Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-441

Hl, országos ülés Í9Í3 márczius 4-én, kedden. 121 kívül értékes kis munkával, amely csak nemrég egy folyóiratban jelent meg, foglalkoztam egy hirlapi czikkel, amely a 30 éves korhatár kérdése körül állítja fel a különböző számításokat és teszi bírálat tárgyává a statisztikai adatokat, foglalkoztam vele ugy, hogy azokat az ott felhozott adatokat összehasonlítottam a mi statisztikai adatainkkal és azt láttam, hogy ezekben az adatokban részint önkényes preczentuális levonások, részint egyik másik tételnél kétségkívül számítási hibán alapuló eltérések vannak. De csak egyre kívánok rámutatni. Amikor az irni és olvasni tudó 24 vagy 30 éves állampolgárok számából a czikk 10 °/o-ot von le azon a czimen, hogy sokan vannak az irni és olvasni tudók között olyanok, akik nem végeztek iskolát és így kérdés, vájjon csakugyan tudnak-e irni és olvasni, ez a 10°/o kétségkívül tisztán és kizárólag önkényes, mert hiszen az összes irni és olvasni tudók között 13%-ot tesz ki azoknak száma, akik bevallottan iskolát nem végeztek, azt meg már csak még sem lehet feltételezni, hogy ebből a 13%-ból effektive annyi ne tudjon irni és olvasni, hogy helyes legyen az a feltevés, hogy az összes irni és olvasni tudók közül ezen a czimen 10°/o-ot kelljen levonni. (Ugy van!) Ugyanilyen önkényes, nézetem szerint, az a 25°/

0 is, amelyet levonásba hoz egy másik tételnél. Ha ezeket a korrektivumokat alkalmazzuk, akkor magát az eredményt lényegesen befolyásoló, egészen más számításhoz fogunk jutni, mert azt fogjuk látni, hogy mig a kérdéses czikknek végeredménye ugy tünteti fel a helyzetet, mintha a koaliczió által — a koalizált ellenzéket értem itt a koaliczió alatt — felállított választójogi reform alapján készülő törvény megközelítőleg 2,400.000 választópolgárt eredményezne, valójában ugy áll a helyzet, hogy a 24 éves életkor szem előtt tartásával ez a szám nem 2,400.000, hanem 2,900.000. Viszont ha átszámítjuk ezt a javaslatot a mi javaslatunk alapját képező 30 éves korhatárra, azt fogjuk látni, hogy az ellenzék által megállapított czenzus figyelembevételével, mégis eltérve tisztán csak a korhatár szempontjából, választójoghoz fog jutni körülbelül 2,350.000 polgár. Vagyis a 30 éves korhatár alapján — egyébként elfogadva az ellenzék javaslatát — sokkal közelebb állunk ahhoz a magyar állam állítólagos érdekeit mindenkép megóvó 2,400.000-es számhoz, mint azon javaslat alapján, amelyet az ellenzék ő számításai alapjává tett. (Élénk helyeslés.) Ha párhuzamot vonunk az ellenzék által felállított alapelvekre felépített választói javaslat és a kormány által benyújtott javaslat között, akkor eredménykópen megállajüthatjuk épen a számokban való ezen óriási nagy eltolódás és eltérés révén azt, hogy az ellenzék által megállapított javaslat épen olyan kevéssé képes megóvni a magyar nemzeti állam jól felfogott érdekeit, mint ahogy nem óvta azt meg a KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. XVIII. KÖTET. Kristóffy-féle javaslat. Az ellenzék által kontenrplált módon a választók egy olyan széles nagy népréteggel szaporodtak volna, amelynek ma sem kulturális nivója, sem belátása, sem ítélőképessége nem áll azon a fokon, hogy nyugodtan tehessük le kezébe azt a nagy jogot, amely a magyar állam további sorsa, fejlődése felett dönteni fog. (Helyeslés.) Amikor a parlamenti reform elméleti részével foglalkoznak, sok ember előtt tetszetősnek látszik ugy állítani be a kérdést, hogy a parlamenti reform hivatásának akkor felel meg, hogy ha lehetőleg minden, az állam kebelében megnyilvánuló társadalmi érdekkör súlyának és számának megfelelő képviseletet talál a parlamentben. Ez önmagában nagyon szép volna, ha egyáltalában lehetséges volna megtalálni azokat a módokat, amelyek mellett minden társadalmi érdekkör súlyának és számának megfelelő képviselethez jut, vagyis ha e kettő között lévő nagy eltérés kiegyenlítésére nekünk bármiféle eszköz rendelkezésünkre állna, iákkor meg lehetne alkotni egy olyan jtarlamentet, amely az érdekképviselet elvén állva, saját kebelében kívánná összeütközés tárgyává tenni a különböző társadalmi körök érdekeit. De én azt hiszem, hogy ma mindazok, akik tudományos szempontból foglalkoznak a parlamenti reform elméletével, ezen érdekképviselet álláspontjával homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalnak el, (Igaz! ügy van!) mert a parlament nem társadalmi intézmény, hanem politikai intézmény, avval a czéllal, hogy benne elsősorban a tiszta közérdek és semmiféle osztály- vagy társadalmi érdek ne vezesse azokat, akik hivatva vannak a törvényalkotás nehéz munkájában részt venni; (Igaz! Ugy van!) egy olyan intézmény, amely absztrahálva minden egyéni érdektől, éj>en a különböző magán- és osztályérdekek kiegyenlítése szempontjábólkötelesfeladatát gyakorolni. (Helyeslés.) Politikai intézménynek tartom a parlamentet, amelynek nívója természetszerű összefüggésben van annak a közönségnek nívójával, amely oda a képviselőit küldi. Eszembe jut egy hasonlat, amelyet az 1874. évi törvény tárgyalása alkalmával egy előkelő politikusunk használt, amikor azt mondotta, hogy amint a szirtekre tapadó polip is attól a sziklától kapja meg a színét, amelyre ráragad, ép ugy a parlament is azoktól a néprétegektől fogja venni intellektuális nívóját, amelyekből képviselői kikerülnek. (Igaz! Ugy van!) És itt, bár nem szívesen foglalkozom nyugateurópai államok példájával, mégis rá kell mutatnom arra, hogy a mi legközelebbi szomszédságunkban, amióta ott a kuriális, az osztályparlament álláspontjáról ráhelyezkedtek az általános választói jog alapjára, a parlament nivója kétségtelenül leszállott, mert sok olyan képviselőt találunk ott, aki még elemi iskolát sem végzett. (Igaz! Ugy van!) Azt mondják a gyakorlati politika terén 10