Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-459

459. országos ülés 1913 június 16-án, hétfőn. 125 azt Y&gyok bátor kérni, hogy ne méltóztassanak olyan gyakran hangoztatni a hazafiságot, mert ezzel a fogalommal borzasztó sok visszaélés tör­ténik. Sokszor ä legnagyobb bűnösök vették ajkukra a hazafiság jelszavát és elárulták a hazát, mig azok az elfelejtett emberek, akikről önök azt hitték, hogy nem jó hazafiak, akkor, amikor veszélyben volt a haza, megtették kötelességüket. A hazafisággal való ilyen football-játszás, azt hiszem, nem helyes. Indítványom igy szól (olvassa) : »Korpótlék­ban részesül minden lelkész, aki oly lelkészségben működik, amelynek jövedelme az eddigi törvények szerint magasabb (állami) kiegészítésre jogosult; igényt tarthatnak továbbá a segédlelkészek . . .« Eínök : Kivan még valaki szólni 1 (Senki sem.) Ha nem, ugy a vitát bezárom. A minister ur óhajt nyilatkozni. Jankovich Béia vallás- és közoktatásügyi mi­nister: T. képviselőház ! Ezen inódositvány az egész törvény jellegét megváltoztatná és mert sok költségbe is kerülne, kérem a második szakasznak eredeti szövegében való elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a szavazás. Mivel a Pop Cs. István képviselő ur által be­nyújtott indítvány ellentétben áll a második sza­kasz eredeti szövegével, a kérdést az eredeti szö­vegre fogom feltenni, szemben a most benyújtott módosítással. Amennyiben tehát az eredeti szöveg elfogadtatnék, elesik a Pop Cs. István képviselő ur által benyújtott módosítás. Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e a tör­vényjavaslat 2. §-át eredeti szövegében fent ár­tani szemben a Pop Cs. István képviselő ur ré­széről benyújtott módosítással, igen vagy nem ? (Felkiáltások : Igen I) Ennélfogva az eredeti szöveget jelentem ki el­fogadottnak. Következik a 3. §. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Hoványi Géza jegyző (olvassa a törvényjavas­lat 3—11. %-ait, amelyek észreoétel nélkül el jogad­tatnak.) Eifíök.: Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is elfogadtatván, annak harmadszori olvasása iránt később fog a ház határozni. Napirend szerint következik a 6. pont: a vallás- és közoktatásügyi ministernek az országos tanári nyugdíj- és gyámintézet 1911. évi állapotá­ról szóló jelentése (ír, 822), illetőleg a közoktatás­ügyi bizottságnak erre vonatkozó jelentése. Miután a napirendnek következő, 7. pontja a vallás- és közoktatásügyi minister urnak az orszá­gos tanítói nyugdíj- és gyámintézet 1911. évi állapo­táról szóló jelentése (ír. 823), a tárgyak rokonságá­nál fogva azt a javaslatot vagyok bátor az eddigi gyakorlat alapján tenni, méltóztassék e két jelen­tés tárgyalását egyesíteni. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen!) Ennélfogva ilyen értelem­ben tárgyaljuk az emiitett két jelentést, Az előadó urat illeti a szó, Mártonffy Márton előadó: T. ház! A vallás­és közoktatásügyi ministernek az országos tanári nyugdíj- és gyámintézet 1911. évi állapotáról szóló jelentésére vonatkozólag a közoktatásügyi bizottság megállapítja, hogy az 1894. évi XXVII. t.-czikkel megalkotott tanári nyugdíj- és gyám­intézet az 1911. évben is az idézett törvény ren­delkezésének megfelelően oldotta meg feladatát. T. i. a törvény 3. §-ában felsorolt érdekeltségek, nevezetesen a tanárok, a nyugdíjintézet tagjai, az iskolafentartók, a tanulóifjúság és az állam­kincstár részéről befolyt hozzájárulási összegek ebben az évben is megfelelő módon kezeltettek, s hogy összehasonlítva az 1910. évi vagyonmérleg­ben kimutatott 5.274.470 K 51 fillérrel, a cse­lekvő vagyongyarapodás volt az 1911. év végén 404.091 K 82 fillér. Ezek alapján a bizottság a minister jelentését azzal a javaslattal terjeszti a ház elé, hogy azt tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Kivan valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A ta­nácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem elsősorban a napirend 6. pontjára vonatkozólag a t. házat, a minister urnak az orszá­gos tanári nyugdíj- és gyámintézet 1911. évi állapotáról beterjesztett jelentését méltóztatnak-e tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen !) A ház a minister ur jelentését tudomásul veszi és igy az hasonló eljárás czéljából a főrendiházzal fog közöltetni. Most kérdem a t. házat a napirend 7. pontjára vonatkozólag, a vallás- és közoktatásügyi minister urnak jelentését az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet 1911. évi állapotáról méltóztatnak-e tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen !) Ehhez azonban az előadó ur még külön kivan szólni. Minthogy előzőleg kimondtuk az együttes tárgyalást, azt hittem, hogy az előadó ur ehhez most nem kivan szólni, amennyiben azonban szólni kivan, a 7. pontra nézve is megilleti a szó. Mártonffy Márton előadó : T. ház ! Az orszá­gos tanítói nyugdíj- és gyámintézet 1911. évi állapotáról szóló jelentését a közoktatásügyi bi­zottság egészen tüzetesen letárgyalta és nagyon sajnálom, hogy itt nem vagyok abban a kellemes helyzetben, mint a tanári nyugdíj- és gyám­intézet tekintetében, ahol elmondtam, hogy ott vagyonszaporodás mutatkozik, mert amint ki fogom mutatni, bizony az országos tanítói nyugdij­és gyámintézetnél nem á'lunk varrni ke^emes jó helyzetben, nem vagyunk aktiv nemzetben. T. i. az 1911. év végén a vagyonkimutatás szerint van 29,142.959 korona 34 fillér, ebből az összegből azonban levonandó az 1911. évi összegből le­vonandó 3,082.921 korona 16 fillér azért, mert ez tulaj donképen még megilleti az intézethez tartozó tanítókat, de ezt nem vették fel, eszerint tulaj­donképen a cselekvő vagyon 1911. végén 26,061.038 korona és 18 fillér. Ha ezt az összeget összehason­lítjuk az 1910, évi vagyoni állapottal, amikor a

Next

/
Thumbnails
Contents