részére nézve előadni, és most méltóztassék megengedni, hogy annak egyes anyagi intézkedéseire is rámutassak. (Halljuk 1 Halljuk!) A törvényjavaslat elsősorban szabályozza az üzleti zárórát, szabályozza akkép, hogy itt öt napra nézve egyforma szabályozást állapit meg, a hatodik napra, szombatra pedig kivételes intézkedést statuál. Az egész kérdés megoldásának ez a legvitatottabb része, mert mondhatom, hogy abban a tekintetben, vájjon a szombati napra kivételt tegyünk-e, vagy ezt a többivel egyöntetűen szabályozzuk, ugy a különböző törvényhozásokban, valamint nálunk is az érdekeltség felfogásában bizonyos ellenmondás van. Elismerem, hogy a törvényhozások legnagyobb részében ez a kérdés egyöntetűen van szabályozva; a szombati napra nézve külön intézkedés tényleg csak Dániában van, ahol a rendes nyolcz órával szemben szombatra vonatkozólag 11 óra van megállapítva. De nemcsak a törvényhozásoknál, hanem az érdekelt körök tekintetében is különbözők a felfogások. Feljegyeztem magamnak, de nem akarom annak felsorolásával a t. ház figyelmét igénybe vermi, hogy a hozzám beérkezett kérvények e tekintetben igen érdekes képet mutatnak. E kérvények legnagyobb részben arra irányulnak, hogy a szombati záróra egyöntetüleg állapíttassák meg, van azonban több testület, amely a zárórát féltízben, sőt van olyan is, mely tiz órában kívánja megállapítani. A kereskedelmi és iparkamara pedig azt akarja a szombati záróra idejére vonatkozólag kimondatni, hogy az egy órával kitolassék, ami tehát azt jelentené, hogy szombaton a záróra, rendes üzleteknél kilencz órában, élelmiszer-üzleteknél azonban esti tiz órában állapíttatnék meg. 1. képviselőház ! Ezek az adatok mutatják, hogy e tekintetben az érdekek még nem tudtak egymással kellő harmóniába jutni. Különös súlyt kellett tehát e kérdés megoldásánál arra helyeznem, hogy az összes kívánságokat mérlegeljem és számba vegyem. Számba kellett nekem, t. ház, vennem itt azt, amire t. barátom, az előadó ur, is jelentésében rámutat, hogy egy szoeziális alkotás létrehozásánál mindig bizonyos okszerű konzervativizmussal kell eljárnunk. Vigyáznunk kell, nehogy egy uj, szoeziális reform meghozatalával egyik irányban nagy előnyöket biztosítsunk, a másik irányban pedig egyes érdekeket igen mélyen sértsünk. Tekintetbe kellett tehát nekem ezen kérdés megoldásánál vennem azt, hogy a szombati zárórának a többi napok zárórájától való eltérő szabályozása miféle érdekeket érint, vagy sért. (Halljuk ! Halljuk !) E tekintetben három körülményre hivom fel a t. ház szíves figyelmét. Az egyik azoknak a kiskereskedőknek érdeke, akik a főváros perifériáin, vagy a fővárosnak a szegényebb néposztályok által lakott vidékein élnek. Ezek, t. ház, egész heti keresményük legnagyobb részét a szombati nap utolsó óráiban szerzik, (Igaz! Ugy van!) ha tehát ők ennek
