Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-441

ííl. országos ülés 1913 márczius 4-én, kedden. 125 lembe, egyszerűen azért, mert akkor az — leg­alább mint ipari munkásosztály — számbavehető arányokban nem volt meg. A munkásosztály az főleg, amely jogok után sóvárog, amely a maga nagy zömében a műveltségnek, az öntudatosság­nak magas fokánál fogva jogot követelhet is. ISTos hát, ha vizsgáljuk a 30 esztendős korhatárnak hatásait, azt találjuk, hogy a kor­határnak a 24. évtől a 30. évre való eltolása a választőközönségben, illetve abban a nyers anyag­ban, amelyből a választóközönség vétetik, az irni-olvasni tudók körében 19% fogyatékot okoz, de ezzel a 19%-os átlaggal szemben az ipari munkások közt 32°/o fogyatékot okoz. De menjünk tovább : a földbirtokosok közt 9'4%-ot, a mezőgazdasági cselédek és munkások közt 217, illetve 22'5% a fogyaték. És menjünk még tovább: az 5 holdon aluli kisbirtokosoknál ll°/o, az 5 holdon felüli nagyobb birtokosoknál 6% a fogyaték, a legkisebb adótételt fizető kis­iparosoknál 20%, a nagyobb adótételt fizető iparosoknál pedig 11%. Százalékok nélkül be­szélve, az irni és olvasni tudó 24 éves ipari munkásokból 108 ezret, ezek közt 76 ezer magyar anyanyelvűt zár ki. Nem világos-e tehát, hogy ennek a kétféle korhatárnak, a választók nagy zömére nézve megállapított 30 éves korhatárnak hatása egye­nesen antiszocziális, az egész vonalon a kis embernek kizárására irányul, vagy legalább is azt eredményezi? És ne mondják, hogy ez történik a társa­dalmi és politikai hatalmi viszonyok bizonyos stabilitásának érdekében, hogy ez történik azért, hogy biztosítsuk a belátásosabb, az intelligen­sebb elemek súlyát. Én sem akarom a társadalmi és j^olitikai súlypontok brüszk, ugrásszerű, romboló eltoló­dását. Én is fenn akarom tartani az értelme­sebb, az érettebb elemek befolyását, fenn akarom tartani ugy, amint ezt a 48-iki törvényhozók fentartották, midőn az úrbéresek felszabadítása és az akkori időkhöz mérten merész, demokra­tikus alkotások után a magyar nemesség meg­tartotta a vezető szerepet. De miért? Azért, mert ő csinálta; nem ellene csinálták, de ő csinálta meg. Ép ugy meg akarom tartani a vezórszerepet a társadalom azon elemei számára, melyek arra értéküknél fogva hivatottak; de nem mestersé­ges körülbástyázásokkal, melyek szegénységi bizonyítványt jelentenek számukra, hanem azzal, amint 48-ban a magyar nemesség tette, hogy ezen korszakos reformnál ők legyenek annak eszközlői, annak zászlóvivői. (Helyeslés a bed- és a szélsobaloläálon.) De t. ház, ezek csak rövid szemelvények, melyek megerősítenek engem abban a tételben, hogy ha még egy ideális választói rendszer ér­dekében is helytelen és az alkotmányosság szel­lemével homlokegyenest ellenkező volna azt keresz­tülvinni akarni akkor, mikor a parlament egy alkotó eleme nem szeszélye, hanem komoly alkot­mányos meggyőződése és lelkiismeretének sugal­lata által ki van zárva abból, hogy a parlament rendes munkájában részt vegyen: akkor két­szeresen káros következményeiben a közmeg­nyugvást illetőleg kétszeresen végzetes lehet egy ilyen természetű reformnak keresztülerőszakolása ilyen viszonyok közt, olyan reformnak, mely a legszélesebb rétegekben keserves csalódást ós ebből folyó elkeseredést okoz. Néhány nagyja csak, hogy a ház ezen olda­lán felszólalt egy igen t. barátom, ki az én nagy fájdalmamra — és neki is bizonyára fájt — politikailag elvált tőlünk. Tisztelem ebbeli meg­győződését, de azzal, hogy minket elhagyott, egy hajszállal sem jött közelebb önökhöz. O bizonyos tárgyilagossággal Ítélve meg a helyze­tet, olyan bevezetés után, amelyet a túloldalról megtapsoltak, olyan eredményre jutott, melyet már hidegebben fogadtak, arra az eredményre t. i., hogy oszlassák fel a képviselőházat, ós uj választások utján jöjjön létre egy uj képviselő­ház, amely hivatva lehet a választói reformnak problémáját megoldani. En is első sorban ide konkludálok. Én attól tartok, hogy ebben a házban a ház különböző al­kotó elemei együttműködésének lélektani feltételei annyira meg vannak rendülve, hogy azokat többé helyreállítani nem lehet. Jöjjön egy kormány, tekintet nélkül politikai színezetére, mely biztosí­tékot nyújt arra, hogy a választások megközelítőleg tisztán és befolyás nélkül fognak keresztül vitetni, és ez volna a leghelyesebb megoldás. Teljesen mél­tánylom ugyan annak visszásságát, hogy a még most érvényben lévő elavult és diszkreditált választási törvény alapján foganatosittassék egy választás ; méltánylom teljesen annak visszássá­gát is, hogy egymást rövid időközben követőleg két választás legyen, t. i. az, amelyre czéloztam, és az, melyet a megalkotandó uj választási törvény alapján nem sokára rá kellene eszközölni. Ezt a visszásságot teljesen méltánylom ; de ezzel szem­ben látok egy nagy előnyt, azt, hogy tiszta hely­zettel szemben állanának a választók. A most mindent domináló választójogi probléma tekin­tetében nem lehetne többé tág magyarázatu általá­nos szólamokkal a választók elé lépni, hanem előt­tük elhatározott, félremagyarázhatlan két platt­form állana, a kormány javaslata és az ellenzék választójoga, és választhatnának közöttük. Vagy, ha nem tudnák magukat elhatározni arra, hogy Ö felségének a ház feloszlatását taná­csolják ; ha azt hiszik, hogy ebben a parlamentben nemcsak a minket formailag és alkotmányjogilag, közjogi meggyőződésünkben elválasztó kérdések­ben lehet orvoslást találni, és hogy azzal egyidejű­leg a lélektani elválasztó falakat és ellentéteket is le lehet rombolni vagy legalább enyhiteni — ám kisértsék meg, vegyenek arra maguknak időt és a választói törvényjavaslat tárgyalását halászszák arra az időpontra, amelyben ez sikerül, amelyben

Next

/
Thumbnails
Contents