Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-437

február 27-én, csütörtökön, 44 Í37. országos ülés 1913 ) intézeteket, amelyekkel most az ország rendelkezik, deczentralízálni. Én, mint nevelő ember tudom, hogy nem leket százakra hatni egyaránt a nevelésben ; egy nevelő kisebb számú növendékekre jobban hat. A prakszis azt mutatja, hogy javító intézetek a családi rendszer biztosit] a a javitásnak sikerét. Ha családiasán neveljük a romlott fiukat, akkor, ha keüő ideig, 16—18—20 évig is neveljük őket, nagyon üdvös eredményeket lehet elérni, de ne legyen ilyen javitó-intézetben 3—400 fiatalember összpontosítva, hanem legyenek ezek inkább kisebb intézetek, 50—60 növendékkel, és akkor nagyobb lesz az eredmény. (Helyeslés.) De nemcsak az államnak kötelessége, hogy nevelje ezen romlott fiatalokat, hanem a társadalomnak is kötelessége, sót tovább megyek, az egyháznak legszentebb kötelessége ez. (Helyeslés.) Ha az egyházak túltesznek azon a sok formalitáson, ha az egész életét felkarolják az embernek, ha élő egyházak akarnak lenni, és ennek szentelik, szellemi- és anyagi erejüket, akkor az egyház vezérelve a nemes emberszeretettel ezen a téren a legszebb sikereket érheti el. Nagyon örülnék, ha eljönne az az idő, mikor száz és száz zárdát a különböző egyházak kebelében lehetne ezen nemes emberjavitó czélnak megnyerni, és ezen zárdákat ilyen javító- és nevelő-házakká átalakítani, (Helyeslés.) Ez nemes czél volna minden egyház számára, a keresztény egyháznak és az izraelita egyháznak egyaránt, mert minden egyházközség hivatva van a szegényeket segélyezni, ezeknek a segélyezése pedig legjobban ugy történik, ha morálisan felemeljük a szegény embert és szellemileg annyira erősítjük, hogy a maga lábán állhat meg az élet küzdelmeiben, tehát égető szükség, hogy az egyházak lelkesen felkarolják a patronázs ügyét, és ha ők gondoskodnak az elhagyott és elhanyagolt gyermekek neveléséről, akkor sokkal könnyebb lesz a bíróságoknak is a feladata, és nagyobb eredményeket lehetne elérni, mert sokkal kevesebb lesz a bűnbe esett ifjúságnak a száma. Evetovits János: Don Boskónak a példája Olaszországban ! Popovics V. István ." Van Németországban és Svájczban is számos ilyen javítóintézet, amelyek közt a hamburgit és berlinit áttanulmányoztam. Én nem vagyok annak a szellemnek barátja, amelyet meghonosítottak Francziaországban, hogy a vallási nevelést a népiskolából és a nevelésből egészen kiküszöbölték. Én sokat adok a vallás erkölcsi nevelésére, mert ezzel az egyház leginkább hozzájárulhat a fiatalság helyes neveléséhez. Ismételve bátor vagyok megköszönni a ministemek ezt a nemes törvényjavaslatát. Igaz, hogy biró-emberek fogják ezt végrehajtani, de nevelőemberek is járuljanak hozzá és az egyház szolgái is tekintsék legnemesebb és legszentebb feladatuknak, hogy ezen a téren működjenek és szenteljék a római katholikus, a protestáns, a görög-keleti egyházak zárdáiknak a nagyobb részét üyen nemes működésre s akkor meg vagyok győződve, hogy ez az ügy nagyon előre fog haladni és ezer és ezer megmentett fiu és leány fogja áldani az egyházaknak ezen áldásos működését. Részemről elfogadom a javaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Elnök : Szólásra van még valaki feljegyezve ? Szólásra többé senki feljegyezve nincs. Az igazságügyminister ur kíván nyüatkozni. Balogh Jenő igazságügyminister: T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Nemcsak azt a szives elismerést akarom megköszönni, melyet több szónok kegyes volt nem annyira csekély személyem iránt,, mint az általam képviselt eszmék iránt tanúsítani, hanem egyúttal kegyes engedelmükkel két, a vita folyamán felhozott témára, Blanár Béla és Popovics t. képviselőtársaimnak két óhajára is kívánok egy pár szót szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Mikor 1907-ben a patronázs szervezését, Magyarországon megkezdtük, nekem kezdettől fogva az volt a vezérlő gondolatom, hogy erre az emberbaráti és egyúttal társadalmi védő-akczióra azokat kell megnyernünk, kik erre hajlamuknál, vérmérsékletüknél, egész egyéniségüknél fogva önként ajánlkoznak. ET csakugyan egy olyan munka, amelyre toborozni nem lehet olyanokat, kik az illető akczió sikerét, czélját nem értik át vagy akik egyenesen eUenszenvvel viseltetnek valamely reformes^me iránt. Én örömmel és hálával konstatálom, — és itt újból is kiemelem, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegei önként csatlakoztak az úttörőknek nehéz munkájához — hogy minden egyház kiváló férfiai nem a felekezeti elkülönítésnek, hanem a felekezetek közötti békés együttműködésnek, egymás támogatásáank munkáját voltak szívesek végezni. Erre azért hivatkozom, mert Blanár Béla t. képviselőtársam némi bírálattal említette fel, hogy a patronázsmozgalom az első években bizonyos felekezeti széttagoltság szerint indult útnak. Én örömmel említem fel pl., hogy amikor egyéb kötelességeim módot nyújtottak arra, hogy közvetlenül megfigyelhessem a fiatalkorúak egyik fogházát, karácsony estéjén a különböző felekezetek lelkészeivel és különböző felekezetű emberbarátokkal együtt jelentünk meg az elhagyottak között, és megemlékezve a fogházban levőkről, a római katholikus lelkész mondotta az első beszédet, a protestáns folytatta, és így tovább. Ez tehát nem volt felekezetek versengése vagy küzdelme, hanem békés együttműködés, és az egész azt a benyomást tette reám, hogy épen azon a téren, amelyen ez csakugyan kívánatos, azokat a momentumokat kerestük, amelyek összekapcsolnak, amelyek együttes emberbaráti kötelességeket közös hazafiúi kötelességekkel kötnek össze. Válaszolnom kell még Popovics István t. barátomnak, a Thökölianum nagyérdemű igazgatójának, akinek évtizedekre terjedő s külföldön is ismert pedagógiai munkássága iránt én mindig tisztelettel viseltettem. (Éljenzés.)