Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-457

94 457. országos ülés 1913 június 13-án, pénteken. Az intenczió tökéletesen helyes. De vagyok bátor itt rámutatni arra. hogy nem elég precziz és nem elég világos a törvény ezen intézkedése, mert ismét rést ad arra nézve, hogy, ha érdekében fog állani ezeknek a gyáraknak, a törvénynek ezt az intézkedését a legnagyobb könnyedséggel kijátszhassak és a törvény intenczióit eszerint érvényteleníthetik. A mai technikai berendezések mellett mindenki, aki e kérdéssel foglalkozik, tudja, hogy ugyanazon berendezéssel, minden változtatás nélkül, a törvény betűinek teljes megtartásával, lehet a szeszmennyiséget, a gyár produkczióját annak kétszeresével, sőt háromszorosával is emelni. Én példaként csak azokra az állapotokra hivatkozom, amelyek a gyümölcspálinkafőzés terén léteznek, ahol az adóztatás 30 év előtt ugyanazon az alapon történt, hogy naponta háromszor főzik le az üstöt, tehát háromszor desztillálhat és az ez utón kifőzött alkohol lett megadóztatva. Pedig a t. pénzügyminister ur nagyon jól tudja, — hisz maga is kísérleteket tétetett közegei által — hogy a technika immár odafejlődött, hogy ma nem kétszer vagy háromszor, de tizennyolczszor is fel lehet önteni az üstöt. (Felkiáltások : Harminczkétszer is !) íme tehát, a technika azóta is fejlődött, amióta én tudomást szereztem ezekről. (Derültség.) De mondhatom, hogy ezáltal előállott az a helyzet, hogy mig az alkohol után Magyarország túlnyomó részében 140 koronát fizetnek, addig az alkohol másik része után fizetnek 20—25 korona adót. Sőt ebből folyólag előállott azon abszurd helyzet, hogy miután elszámolásban állunk Ausztriával és kénytelenek vagyunk minden kivitt alkohol hektója után 90 koronát megtéríteni, tehát az Ausztriába bevitt gyümölcspálinka után az állam nemcsak hogy adót nem kap, de körülbelül 70 koronát ráfizet. Egy hang : Szegény emberek csinálják ! Bujanovics Gyula: Én tehát bátor voltam erre a lehetőségre a t. minister ur figyelmét felhívni. Nem tudom, be fog-e következni az, hogy ezen gyárak fel fogják használni azt a rést, amely előttük megint nyitva marad ; de hogyha felhasználnák és a törvény betűje szerint ugyan, de annak intencziója ellen működnének, akkor nagyon fogom kérni a t. minister urat, hogy a legerélyesebben tegye meg rendszabályait arra nézve, hogy a törvénynek nemcsak a betűje, hanem intencziója is megtartassék. (Helyeslés.) Van a törvényben még egy másik ilyen kivétel is, amely abból áll, hogy a czukorgyáraknak a pénzügyminister ur, a földmivelésügyi minister úrral egyetértőleg, jogosítva van a saját termelésű melasse-ük kifőzésére engedélyt megadni. Amenynyiben ez az intézkedés a répatermelők megnyugtatására szolgál, az ellen nekem semmi észrevételem nincsen. Sikerült ugyanis ugy beállítani * a kérdést, mint hogyha a melasse-nak szesz alakjában való fel nem dolgozhatása egyenesen a répatermelők érdekébe ütköznék és a répaárak esését, csökkenését vonná maga után. Hát én bátor vagyok ezt kétségbe vonni. Én már emiitettem volt, hogy a gazdák a melasst takarmányozásra, tehát annak tulaj donképeni czéljaira vagy nem tudták, vagy nem akarták felhasználni. De arra, hogy a melass eladható ne lett volna, eddig Magyarországban példa nem volt. Ma az a helyzet, hogy az összes czukorgyárak melasse-termelvénye hosszabb időre le van kötve az ipari szeszgyárak által, épen szesztermelésre és a panasz ma épen az, hogy ilyen elsőrendű, príma termeivényt takarmányi czélokra a gazdák nem kapnak, nem is vehetnek drága pénzen sem, mivel az előre el van adva a nagy czukorgyártással foglalkozó szesztermelők részéről. (Felkiáltások: Az ipari szeszgyáraknak!) Igen az ipari szeszgyáraknak. Ellenkezik különben, t. ház, a melasse-nak szeszszé való feldolgozása az ipari mezőgazdaság tulaj donképeni voltával is. Minden mezőgazdasági iparnak két nagy feladata van. Az egyik a termék értékesítését tenni lehetővé ; a másik, nemkevésbbé fontos feladat, takarmánynyal ellátni a mezőgazdaságot és ezzel az áUattenyésztést. És hogy állunk ezzel a kérdéssel ? Nemcsak, hogy takarmányt nem állítanak elő, hanem ellenkezőleg, elsőrangú takarmányaikat ugy dolgozzák fel, hogy a többi, mint ilyen, értékét elveszítette és már a melasszmoslékból legfeljebb hamuzsirt lehet előállítani. Tévesnek tartom továbbá azt a félelmet az én t. gazda társaimnál, hogy nem lévén lehető a jövőben a melassznak szeszszé való feldolgozása, akkor ez a répaárakra nagy hatással lesz. A melasszt ma is lehet értékesíteni, de megengedem, hogy szesz alakjában ma jobban értékesíthető ; ez kitehet egy métermázsánál — feltéve, hogy jobban értékesíthető, mert ma nem áll ez a helyzet — legfeljebb egy-két koronát; ha ezt most felosztom arra a répamennyiségre, amely szükséges annak a métermázsa melassznak az előálllitására, akkor ez a differenczia a répa métermázsájánál már csak egy pár fillért tehet ki. Megengedem, hogy ez a pár fillér a cukorgyárakra nézve érdekkel bir, mert sok pár fillér ez; de hogy azok ezt az ő hasznukat rögtön széjjelosztanák a répa métermázsája szerint a gazdák között, ezt igazán kétségbevonom. Mindezeknél fogva, t. ház, én a törvény által statuált ezen kivételt is elfogadom, mert nem gondolom, hogy rövid idő alatt bekövetkezzék az a helyzet, hogy a melassz értékesítésének lehetetlen volta miatt a ministerek kényszerítve legyenek arra, hogy éljenek azzal a felhatalmazással, amely a törvényben foglaltatik. Én a magam részéről csak azt a kérést intézem hozzájuk — és ismerve azt a szakértelmet és jóakaratot, amelylyel mind a pénzügyminister ur, mind a földmivelésügyi minister ur a mezőgazdasági érdekek iránt mindig viseltettek, meg vagyok győződve, hogy ez a kérésem teljesíttetni is fog — hogy ezzel a felhatalmazással csak akkor éljenek, mikor a viszonyok azt indokolttá teszik. A törvényjavaslatot különben elfogadom. (Helyeslés.)