Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-458

102 A58. országos ülés 1913 június 14-én, szombaton. az előttem szóló t. képviselőtársam is jelezte, e törvényjavaslat szerves összeköttetésben áll az u. n. Apponyi-féle iskolai törvénynyel. A nemzetiségi párt annak idején kifejtette nézeteit s aggályait azon törvénynyel szemben. Fájdalom, a mindennapi élet beigazolta mindazokat az aggályokat, melyeket akkor felhoztunk. Az, abban a törvényben kontemplált eredmények be nem állhattak, de beállott az, hogy különösen a nemzetiségi iskolákban nem tudnak sem magyarul, sem románul s az élethez szükséges legelemibb ismereteket sem sajátíthatják el. Nem akarok kiterjeszkedni bővebben annak a törvénynek hátrányaira, csak azt akarom megjegyezni, hogy épen az önök soraiban is, de olyan tiszteletreméltó pedagógus, mint Giesswein Sándor is felhívta a kormányoknak figyelmét arra, hogy a népiskolákban a tanítás az 1868. évi iskolai törvények szellemében ,vagyis nemzetiségek kulturális állásáho?; méltóan eszközöltessék. Nagyon természetes, hogy ebből mi nem kapunk semmit; az Apponyi-féle törvények ezt teljesen lehetetlenné teszik. Nem hivatkozom a törvény egyéb intézkedéseire, melyek az egyházaknak autonómiáját úgyszólván teljesen elkobozzák, és maradok ennél a törvényjavaslatnál, amely, szerény véleményem szerint, igen igazságtalan. T. képviselőház ! Nem mi, a nemzetiségiek, hanem a világnak összes pedagógusai megállapították, hogy az u. n. bilingvizmus vagy utraquismus nem helyes pedagógiai elmélet és hogy különösen a népiskolákban egyetlen nyelv a saját anyanyelv az, amelyen ott ismereteket elsajátíthatunk. Ugyanezt mondották a magyar pedagógusok is, akik azt állították, hogy aki más nyelven, mint anyanyelven tanítja az elemi ismeretekben azokat a ldsded tanulókat, ugy jár, mint aki a gyermeket előbb lovagolni akarja tanítani és azután járni. T. képviselőház ! Csodálkozom, hogy épen a jelen kormány terjeszti elő ezt a törvényjavaslatot, amelynek jelenlegi ministerelnöke olyan sokszor, több mint három-négy év óta hangoztatta, hogy az u. n. tyukszemrelépés politikáját abandonálni akarja, és amely kormány, illetőleg párt kijelentette, hogy az igazság elveire akar helyezkedni a nemzetiségiekkel szemben. Pedig azt látjuk, hogy ezzel a törvényjavaslattal a gyermeket már a bölcsőtől elveszi és intézkedéseiben egyebet nem látunk, mint azt, hogy hozzá kell szoktatni azt a gyermeket a magyar nyelv tudásához és első és legfőbb fegyelmi vétségnek, amelyet az az illető óvónó elkövethet, azt minősiti, ha e tekintetben eredményt nem tud felmutatni. Vagyis, egy kalap alá helyezi őket a néptanítókkal, akiknek ez a fegyelmi pont, állandóan mint Damokles-kard lebeg a fejük felett. Ne vegye tőlem rossz néven az igen tisztelt előadó ur, mert távol áll tőlem minden személyeskedés, de épen az ő ajkairól esett nekem rosszul hallani azt, hogy ezt, mint valami panaczeát és nagy vívmányt dicsőíti és helyesli és azt mondja hogy e törvénynek per eminentiam az kell, hogy az legyen a hivatása, hogy azok a kisdedek a magyar nyelv ismeretében gyarapodjanak, amelyek alig képesek még járni és úgyszólván, alig tudnak elmenni oda az óvodába játszani. Szerény véleményem szerint ennek a törvénynek egészen más hivatása volna. Elsősorban az, amint helyesen meg is jegyeztetett, hogy azok a kisdedek felügyelet nélkül ne legyenek, magukra ne hagyassanak, másodsorban, hogy a saját anyanyelvükön sajátíthassák el azokat a kis ismereteket, amelyek az ő fejecskéjükbe beleférnek és hogy azután játszadozzanak. Bn roppant veszedelmesnek és végzetesnek találom, hogy ha azokat az eszméket, amelyek az Apponyi-féle törvényekben vannak lefektetve és amelyek áldást nem hoztak, hogy ha azokat most, az óvónőkről szóló törvényekben is le akarják fektetni. Hosszasabban nem kivánom ezt indokolni, csak annyit mondok, hogy ezt nem tekinthetjük békés politikának, nem olyannak, amely a megértésre alkalmas, hanem igenis kezdődik ezzel egy ujabb vexatio és pedig nem a gyermeknek hatodik, hanem már harmadik és negyedik életévében. Ilyen körülmények között ezt a törvényjavaslatot nem fogadom el, habár az óvónők fizetésrendezését igenis helyesnek és humánusnak tartom. T. ház ! Minthogy egyes óvónők közvetlenül hozzám fordultak és tapasztalataikat velem közölték, és arra kértek, hogy ezeket ismertessem meg a t. házzal, bátor vagyok igen röviden megjegyezni, hogy az óvónők rendkívül sérelmesnek tartják azt a körülményt, hogy ők, mint akik ezt az idegeket őrlő és ölő munkát végzik, nyáron át, amikor mindenki üdülést keres, nem juthatnak az üdüléshez. Azt mondják, hogy a statisztika szerint a nyári hónapokban igen kevés a gyermek . . . Gueth Gyula : Épen az ellenkezője igaz ! (Zaj.) Pop Cs. István : ... a téli időkben pedig az óvodák zsúfolva vannak. Nekem nincsenek statisztikai adataim, én csak azt közlöm, amit felhoztak mások. Ez az ő álláspontjuk. (Zaj. Elnök csenget/) Miután az anyagi helyzetük nem engedi meg, hogy téli időben enyhébb éghajlat alá menjenek, ők azt mondják, hogy a méltányosság követek, miszerint nekik is a nyárból szakittatnék ki szünidő. Szüllő Géza : Méltatlan kívánság ! Pop Cs. István : Én előterjesztettem ezt, mint az ő kérelmüket. A lényeg az, hogy amint kifejtettem, ezen törvényjavaslatot az abban lefektetett veszedelmes elvek miatt nem fogadom el. Elnök : Mivel szólásra senki sincs feljegyezve, kérdem a t. házat, kíván-e még valaki szólni ? (Nem!) Ha nem. az általános vitát bezárom. A minister ur kíván szólni! Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! (Halljuk/ Halljuk/) Nagyon sajnálom, hogy Melzer Vilmos t. képviselőtársamnak azon fegyelmi ügyek tekintetében, amelyek a törvényjavaslatban foglaltadnak, aggályai van-