Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-459
128 439. országos ülés 1913 június 16-án, hétfőn. törvényszakasz alapján szükséges, hogy törvényhozási felhatalmazás adassék a vármegyének, hogy 5%-on felüli pótadót vethessen ki. Ennek alapján a belügyminister ur törvényjavaslatot terjeszt a képviselőház elé, amely törvényjavaslat elfogadásával ezen felhatalmazás megadandó. A vármegyén keresztiilkuzódó vasutvonalak jelenleg legkevésbbé sem elégítik ki a vármegye közlekedési igényeit. Szilágy vármegye az országos vasúti hálózattal csakis északi és keleti irányban van helyi érdekű vasutak utján egybekötve, annak daczára, hogy az ország középpontja és az ország fővárosa a vármegyétől ép ellenkező, délnyugati irányban fekszik. A. vármegye székhelyéről Nagykárolyig, tehát a fővonalig csak 94 kilométernyi helyi érdekű vasúton megtett ut után lehet eljutni, a vármegye egész déli részében, a krasznai járásban vasút egyáltalában nincsen, emellett a vármegye egyik leggazdagabb része, az Ermellék, még jóformán kiépitett közutak nélkül szűkölködik. Ezeknek a hátrányoknak ellensúlyozására határozta el a vármegye közönsége, hogy egy vasútépítési programmot alkot, amely programm segítségével a jelenlegi vármegyei vasúti hálózat szerves összefüggésbe kapcsoltatnék az országos vasúti hálózattal, nevezetesen egyrészt Szilágysomlyóról, másrészt Zilahról kiindulólag déli irányban Krasznán való találkozással vasút építtetnék a kolozsvári fővonalig, másrészt pedig Zsibótól Karikáig, továbbá Szilágy-Somlyótól Karikáig és onnan ismét a kolozsvári fővonalra építtetnék helyi érdekű vasút, amely összekötné Zilahot és Szilágysomlyót, illetőleg a számos völgyi vasutat egy Szilágycsehtől Alsószoporig építendő helyi ; érdekű, vasút segítségével, végül kiépíttetnék az Érmeiléken az ákos—illédi törvényhatósági közút. Mindezekre a czélokra, egyrészt a törvényhatóság a kiépítendő helyi érdekű vasutak minden kilométer] ére 6000 korona hozzájárulást adna, az ákosillédi törvényhatósági közútra pedig 100.000 koronát fordítana. A pótadó ezen felemelése ellen pénzügyi szempontból alig emelhető kifogás, tekintettel arra, hogy a vármegye adózási viszonyai igen kedvezőek és figyelembevéve, b,ogy a vármegye közlekedésügyi viszonyai nagy mértékben el vannak hanyagolva, azáltal azonban, ha az ismertetett vasúti építési programm végrehajtatnék, a vármegye teljesen és szorosan belekapcsoltatnék az országos vasúti hálózatba, tehát a pótadó felemelésével járó terhet olyan hasznos befektetésnek tekinthetjük, amely a vármegye gazdasági életének fejlesztésében a maga ellenértékét megtalálná. Ezért a közigazgatási bizottság nevében tisztelettel javaslom, méltóztassék a törvényjavaslatot általánasságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök : Kivan még valaki szólni ? (Nem !) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánít om. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, elfogadja-e a Szilágy vármegyének 5%-ot meghaladó vármegyei pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem? (Igen!) A ház elfogadja. Következik a részletes tárgyalás, első sorban a czim. Hoványi Géza jegyző (olvassa a törvényjavaslat czimét és annak 1—2. szakaszát, amelyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök : Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, harmadszori olvasásának idejére nézve később fog a ház határozni. . Következik a napirend 12. pontja. Máramaros vármegyének 5%-ot meghaladó vármegyei pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról a belügyminister törvényjavaslata (írom. 791,850), illetőleg a közigazgatási bizottság vonatkozó jelentése, elsősorban az általános tárgyalás. Rakovszky Iván előadó : T. ház ! Máramaros vármegye törvényhatósága elhatározta, hogy a visóvölgyi vasút építési költségeihez 200.000 koronával hozzájárul és ezen hozzájárulás fedezéséhez kölcsönt vesz fel, amelynek 50 esztendős törlesztésére 1'25%-os pótadót vet ki. A határozat 101 szavazattal egy ellenében hozatott. Eredetileg a vármegye 400.000 korona hozzájárulást szavazott meg, azonban a későbbi tárgyalások folyamán, miután a kormány ezen hozzájárulást igen magasnak találta, 200.000 korona hozzájárulásban állapodott meg. A visóvölgyi vasút a vármegye egyik legszegényebb részét szeli át és gazdasági szempontból feltétlenül igen jelentőségteljesnek kell hogy tekintessék, mert ezen teljesen elhagyatott és a világtól távol fekvő környék a vasút megépítésével bekapcsoltatnék az ország gazdasági életébe. Igaz ugyan, hogy a vármegye szegénységére való tekintettel kissé aggályosnak látszik, hogy ezen amúgy is igen magas községi pótadó alatt sínylődő vidéket ujabb pótadóval rója meg a vármegye közönsége, azonban épen nagy gazdasági szerepére és nagy gazdasági súlyára való tekintettel és arra való tekintettel, hogy e vasútvonal kiépítésével előreláthatólag a közönség teljesítőképessége és gazdasági ereje növekedni fog, ugy hogy a pótadó kisebb sulylyal fog járni, mint amely most mutatkozik. Ezekre való tekintettel a közigazgatási bizottság javasolja, hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék, (Helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólni? (Nemi) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e Máramaros vármegyének 5%-kot meghaladó vármegyei pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Kimondom, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás.