Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-437

38 43/. országos ülés 1913 február 27-én, csütörtökön. dig 8—J4 napi fogházbüntetést szokott alkalmazni, aminek hatása és következménye az volt, hogy a bűncselekményt elkövetett fiatalkorú nyomban a büntetés kiállása után a tolonczházból vagy a fogházból visszakerült ugyanazon környezetbe vagy életviszonyok közé, amelyek romlását és elzüllését okozták. A hatása pedig ezen jogszabályok évtizedes alkalmazásának Európa nyugati államaiban, mint nálunk is, az volt, hogy a fiatalkorúak kriminalitásának esetei ijesztő mértékben, progresszive szaporodtak, sőt hogy bizonyos államokban — méltóztassék csak a párisi apacsok garázdálkodásaira gondolni — a társadalmi rendet veszélyeztető, nagyon vakmerő, rakonczátlankodással és súlyos bűntettek elkövetésével foglalkozó bandák fejlődtek ki. Magyarországon mig a 30 év előtti statisztikai adatok szerint körülbelül 2300 volt az összes, 20 éven alul elitélt fiatalkorúak száma évente, addig az uj jogszabályok hatályba lépését megelőző korábbi statisztikai adatok szerint 12.000— 12.500 az átlag elitélt fiatalkorúak száma. A kriminalitás tehát több mint meghatszorozódott, mert ott a 20 éven aluliakat hasonlitom össze — más adat nincs —, mig itt a 12—18 évbelieket. Tehát a két korhatár több mint megháromszorozódott. A törvényhozásnak, az államhatalomnak és a társadalomnak, amikor ezen tényekkel szemben a fejlődés útját keresi, választania kell vagy a közhangiúatban annyiszor hangoztatott szigorúbb rendszabályok, hogy ugy mondjuk : a virgács, a deres és az akasztófa visszaállítása és az ujabb irányok között. Az ujabb irányok, amelyek a büntetőjogtudománynak 1876 óta keletkezett fejlődésével függnek össze és különösen az Egyesült-Államokban és Angliában próbáltattak ki a gyakorlati alkalmazásban, a következő alapgondolatra vannak fektetve : A büntetendő cselekményeknek tényezője, előidéző oka nem egyedül a fiatalkorúak romlottsága vagy gonoszsága, hanem igen nagy számmal bizonyos fizikai, szervezeti hajlandóság, sokszor társadalmi, különösen gazdasági és művelődési okok, a környezetnek hatása, az utánzásnak titokzatos törvénye, amely épen a csekélyebb akaraterővel biró és az utánzásra hajlandóbb fiatalkorúakat ragadja magával és ezen a réven a nagy városokban, ipari központokban, a világvárosok külső telkein a proletariátus között az elhagyott, az elzüllés veszedelmének kitett gyermekek és fiatalkorúak tizezreit fejleszti ki, amelyek körében a züllés és a kriimnalitás azután mindennapi jelenség. Ezekkel szemben ott állana, mint kipróbált dolog, a testi büntetés visszaállítása, amelyet a laikusok annyira követelnek és amely kétségtelenül a megfélemlítés eszközéül hatna, de nem szüntetné meg a bajt, az okot, amely a büntetendő cselekményt előidézte; efemer, múló hatású lenne. A testi büntetés kiállása után az a fiatalkorú, aki a bűncselekményt nem olyan okból követte el, amelyre a testi büntetés hathat, nyilvánvalólag visszaesnék ugyanazon életmódba, amely romlását előidézte. Néhány konkrét példát kívánok felhozni az ellentétek feltüntetése végett. (Halljuk ! Halljuk !) Egy vidéki kongresszus alkalmával a pécsi fogházban láttam egy fiatalkorút, aki mikor egy este hasonló korú fiuk csoportjával a műhelyből hazament, fiatalkori pajkosságból, csinytevésből felmászott egy kert falán, és egy marék mogyorót lopott, amelyet azután a fiatalkorúak megosztottak maguk között. Az illető akkor, midőn beszéltem vele, már öt hét óta vizsgálati fogságban volt, bemászás által elkövetett lopás büntette miatt, és hozzám fordulva keserves könnyek között kérte, hogy intézkedjenek a jelenlevő emberbarátok az iránt, hogy az ő tüdővészben szenvedő anyja, akit azelőtt mint iparostanoncz ő tartott el, valamely segélyben részesüljön, mert munkaképtelen és az éhhalálnak van kitéve. En erre azzal a kérdéssel fordultam hozzá, hogy érdemes volt-e azért a marék mogyoróért anyját ilyen veszedelemnek kitenni. »Hja, persze, hogy nem volt érdemes, hiszen ha tudtam volna !« — felelte. Egy másik példám a következő : A kolozsvári pályaudvaron megjelent néhány évvel ezelőtt időről-időre egy árva fiu, akinek semmiféle hozzátartozója nem volt és aki abból élt, hogy a pályaudvarra szállított élelmiszerek tartályait, különösen a tojásos ládákat feltörve, azokból élelmiszert lopott. Midőn az őr egyszer rajtakapta, önként jelentkezett a bíróságnál, kiállotta a rászabott néhány napi fogházbüntetést és azután újra kezdte a lopásokat. Ami különösen az utóbbi esetet illeti, azt az árva fiút soha senki sem tanította semmire ; olyan környezetben és olyan szerencsétlen családi viszonyok között nőtt fel, hogy sem irni, sem olvasni nem tudott, sem munkára nem szoktatták. Nyilvánvaló, hogy ha őt akárhányszor, mondjuk 20—25ször fogják is elitélni vagy testi büntetéssel büntetni s nem szüntetik meg az eredendő okot, tudniillik a munkára való képtelenséget, a tanulás hiányát stb-it, akkor ismét vissza fog esni és egy idő múlva megint növelni fogja a szokásos bűntettesek nagy gárdáját, annyival inkább, mert a fogház falai közül tudvalevőleg nagyon nehéz megtalálni az utat a becsületes munka terére és a tisztességes életre való visszatérés útját, legkönnyebb mindig a fogház falai közé menni vissza. (TJgy van !) Ezzel szemben a másik végletet a hivatásos bűntetteseknek csoportjai alkotják, amint azt számos eset mutatja. 16 éves fiuknak tuczatszámra alakított bandái a külvárosokban apró bűntettekből vagy betörésekből tartják fenn magukat, néha éveken keresztül, mig a rendőrség valamely véletlen folytán rajtuk nem üt. Ezekben az esetekben a korábbi jogszabályok hatálya alatt rövid tartamú szabadságvesztésbüntetés alkalmaztatván, az illetők ismét ugyanazon élet-