Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.
Ülésnapok - 1910-440
104 kkO. országos ülés 19Í3 márczius 3-án, hétfőn. működésüket. Én arra kérem az igen t. kultuszkormányt., hogy méltányolja ezeknek a hazafias működését is azzal, hogy ezt a javaslatot rövidesen az óvónők fizetésrendezési javaslata kövesse. (Helyeslés.) Ezekben voltam bátor a szőnyegen levő törvényjavaslatokra szerény megjegyzéseimet megtenni és köszönöm a t. háznak, hogy szives türelmével és figyelmével megajándékozott. (Tetszés.) Hitem és meggyőződésem, hogy az uj kultuszminister ur, ki eddigi pályáján bölcsességével, fáradhatatlan tevékenységével és erélyével mindenkinek elismerését kiérdemelte, mindazt., ami viszonyaink között emberileg lehetséges, a magyar tanitóság anyagi és szellemi fejlődése érdekében meg fogja tenni és azért lelkem teljes melegével fordulok azzal a hő kéréssel ő nagyméltóságához, hogy támogassa a kenyértörés pillanatában is a magyar tanitóság kérését azzal a bensőséggel, melylyel ő mindenkor a magyar tanügy és a tanitóság iránt viseltetett. A javaslatot általánosságban a részletes vita alapjául elfogadom. (Elénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik). Elnök : Ki következik ? Gr. Draskovich János jegyző: Antal Géza! Antal Géza : T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Megbocsát az előttem felszólalt igen t. képviselőtársam, hogy beszédének egyes mozzanataival beszédem későbbi folyamán foglalkozom, most pedig bevezetésül Giesswein Sándor t. képviselőtársam beszédére reflektálok, kinek kiindulási pontja és konklúziója közt egy nagyon sajátságos ellenmondás, majdnem azt mondhatnám, hogy szinte érthetetlen ellenmondás van. Ö Bismarck szavaira hivatkozva mondja, hogy tulaj donkéjjen minden törvény és természetesen minden törvényjavaslat enyhületet. van hivatva hozni bizonyos betegségekre, elismeri azt is, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat bizonyos mértékben alkalmas arra, hogy enyhületet hozzon, és ennek daczára, bár azt hiszem, nagyon fájó szívvel, de elodázni akarja ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedését egy olyan határozati javaslattal, melynek elfogadása esetén azok a kívánalmak, óhajok és vágyakozások, melyek ezer és ezer tanitó szivében meggyökereztek, hosszabb időre meghiusittatnának vagy legalább is időbelileg eltolatnának. Annak ellenére, hogy én érdemileg Giesswein Sándor t. képviselőtársamnak igen sok megjegyzésével egyetértek, annak ellenére, hogy nagyon kívánatosnak tartottam volna, ha az előttünk fekvő törvényjavaslatokban azok a szempontok, amelyeknek ő kifejezést adott, érvényre jutottak volna, én a tanitóság nagy érdekeire való tekintettel a törvényjavaslatot mégis a legnagyobb készséggel fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. Nem ingat meg ebben a kijelentésemben az a körülmény, hogy a tanítók egyes köreiből elégületlen hangok, és hozzátehetem, a tanítóhoz mint kultúremberhez igazán méltatlan móion megnyilvánuló hangok emelkedtek fel. (ügy van ! ügy van f a jobboldalon.) Mert hogy ugyancsak Bismarckra hivatkozzam, ő mondotta egyik jelentős beszédében, hogy az elégületlenek azok, akik hangosan szoktak kifejezést adni elégületlenségüknek, ellenben azok, akik meg vannak elégedve, szép csendesen meghúzódnak. Az én kezemben tanítótestületek elnökségeitől számos levél van, amely azt mutatja, hogy a tanítók zöme nem azonosítja magát azokkal az elemekkel, amelyek a tanítóságba minden áron a békétlenkedés szellemét akarják belevinni, melyek nem számolnak az állam pénzügyi viszonyaival, hanem talán ideális, de a mai körülmények között nem érvényesülhető törekvésnek kedvéért hadat üzennek mindennek, amint a kultus r :,rninister urat helyettesítő igazságügyminister ur mondotta, még magának az államnak is. (Igaz ! ügy van!) Nagyon örvendetesnek találom a két törvényjavaslat együttes tárgyalását, mert ezt annak bizonyságául tekintem, hogy amint Giesswein Sándor t. képviselő ur mondotta, nem óhajtunk különbséget tenni az iskolafentartók szerint, jobban mondva, nem kívánunk különbséget tenni a tanítók között aszerint, vájjon állami, községi, vagy felekezeti iskolában működnek-e. Mivel pedig megvan adva a mód arra, hogy a két törvényjavaslatot együttesen vegyük bírálat alá, elsősorban is foglalkozni kívánok az állami tanítók fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat néhány mozzanatával, hogy azután valamivel részletesebben szóljak a községi és a felekezeti tanítók fizetésrendezését tárgyaló törvényjavaslatról. (Halljuk ! Halljuk!) Az állami tanítók fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatnál mindenekletőt megszüntetni szeretném azt a különbséget, amelyet a törvényjavaslat a férfi- és a nőtanitók között felállít. Zalán Gyula t. képviselőtársamnak nem osztom azt a nézetét, hogyanőtanitó korábban jut czélhoz, mert hiszen ő a férfitanitóval egyidejűleg végez, de nem osztom azt a felfogását sem, hogy a nőtanító kevesebb igényeket támaszthat a fizetésrendezés tekintetében, mert hiszen az a nőtanitó évek hosszú sorának keserves küzdelmei után nyeri el legtöbbször az állását, nem volna tehát méltányos a háttérbe szorítása, nem volna méltányos az előléptetésnél és az eltöltött szolgálati időnél négy esztendő helyett két esztendőt felvenni, (Igaz I ügy van!) Én az 1893. év előtt eltöltött tanítói évek beszámítását is a legmelegebben óhajtom. Az előadó urnak igaza van abban, hogy jogilag ezt a tanítók nem igényelhetik. De amit jogilag nem igényelhetnek, azt igényelhetik méltányossági szempontból. És ha meggondoljuk, hogy 1893 előtt még az áüami tanítók fizetése sem érte el az 1000 koronát, nem is szólva a felekezeti tanítók fizetéséről, mely legtöbb esetben a 600 koronát sem érte el; ha meggondoljuk továbbá, hogy épen most vannak ezek abban a korban, mikor a családfentartás gondjai a legsúlyosabban nehe-
