Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-459
132 459. országos ülés 1913 június 16-án, hétfőn. láthatja az általányban kiutalt pénzeknek felosztását a főispán láttamozása mellett és a hovaforditás ellenőrzését. így nemcsak az iskolalátogatás, hanem az iskolaiigyi aclminisztráczió is deczentralizálható és a központból a megyei székhelybe áthelyezhető. (Helyeslés.) Azt hiszem, ezek mind olyan szükséges intézkedések, amelyeket innen a központból alig lehet kellőleg és érdemileg ugy elintézni, amint azt az ország és a vidék érdeke megkívánja. Talán sehol a világon nincs olyan ministerium, mint nálunk, ahol ilyen apró kis iskolaügyek egy nagy központban kezeltetnének. (Igaz! Ugy van !) Ezeken a viszonyokon nézetem szerint mielőbb változtatni kell, s ha ez sikerül, azt hiszem, hogy ez ugy a helybeli iskolaügynek, mint magának a központi igazgatásnak fog hasznára válni. Hivatkozom a nyugati államok példájára, ahol ilyen járási hatóságok mindenütt léteztek és ahol eddig nem voltak, ott legutóbb lettek behozva. Köztudomású, hogy Ausztriában fenáll a JBezirksschulrath, mely ennek a járási tanácsnak felel meg. Poroszországban a járásban működik a Kreisschtilinspektor kapcsolatban az egyházi felügyelőkkel, akik szintén mint állami iskolalátogatók járnak el; Francziaországban ott van a Delegation Cantonale, ami körülbelül szintén a járásnak felel meg, Olaszországban a Oonsiglio Provinciáié Scolastico, Angliában a törvényhatósági bizottságnak, a Oounty Councilnak az educational comitee-ja, amely ugyanezt a teendőt végzi. Angliában ugyancsak 1902-ben hozták be az uj bizottságot, és ezzel kapcsolatban beszüntették az iskolaszékek működését, melyek elég eredményesen működtek. Noha ez annyi ellenszenvre talált, hogy csak a klotür segélyével lehetett az indítványt elfogadtatni, az angol kormány e bizottság felállítását mellőzhetőnek nem találta. Mindezen külföldi tapasztalat is bizonyítja, milyen súly helyezendő arra, hogy az iskolaügyet alsóbb hatóság vegye a kezébe és hogy az gyakorolja közvetlenül a sikeres ellenőrzést. (Helyeslés.) Ha lehetséges ezt megoldani, akkor az iskolák ellenőrzése és a végbizonyítvány kiállítása, amelyet az előttünk fekvő javaslat tervez, abszolúte semmi nehézségbe nem fog ütközni, ekkor lehetséges lesz odahatni, hogy minél több tanuló végezze el a hat osztályt, és az arról szóló végbizonyítvány alapján választói joghoz is jusson. Ha fejlesztjük a kultúrát az iskola utján, ezzel egyúttal azt az eredményt érjük el, hogy a választói jogosultság a jelenlegi törvény alapján is kiterjesztetik. (Igaz! Ugy van!) Ha már az iskolaügyet tárgyalom, engedje meg t. ház, hogy necsak az elemi iskolai ügygyei, hanem a középiskolák és a felsőbb iskolák ügyével is röviden foglalkozzam. (Halljuk! Halljiűc!) Középiskoláink ellen többféle panaszt emelnek; az egyik a túlterheltség, a másik panasz az, hogy ott nem eleget tanulnak és hogy az eredmény .nem megfelelő. B két panasz közt látszólagos ellentmondás van, de a két dolog mégis egymással összefügg. Ugyanis a rendszer az, amely nem megfelelő, ezen kell változtatnunk, hogyha egyrészt könnyíteni akarunk a tanulókon, másrészt pedig az oktatás minőségét javítani akarjuk. Egyúttal feltűnik az is, hogy daczára annak, hogy a reális ismereteknek az oktatása intenzivebb a reáliskolákban, többen tódulnak a gimnáziumokba ésjennek folytán túlságosan sokan lépnek a lateiner pályára. E jelenséget azonban nemcsak az iskola okozza, ez nemcsak a gimnázium érdeme vagy hátránya, — amint tetszik, — hanem azzal függ össze, hogy a gimnázium mindenre képesít, a többi iskolák képesítése pedig korlátozva van. Ezt máskép változtatni nem lehet, mint a képesítés egységesítése által, amely kérdéssel hivatali elődöm is foglalkozott. Viszont e kérdés felfogásom szerint csak akkor valósitható meg kellően, ha nemcsak a képesítést egységesítjük, hanem magát az iskolát is, (Helyeslés.) mert nehéz volna az egységes minősítést megállapítani akkor, ha az alap nem egységes. Kívánatos tehát a mai rendszerrel szemben oly átalakítást eszközölni, amely lehetőleg egységes alajira helyezi ezen iskolákat. A közös alapot nézetem szerint leginkább az uj német reálgimnáziumok mintájában találjuk meg, amelyek az utóbbi évtizedekben nagy számban létesültek és amelyekkel a németek is nagyon meg vannak elégedve. Ez esetben tehát a tanrendet akkép kellene módosítani, hogy a latin oktatást megszaporított óraszámmal egészen a felsőbb osztályokba helyezzük át. Ez nálunk a leánygimnáziumnál már is megvan, és ott a latin nyelvet, amint tapasztaltuk kellő, eredménynyel is oktatják. Ez nézetem szerint pedagógiai szempontból is fontos és szükséges azért, mert igen jól tudjuk mindannyian, hogy a magyar nyelv egy turáni nyelv, amelynek a grammatikája más, mint az indogermán nyelveké. Minthogy a különbség ilyen nagy, nagyon hátrányos dolognak tartom, hogy az ifjak kénytelenek az indogermán grammatika alapelveit egy holt nyelvből elsajátítani, ahol tisztán csak formát, fogalmakat kapnak, de a fogalmaknak tartalmuk nincs. Az indogermán nyelv szerkezete ugyanaz a németnél, a franczíánál, mint a latinnál, és mégis épen ezen alapfogalmakba való bevezetés egy holt nyelven történik, amely valódi tartalmat az illető gyermeknek nem nyújt. Azt hiszem tehát, hogyha egyrészt a latin oktatást a felsőbb osztályokba helyezzük át, másrészt jobban fejlesztjük a külföldi nyelvek oktatását, elsősorban a német, esetleg a franczia nyelv oktatását, ez által előre megkönnyítjük a latin nyelv oktatását is a felsőbb osztályokban, mert igy a
