Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-437

437. országos ülés 1913 február 27-én, csütörtökön. 45 örömmel jegyzem meg, és fc. képviselőtársam megnyugtatására jelentem ki, hogy a most működő patronázsegyletek máris nem kevesebb, mint 14 olyan intézetet tartanak fenn, amelyekben 15—20 gyermektől kezdve 60-ig vannak gyermekek elhelyezve, és ezek a leggondosabb egyéni elbánásban részesülnek, az individualizáczió folytonos szemmeltartásával. Vagyok bátor Ígérni, hogy amig ez ügyek vitelében szerencsém lesz közreműködni, arra fogok törekedni, hogy ezek a kisebb intézetek épen a b. barátom által megjelölt irányban fejlesztessenek és szaporifctassanak. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Elnök: Kivan még valaki szólni ? (Nem.) Ha szólni senki sem kivan, akkor a vitát bezárom. Kivan az előadó ur a szólás jogával élni ? Kenedi Géza előadó: T. ház! Bocsánatot kérek, hogy pár perezre még igénybe veszem a t. ház szives türelmét. (Halljuk!) Csak egyes felmerült gondolatokra kívánok reflektálni, azért, mert ez a javaslat a házon kivül sok és igazságtalan megtámadtatás tárgya volt, az ellenzék pedig, amelytől közvetlenül hallhatnók a kifogásokat, sajnos, nincsen jelen. Ami a felszólalók közül Jakabffy Elemér t. képviselőtársam megjegyzését illeti, hogy t. i. az álhumanizmustól hasonló törvények hozatalánál nagyon óvakodni kell, megjegyzem, hogy ez nagyon kapóra jön, mert ugyanezt a kifogást én is hallottam, sőt olvastam is bizonyos helyeken. En is azt vélem, hogy az álhumanizmus vádjával ezt a törvényjavaslatot semmi részében illetni nem lehet. Azonban kívánatos, hogy a végrehajtásnál is távol maradjon minden, amit joggal álhumanizmusnak lehet nevezni. Csak egykét példával akarom világosítani, hogy mit gondolok ez alatt. Az álhumanizmus nemcsak azokkal a nyomorral és sötétséggel megvert osztályokkal szemben lehetséges, amelyeket fel akarunk segíteni, hanem a gazdagabb és műveltebb osztályokra is tessék gondolni, hol a gazdag szülők a túlságos családi szeretettől indíttatva akárhányszor pénzzel és felesleges bőkezűséggel mérgezik meg gyermekeiket, ugy hogy a jobb családok gyermekének elzüllése jórészt erre az okra vezethető vissza. Van azután olyan gondolatnélküli, hogy ugy mondjam, olcsó humanizmus, mikor valaki az alamizsnát behunyt szemmel dobja oda, és többé nem törődik azzal, akit megajándékozott. Azt hiszi, hogy ezzel mindent megcselekedett. Pedig látjuk, hogy egyes városokban, hol gondolat nélkül osztják az alamizsnát, ezzel egész osztályát teremtik az ingyenélőknek. Annak a bírónak, ki a törvényt alkalmazza, tudnia kell, hogy nemcsak akkor végezte kötelességét, hogyha helyesen szabadult meg attól a terhes gondolattól, amely foglalkoztatta, hanem akkor is, ha kötelességszerüleg végig kiséri további utján is azt a gyermeket, és meggyőződik arról, hogy a törvényhozás czélzata érvényesülfc-e és valósággal megjavult-e az a gyermek ? A szigor az, aminek párosulnia kell a jósággal. A szigor a nevelésnek jobbik alkatrésze és mint az igazságügyminister ur helyesen mondta, a folytonos és állandó munka, mert csupán az axiómák közlése és az erkölcsi tanítás magában semmit sem ér. Az ember ugy van alkotva, hogy a legnemesebb tulajdonságai csak azáltal válnak valósággá, ha folytonos gyakorlat által úgyszólván beorganizáltatnak. Ezen állandó és tartós munka eredménye szempontjából épen Blanár t. barátomat érdekelni fogja, hogy a kassai javítóintézetben az ipari tanítás mily kitűnő eredménynyel folyik, elannyira, hogy némely javított fiatalkorú hosszabb gyakorlat által oly képességre tett szert, hogy az életbe kilépve, heti 80 koronáig terjedő bért is tud megszerezni. Ez mindenesetre oly összeg, mely az illetőt biztosan meg fogja óvni a romlástól. A rákospalotai intézetben pedig, ahol a leányokat fogják alapos munkára, oly örvendetes az eredmény, hogy a környéken az iparossegédek és munkások közül elegendő számmal jelentkeznek olyanok, akik feleséget keresnek abból az intézetből, mert azokról bizonyosan tudják, hogy azok munkához vannak szokva és értenek is a munkához, ami a künnlevőknél gyakran nem mindig bizonyos. Blanár Béla t. barátomnak arra a megjegyzésére, hogy szeretetnek kell megnyilvánulnia a törvény végrehajtásában, épugy amint a törvényben magában a szeretet megnyilvánul, csak feltétlen tisztelettel felelhetek, mert ez csakugyan fundamentuma a társadalmi együttélésnek. Azonban nem kell felednie soha senkinek, legkevésbbé a bírónak azt, hogy a szeretettel nemcsak annak az elzüllött fiúnak vagy fiatalkorú bűntettesnek tartozik, hanem tartozik a társadalomnak és a többieknek is. Dante ama hires felírásában, amely a pokol kapui felett olvasható, van egy passzus, amely mindenkit gondolkozóba ejt, hogy mit jelent. Ez a sor igy hangzik : »Fece mi la divina potestate, la sommá sapienza e'l primo amore<<. Tehát az isteni hatalom, a legnagyobb bölcseség és az első szeretet alkotta a poklot. Abban állapodtak meg ennek a magyarázói, hogy ez azt jelenti, hogy az isteni gondviselés első szeretete tulajdonképen az emberiséget illette meg. Amikor isten a bűntettesektől megmenti az emberiséget azzal, hogy beutalja őket a pokolba, akkor az ő nagy szeretete a társadalom iránt nyilatkozik meg. Ez a mély bölcseség kell, hogy minden szeretet gondolatánál uralkodjék, tehát amikor a biró a szeretet művét gyakorolja, gyakorolja egyben a szigor művét is. Még csak egyet kívánok megj egyezni Blanár Béla t. barátom felszólalásának ahhoz a részéhez, amit már a t. igazságügyminister ur is glosszával látott el, t. i. hogy a patronazsoknál a felekezeti, a vallásos motívumot talán mellőzhetnők'? Én abban a véleményben vagyok, hogy bármit írjanak vagy gondoljanak is ezen a téren, a vallás kiirthatatlan társadalmi, szocziológiai faktor, azt egyszerűen eltörölni annál kevésbé lehet, mert minden erkölcsi fogalmainkat, minden jóságunkat, tulajdonképen