Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-441

126 Hl. országos ülés 1913 márczius 4-én, kedden. kormánypárt és ellenzék, többség és kisebbség tényleg vállvetett munkát végezhet. De ha a t. urak ezen módozatok egyikét sem fogadják el; ha a mi figyelmeztetésünk ellenére, arra határozzák el magukat, hogy tényleg saját körükben, ellenzék nélkül tárgyalják le és viszik keresztül ezt a javaslatot : nagyon jól tudom, hogy nekünk nincs módunkban ezt megakadályozni. Ha az én t. barátaim tanácsomat követik, nem is fognak kísérletet tenni arra, hogy ezt megakadályozzák. Ha azok a tömegek, amelyek most kint egy nagy demonstráczióra készülnek, az én tanácsomat és kérésemet meghallgatják, ők sem fognak erre kisérletet tenni, meg fogják kímélni magukat az erőszakosság kétélű fegyvereitől, mikor világos előttünk az ut, amelyet követnünk kell. Azt az utat pedig megjelöli előttünk az a tény, hogy bár emeljék önök az eddigi mód szerint törvény erejére ezt a javaslatot, az azért még életbeléptetve nincs, és ha életbe is lépne, ezzel a kérdés egy pillanatig sincsen nyugvópontra hozva. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez a kérdés él és működik tovább, ugyanazzal az élességgel, ugyanazzal az impetussal, amelylyel működött addig, mig ezt a törvényjavaslatot benyújtották. És ez jellemzi ennek az alkotásnak elhibázottságát. Minden hasonló természetű alkotásnak olyannak kell lennie, mely jó időre, legalább, nyugvópontra hozza a kérdést. Ez az alkotás ezt nem eredményezi, ez elmérgesiti a helyzetet. És mi, t. képviselőház, a magunk részréről fogadalmat is teszünk azoknak, akik várják jogaiknak komoly elismerését és kiterjesztését, hogy minket ennek a javaslatnak törvénybe iktatása egy perczig sem fog megállítani abban a tántoríthatatlan munkában, abban a tántoríthatatlan agitáczióban, hogy megállapodásaink értelmében egy komoly, őszinte jogkiterjesztő, demokratikus választójogot létesítsünk. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezeket tartottam kötelességemnek ebben a komoly órában elmondani, elmondani ugy a magam, mint politikai barátaim nevében. Ismétlem, ezek után visszatérünk azon elvi álláspontunknak teljes tisztaságához, hogy mindaddig, mig a parlamenti jogrend helyreállításának tárgyi és személyi garancziái nincsenek meg, ennek a háznak érdemleges munkájában részt nem veszünk. (Élénk éljenzés és taps a bal- és szélsőbaloldalon. Elénk felkiáltások: Éljen Apponyi ! A képviselők a bal- és a szélsőbaloldalról élénk éljenzés és taps közben elhagyják az üléstermet.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől és a középen. Élénk felkiáltások a baloldalon : Éljen Apponyi!) Csendet kérek ! (Felkiáltások : Helyre !) Lukács László miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Bármily kevéssé volt is gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk felszólalása hízelgő reánk nézve, én azt mégis örömmel üdvözöltem, mert abban jelét láttam annak a helyesebb felfogás helyfoglalásának, amely azt tartja, hogy nem sippal, dobbal és trombitával, (Helyeslés.) nem kereplővel és csengővel, hanem vitatkozással kell a politikai harczot folytatni. (Helyeslés.) Ebben a jelenségben, a t. ellenzék megjelenésében és felszólalásában, még pedig érdemleges felszólalásában, — mert bármennyire tiltakozott is gróf Apponyi Albert, hogy ő nem akar a kérdéshez hozzászólni, mégis belement annak érdemleges tárgyalásába, (Igaz! Ugy van!) amit én teljes mértékben helyesnek méltányolok : igen örvendetes jelét láttam a helyesebb felfogás bekövetkeztének, ami talán előjele annak és talán feljogosít minket arra a reményre, hogy ha talán nem is most azonnal, de bizonyos idő múlva, lassan-lassan bekövetkezik az a felfogás, hogy a kisebbség nem fog érvényesülni a parlamenten kivül, hanem csak akkor érvényesülhet bármilyen irányban, ha itt jelenik meg és itt hallatja szavát. (Élénk helyeslés.) Ámde, ha örvendetesnek is találtam a felszólalást, kénytelen vagyok konstatálni, hogy annak tartalmával egyáltalában nem érthetek egyet (Halljuk! Halljuk!) és egyáltalában nem helyezkedhetem a tények megbirálásánál arra az álláspontra, amelyre gróf Apponyi Albert t. képviselő ur helyezkedett. Ö ugyanis annak a nagy szakadásnak, amely a többség és kisebbség között, fájdalom, bekövetkezett, okát a június 4-iki eseményekben találja fel és azt mondja, hogy ekkor óriási jogsérelem esett a parlamenti renden, az ellenzéken és ez a jogsérelem nincs helyrepótolva sem személyi, sem tárgyi momentumokkal. T. képviselőház ! Azt hiszem, hogy nem mondok ujat, ha konstatálom, hogy a történetírást nem lehet június 4-ikénél kezdeni. (Helyeslés.) Nem június 4-ikénél kezdődik a parlamenti naptár és a parlamenti történelem, hanem jóval előbb, talán visszamehetünk a június 4-ike előtt több évre (Igaz! TJgy van!) és konstatálhatjuk, hogy a június 4-iki esemény csak következménye volt az előzményeknek, (Igaz! Ugy van!) amelyek a parlamenti helyzetet éveken, hogy ne mondjuk, évtizedeken keresztül tűrhetetlenné tették. (Igaz ! Ugy van!) És ha gróf Apponyi Albert t. képviselő ur a június 4-iki eseményt jogsérelemnek, a jogrend megsértésének mondja, akkor legyen szabad nekem ugyanannyi, vagy talán több jogosultsággal azt mondanom, hogy június 4-ike épen helyreállította azt a jogrendet, (Helyeslés.) amelyet a t. ellenzék a házszabályok hiányainak kihasználásával éveken keresztül lábbal tiport. (Igaz ! Ugy van !) De, t. képviselőház, ő maga is utalt arra, hogy a június 4-iki tényt a többség az nap egy határozatával teljes mértékben reparálta, tehát ezzel önmagában is konstatálva van, hogy a június 4-iki formai szabálysértésnek helyreigazítása a többség által megtörtént. Hogy a t. képviselő urak nem akarnak részt venni a parlamenti tárgyalásokban, az későbbi keletű dolog és főleg arra vezethető vissza, hogy egyes ellenzéki képviselők az elnökség által a házszabályok értelmében a mentelmi bizott-