Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-457

4-57. országos ülés 1913 junius 13-án, pénteken. 93 szesz ne kerüljön. Epén azért a kontingens a múltban tiz évenkint, a jelen törvény hatálya alapján pedig a labilitás elvénél fogva évenkint lesz megállapítva, és az egyes termelőknek csakis annyi kontingentált szeszt szabad hirdetni, amennyi részükre ki lesz osztva. Ez áll a kontingentált szeszre. Az exkontingens-szesz termelésére nézve azonban semmiféle megszorítás a múltban nem létezett, csakis a kontingens biztosítására, hogy fogyasztásra tényleg az kerüljön, szolgált az a húsz koronányi adóspáczium, mely hivatva volt védelmet biztosítani a kontingensnek az exkontingenssel szemben. Ez a húsz korona a múltban elegendőnek is bizonyult. Mind egyforma értékű anyagokat dolgozván fel, azon időkben tisztán csak exkontingensre bazirozott gyárak üzeme jövedelmező nem lett volna és épen azért senki exkontingens gyártásával, mint főüzemmel nem foglalkozott, nem is gondolt senki annak lehetőségére, hogy ilyen gyárak keletkezhessenek. Ez volt az oka, hogy az 1908-ik évi uj szeszadó törvény, mely hosszas, minden érdekeket felölelő tárgyalások után kellő elővigyázattal és igazán nagy előtanulmányok után létesült, azt az eshetőséget, hogy ilyen exkontingens-gyárak keletkezhessenek, még csak számba sem vette, lehetetlennek tartván, hogy ez a helyzet rövid idő alatt bekövetkezzék. így történt azután a törvénynek ezen hiányosságánál fogva, hogy miután időközben ismét a technika haladása lehetővé tette olcsóbb anyagoknak szeszszé való feldolgozását, és miután nem volt megtiltva ilyen gyárak alapítása, a legutolsó években — csakis az utolsó két évről van szó — alakultak tisztán exkontingens termelésére bazirozott gyárak, melyek képesek voltak a versenyt árban felvenni, sőt nemcsak felvenni, de egyenesen lerontani azokat az árakat, melyeket a kontingens-szesz termelésénél elértünk s amely verseny a legnagyobb veszedelemmel fenyegette a kontingens-szeszt. Hogy milyen különbség van termelési költségekben az anyagok különbözősége folytán, erre nézve csak példának hozom fel, hogy mig egy kataszteri hold burgonyatermése kitesz jó esetben 60 métermázsát, — az országos átlag ennél kisebb —• melyből produkálható összesen hat hektoliter szesz és mig ugyancsak egy katasztrális holdon 18 métermázsa tengerinek kell teremnie, hogy ugyancsak hat hektolitert lehessen egy holdon produkálni, addig czukorrépatermelésnél egy katasztrális holdon azt hiszem nem nagy termés a 200 métermázsa, hiszen a 300 métermázsát is elérik, és már 200 métermázsa mellett is 18 hektoliter szeszt lehet produkálni, vagyis ugyanazzal a költséggel háromszorosát annak, amit burgonya vagy tengeri alakjában produkálnak. Ezekkel a veszedelmekkel szemben az a húsz korona adókülönbözet lenne hivatva védeni bennünket. Ha ez elegendő lenne, akkor reánk, a kontingens-tulajdonosokra nézve egészen mellékes kérdés lenne az exkontingens szesznek kérdése, mert hisz nekünk egyedüli érdekünk az, hogy bennünket ez az exkontingens a szeszfogyasztásból ki ne szorítson és igy az egész kérdésnek legtermésztesebb megoldása az lenne, ha ezt a spácziumot fel lehetne emelni arra a mértékre, amely kellően biztosítsa a kontingens szesznek fogyasztását, illetőleg lehetetlenné tegye az exkontingens szesznek a kontingensbe való bejutását. Sajnos, ugy vagyok értesülve, hogy a jelen viszonyok között ez az egyedüli radikális orvoslás nem lehetséges és igy kénytelen volt az egész érdekeltség egy más lehetőséget keresni. Az újonnan alakult exkontingens-gyárak versenye oly veszélyt képezett, melyet nemcsak a mezőgazdasági, de az ipari érdekeltség is mihamarább észrevett és felhívta erre a minister ur figyelmét. Én csak köszönettel tartozom a t. minister urnak, hogy nemcsak felismerte — ami természetes is az ő szakismeretei mellett — a helyzetet és ezt a veszedelmet, hanem, ami ennél többet jelent, erélyesen kézbe is vette és gyors elhatározással iparkodott is a fennálló visszásságokon segíteni. Igy jött létre ez a törvényjavaslat, amelynek imperativ rendelkezése az, hogy fogyasztási adó alá eső uj ipari szeszfőzde üzembehelyezése nejm engedhető meg. Ez tulajdonképen alapja, bázisa a törvényjavaslatnak és itt mindenféle félreértések elkerülése végett vagyok bátor felemlíteni, hogy ez csakis az ipariakra vonatkozik és mezőgazdasági alapon, mezőgazdasági jelleggel a jövőben is épülhet és támadhat mezőgazdasági szeszgyár ott, ahol azt a gazda érdeke épen kívánja. Tehát, ismétlem, ez csakis az ipari jellegű szeszgyárakra vonatkozik. Sajnos azonban, hogy a törvény már némileg elkésett, mert hiszen ezt a törvényjavaslatot megelőzőleg máris alakultak ilyen szeszgyárak, amelyeknél, miután már léteznek, miután a törvény azok alakulását meg nem gátolta, miután tehát azok egész jóhiszeműen vették fel az üzemet, már nem lehetett az üzemet egyszerűen betiltani, hanem a törvénynek tudomást kellett szerezni ezek létezéséről, és ezekre vonatkoznak azok a kivételek, amelyek a törvény utóbbi paragrafusában foglaltatnak. Szó van öt ilyen szeszgyárról. Ezeknél azonban az a kívánságunk, hogy habár létezésüket, fennállásukat a törvény már biztosítja, ezek üzemüket a végtelenségig ne fokozhassák, mert reánk nézve egészen mellékes, hogy azt a többszeszt, amely bennünket nyom, akár öt gyár, akár ötven állítja elő. Bennünket nem a gyárak száma, hanem az azok által előállított mennyiség érdekel. Ezt érzi a t. pénzügyminister ur is, és ezért volt oly szíves elfogadni azt a módosítást, amely a pénzügyi bizottságban tétetett, t. i. hogy mondja ki a törvény, amint ki is mondja, hogy ezeknek a már működő exkontingens-gyáraknak engedély a saját berendezésük nagyítására, vagyis minden olyan változtatásra a berendezésben, amely az üzem nagyítását vonná maga után, meg nem adható.