Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-438

h38. országos ülés 1913 sulat csak akkor fizesse a dijakat, ha ő maga kéri a biztos kiküldését. Egy másik rendelkezése a javaslatnak a ministeri biztos kiküldéséről szól. Azt mondja a javaslat, hogyha a társulat nem teljesiti feladatát, a földmivelésügyi ministernek joga van ministeri biztost kiküldeni, aki az összes jogokat egymagában gyakorolja. Én nem ismerem az ország keleti és déli vidékeit, de a Dunántúl ezt teljesen szükségtelennek tartom, mert én a mi vidékeink kisgazdáit merem annyira képzetteknek és előrelátóknak, hogy ugy kezeljék a legelőket, hogy káruk ne legyen belőle. Nem helyeslem a javaslat sok megszorítását a társulati működésnél, a kormánybiztosnak ilyen formában való kiküldését és rámutatok arra, hogy az alapszabályok kérdésében igen sok huza-vona lesz. Az ellen nem szólok ugyan semmit, hogy a földmivelésügyi minister hagyja jóvá az alapszabálytervezetet, de az már nem helyes, hogy a földmivelésügyi minister jóváhagyásától tétessék függővé, ha valamely társulat helyesnek találná az alapszabályok némi módositását, s abban az esetben, ha a jóváhagyás beérkezése előtt lépteti érvénybe a módosítást, 10—2000 koronáig terjedhető büntetéssel lehet sújtani a társulatét. Ezt is világosabban szeretném megjelölni, hogy az ilyen esetek, a legeltetés évi meghatározása ne kerüljön a földmivelésügyi kormányhoz, legfeljebb, ha valaki megfelebbezi, mert ez a joga megvan minden tagnak, s a hatóságnak is. Ebben a tekintetben is módosítást kívánok benyújtani. Ami az elővételi jogot illeti, ez ellen nem szólok. Épen a kisbirtokosok egyesülete volt az, amelyik a múlt esztendőben feliratot intézett a képviselőházhoz és a kormányhoz, hogy törvény alkottassék, amely kimondja ezt az elővételi jogot a bérbe vagy örökáron eladandó birtokokra kivétel nélkül. Akkor ezt a határozatunkat nagyon szocziálisnak hitték, pedig az volt az indító oka, hogy vannak Magyarországon vidékek, hol a nép még szapora — sajnos, hogy ezt kell mondani — ahol földhöz nem jut, ahol földre nagy szükség van, pedig föld van elég, a tulajdonos bérbe adja a földet, a kisbirtokosok évtizedek óta jelentkeznek, hogy adjon nekik belőle, többet is fizetnek érte, de sohasem jutnak hozzá s kínlódnak, nyomorognak, mert földhöz nem jutnak. Ha az állam ilyen törvényt hozna, én nem látnék ebben a tulajdonjogba ütköző dolgot, inert nem azt mondom, hogy kötelezzük a nagybirtokost, hogy neki muszáj eladni, de ha eladja, vagy bérbeadja, akkor elővételi joga legyen erre a földre a községnek. Miután tehát előbb is erre az álláspontra helyezkedtem, az elővételi jogot nem. rosszallom, csak magát az eljárást. Mikor valaki eladja a legelőjét, be kell jelentenie, s akkor várni kell 60 napot, mig a hatóság választ ad, s ha nem ad választ, még 30 napot. Ez teljesen megköti a forgalmat, és leszállítja a legelők értékét, mert az a vevő, aki nem biztos abban, hogy beleegyefebruár 28-án, pénteken. Gl zik-e a hatóság a vételbe, az kelletlenül megy bele és nem igér olyan árt, amelyet tulaj donképen megadna a birtokért. Van még egy paragrafus, amely ugy intézkedik, hogyha 90 nap alatt nem jön meg a válasz, megtagadottnak tekintetik az eladás. Ez sem maradhat meg így, ezt is feltétlenül változtatni kell. Nagyon meg kell rövidíteni a bejelentés elintézésének idejét, mert ez megakasztja a forgalmat, és leszállítja a legelők értékét. Ami a törvényjavaslatnak azt az intézkedését illeti, hogy ebbe a legelőterületbe beveendők mindazok az ingatlan birtoktestek, melyek a legeltetéssel és az állattartással szoros kapcsolatban vannak, bátor vagyok felemlíteni azt, hogy ez nagyon homályos dolog. Azokban a volt úrbéres községekben, a legelőn kivül van más közös vagyon is, vannak pásztorházak, korcsmaházak, külön szántóföldek, rétek, agyaggödrök. Már most ki mondja meg, melyik az, amelyik hozzátartozik a legelőhöz, és melyik az, amelyik nem csatolható hozzá, mert nem függ össze az állattenyésztéssel. Ez zavarokra ad okot, ezt szabatosan ki kell mondani, mert ebből baj lesz ezen a téren. Ennek a javaslatnak az a czélja, hogy ezek a közbirtokosságok egy testületbe összehozassanak és együttműködhessenek, de a közbirtokosságoknak a legtöbb helyen egyéb közbirtokra is vannak jogigényei, ugyanannyi, mint legelőigénye. Akinek mennyi legelőrésze van, annyi része van a közös földből is, vagy abban a közös rétben vagy abban a közös házban, az teljesen egy és ugyanaz. Már most megalakul ez a legelőtársulat és egy külön társulatban az összes legelőtulajdonosság, de azért megmarad egy bizonyos birtokközösség ugyanabban a községben, ugyanazokból a birtokosokból, ugyanolyan arányban, amilyen arányban a legelőtársulat megalakult és amityen arányban azok a jogok kitüntetve vannak. Ez itt ismét zavarokra fog alkalmat adni, mert itt meglesz a társulat, más oldalról pedig bizonyos apró részletekre megmarad a vagyonközösség, a közbirtokosság ugy, amint eddig is volt. Különben is nagy hiányok vannak még, amelyeket talán egyszerűen meg lehetett volna oldani ennek a törvényjavaslatnak a keretében. Itt van például a regále-kártalanitási ügy. Talán már egy év előtt önálló indítványt adtam itt be ebben a tekintetben, de elsöpörték a politikai hullámok és nem lehetett vele foglalkozni. Egész Magyarországon ezeknek a volt úrbéreseknek azt a fél- vagy negyedéves jogát 1888-ban tévesen ráírták a politikai községekre és azok használják a kamatait. Mi Somogyban ez ellen hat esztendővel ezelőtt mozgalmat indítottunk és három curiai Ítélet áll már rendelkezésünkre, amelyekben a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy ezek a korcsmajogok, amelyek még 1505 körül keletkeztek, és amelyeket az 1836. évi törvény újból megerősített, a volt jobbágyokéi. A Curia most legutóbb 1908-ban is kimondotta, hogy ezek igenis a volt úrbéresek vagy közbirtokosságok tulajdonai. Somogyban