Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-426
426. országos ülés W12 deczember 13-án, pénteken. 455 az államellenes politika terére csap át, akkor teljes szigorral,, kérlelhetetlen erólylyel szálljon szembe vele. (Élénk helyeslés.) Önként felvetődik az a kérdés, hogy hol lehet ezt az eszmei határvonalat megtalálni, amely a vallási és politikai mozgalmat egymástól elválasztja. Legyen szabad erre nézve is egy szerény észrevételt megkoczkáztatnom. (Halljuk! Halljuk!) Nézetem szerint ugyanis a magyar görög-keleti egyház megteremtésével alkotnák meg azt a szervet, amely ily irányban szelekcziót elvégezni hivatva van. Azok a rutének ugyanis, akiket tisztán vallási meggyőződés bir rá apáik hitének elhagyására, minden nehézség nélkül kielégíthetnék lelki szükségleteiket a magyar görög-keleti egyház kebelén belül is; viszont azok, akik csak politikai ábrándképeket hajszolnak akkor, amikor hitüket elhagyják, kétszer is meg fogják fontolni, hogy görög-katholikus hitüket a magyar görög-keleti hittel cseréljék-e fel. A magyar görög-keleti egyház szervezésére szükség van még azon egy okból is, mert tény, hogy a ruthének körében áttérések a görögkeleti hitre történnek s a dolog természetéből következik, hogy sem a szerb, sem a román görög-keleti egyházba ezek a ruthének be nem léphetnek, mert a szerb és román görög keleti egyházak nemzeti alapon vannak szervezve. Bővebb indokolásra nem szorul pedig, hogy a magyar állam érdekeivel ellenkeznék egy ruthén görög-keleti egyháznak szervezése. Ilyen körülmények között tehát a lelkiismereti szabadság egyrészről, másrészről a nemzeti érdek összeegyeztetése csakis a magyar görög-keleti egyház szervezése révén érhető el. (Elénk helyeslés.) A ruthén kérdést a többi nemzetiségi kérdéstől lényegesen és örvendetesen megkülömbözteti egy körülmény, nevezetesen az, hogy a ruthén nép lelkében élénken él Eákóczi és Kossuth Lajos szabadságharczainak emléke, hogy a ruthéu köznép tagjai kevés, sajnálatra méltó kivétellel büszkén vallják magukat a magyar nemzeti állam hű fiainak, (ügy van! Ugy van !) Hitem, sőt meggyőződésem, hogy ha ma, amikor még nem késő, a kellő kulturális intézkedések megtétetnek és ezen a téren a kellő humanitással párosult erély érvényesül, akkor az északkeleti végvidék felől fenyegető veszélynek még elejét lehet venni- (Helyeslés.) Teljes bizalommal viseltetem azon közoktatási kormányzat iránt, amely az uj görögkatholikus magyar egyházmegye szervezése által a magyarság ügyének amúgy is megbecsülhetetlen szolgálatokat tett, (Ügy vari! ügy van!) és hiszem, remélem, hogy ezen kényes kérdés czélszerü megoldása érdekében is megtalálja a czélnak megfelelő eszközöket. A költségvetést a részletes tárgyalás alapjául általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Ki következik? Mihály Péter jegyző: Varga Gábor! Vargha Gábor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A magam részéről is őszintén sajnálom, hogy az idő rövidségénél fogva mindazon kérdésekre, amelyeket fejtegetéseim körébe vonni akartam, ki nem terjeszkedhetem, és épen ugy sajnálom, hogy az idő rövidségénél fogva és egyébként is rövid beszédem elmondására szánt idő kimértségénél fogva nem lehetek kellő figyelemmel előttem szóló t. barátom beszédére. Pedig örömmel üdvözölhetném őt ezen hazafias téren, mert hiszen mindnyájunkat örömmel tölt el azon körülmény, ha bármely akcziót tapasztalunk kormányzati vagy más téren, amely a nemzetiségi kérdésben fennálló visszás állapotok megszüntetésére irányul. (Ugy van! Ugy van!) Különösen pedig aggodalommal tölthet el bennünket épen a mi hazafias érzésű ruténjeinket fenyegető erős veszedelem azon pánszláv mozgalom részéről, amely északról jön, és amely fennen kérkedik azzal, hogy az a föld orosz föld, orosz vértanuk vére öntözte és azon a magyar csak bitorolja az uralmat. Hát, t. ház, ezen aggodalmak töltenek el engem, mikor felszólalni kivánok, mert a mi engem tulajdonképen felszólalásra késztet, az nem más, mint az a disszonáns hang, amely onnan a nemzetiségi táborból hangzott felénk ugy az általános vita, mint különösen a kultusz-vita során. Talán nem is az a hang, amely édes zengzetes hazai nyelvünk hangja, tehát Jákob hangja, mint az az idegenszerűség, amely bennük megnyilvánul, amely magyar lelkünknek teljesen idegen, bármennyire kívánják is a kultúra zománczával bevonni. Czobor László: Czinizmus. Varga Gábor: Az a kéz, az Ezsau szőrös keze, amely' ha nem is fenyeget bennünket, de annál érzékenyebben sújt le reánk, amelyet tehát meg nem éreznünk lehetetlen, sőt észre kell vennünk, mint az idők intő jelét, amely mintegy figyelmessé akar minket tenni arra, — ha egyébként is nem vennénk észre — hogy ismét megnehezült felettünk az idők járása. Én azonban, t. ház, bármennyire kínálkozik is az alkalom, a nemzetiségi kérdéssel most nem foglalkozom, mert ezeket a lázas napokat, amikor ennek a kérdésnek tüzesóvái szinte perzselik arezunkat, nem tartom alkalmasaknak arra, hogy a nemzetiségi kérdést feszegessük. Maga az igen t. ministerelnök ur is, nagy és felelősségteljes állásánál fogva, csak kötelességszerüleg és csak az államrezón magasabb szempontjaiból foglalkozott azokkal a képtelen vádakkal, amelyek a nemzetiségi táborból ellenünk intéztettek és amely vádak, ha tovább is folytatódni fognak, csak dajkamesékbe illők lesznek s csak a Scotus Viator-ok utiszámláját fogják gyarapítani, czáfolatokra, komoly megítélésre ezek a vádak alig tarthatnak igényt, mert nem érdemesek erre. De nem kivánok ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozni azért sem, mert ami derék,
