Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-426

456 42ö. országos ülés 1912 < jóhiszemű és tisztán csak ezen lelketlen izgatók által félrevezetett nemzetiségi testvéreinket még szavakkal sem kívánnám megbántani, megsebezni. Képviselői kötelességemnél fogva mégis figyelmeztetnem kell azokat a lelketlen agitátorokat, akik ezt a jóhiszemű népet saját ezéljaikra kívánják kihasználni, akik a magyar nemzet erkölcsi tőkéjét piszkos rágalmakkal, nemcsak az országban, hanem a külföldön is megrabolni akarják, hogy hagyjanak már egyszer fel bűnös játékukkal, mert közéig az idő, amikor nemcsak a szigorú jog és igazság kérlelhetetlen erejével, hanem annak a sokat ócsárolt magyar nemzeti államnak teljes hatalmával is szemben fogják találni magukat. (Igás! Ugy van! Éljenzés és taps.) Addig is Guisot-val azt üzenem nekik, hogy halmozzanak bár sarat sárra, az soha sem fog olyan magasra emelkedni, mint amilyen magasról száll le reájuk megvetésünk. T. ház! A kérdést, mint ilyent, mégis érintenem kellett, mert hiszen ez nemcsak politikai, hanem kulturkérdés is, amelyet én a magyar kultúra legnehezebb problémái egyikének tartok, és amelylyel nekünk foglalkoznunk kell, amely kérdést meg kell oldanunk szeretettel, türelemmel, előzékenységgel, jóakarattal, ha lehet, de igazságunk és szellemi felsőbbségünk teljes tudatában, erélyes elhatározással, ha másképen nem megy. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés.) Nem szabad a kérdés megoldását tovább halogatnunk, nehogy azok a fekélyek még jobban beleássák magukat a nemzet testébe és ott esetleg halált okozó sebeket üssenek. S bár jól tudom, hogy ennek a kérdésnek megoldása nyugodtabb időkre vár, hogy a kérdés megoldása ezernyi nehézséggel jár, mégis már ma szeretném megtenni az előkészületeket, amint hogy hitem, hogy erre elő kell készülnünk már ma, s erősítenünk kell a kérdésnek most még annyira ingoványos talaját azért, hogy annál biztosabb fundamentumra helyezhessük majd az erős és egységes nemzeti államnak megingathatatlan oszlopait. (Helyeslés, éljenzés és taps.) T. ház! Az előkészítés nagy munkáját már a kisdedóvókban el kell kezdenünk, annak alapjait már ott le kell raknunk. Es ha azt látjuk, hogy kisdedóvó intézményünk még mindig nem áll a fejlődés azon fokán, azon magaslatán, amelyen a nagy czél érdekében állnia kellene, ez minket a kérdés megoldásától vissza nem riaszthat, sőt csak sarkalhat arra, hogy fokozottabb erélylyel lássunk hozzá kisdedóvóink nagyfontosságú ügyeinek fejlesztéséhez. Es ha az a 2,959.490 korona, amely a rendes bevételeknél a kisdedóvókra fel van véve, és amely a múlt évi előirányzattal szemben már is 846.000 és néhány száz: korona haladást mutat, nem elég, akkor tovább kell mennünk, és még nagyobb áldozatoktól sem szabad visszariadnunk, hogy e kérdésnek a megoldását olyan szinvoeczember 13-án. pénteken. nalra emeljük, amely ennek a nagy célnak megfelel. (Élénk helyeslés.) De, t. ház, ennél a kérdésnél megállnunk nem szabad és csak kötelességünk arra kérni a minister urat, aki ezt a nagyfontosságú intézményt maga is kultúránk egyik alapjának tartja, hogy — miután egyéb törvényes intézkedések hiányában a különben is túlterhelt községeket erre kötelezni nem lehet — ezen tisztán állami feladatot képező ügy rendezését czélzó törvényjavaslatot rainél előbb a ház elé terjeszteni szíveskedjék. (Élénk helyeslés.) Ismétlem, ennél a kérdésnél megállnunk nem lehet; egy nagy lépéssel tovább kell mennünk, és reformálnunk kell népiskolai intézményünket, elemi oktatási rendszerünket az egész vonalon. Akár kapcsolatban ezzel az kérdéssel, akár ezzel párhuzamosan, akár ezt megelőzőleg, de mindenesetre reformálnunk kell, r és pedig egységes, magyar nemzeti alapon. (Elénk helyeslés és éljenzések.) Ezer érvet hozhatnék fel e mellett, de talán elég lesz rámutatnom azokra a disszonáns beszédekre, amelyeket itt végighallgatni alkalmunk van. (Helyeslés.) Ezek magukból véve is arra sarkalhatnak bennünket, hogy ezt a kérdést megoldjuk. (Helyeslés.) Mert nem elszomoritó-e az, hogy már ezer év óta vagyunk itt, és még mindig küzdenünk, harczolnunk kell a magyarságért, a magyar nemzeti állam fenmaradásáért? (Ugy van!) Nem szomoru-e az, hogy még mindig küzdenünk kell, hogy bebizonyítsuk a világnak és a mi jó szomszédainknak, a magyarságnak államalkotó és államfentartó képességeit? (Helyeslés.) Ámde mindazoktól a szomszédainktól nem vehetem rossz néven ezt, bár ők is visszaemlékezhetnének arra, hogy volt idő, midőn »nyögte Mátyás biís hadát Bécsnek büszke vára«, azonban legelszomorítóbb az, hogy védekeznünk kell saját testvéreink ellen, akikkel ezer év óta lakunk itt együtt ebben a hazában; a kik még mindig kétségbe vonják ennek az állameszmének a jogosultságát, pedig tudniok kellene, tapasztalhatták, meggyőződhettek arról, hogy ebben az országban, ennek a négy folyamnak mentén az egyedüli államalkotó és államfentartó elem csak az Alpár mezején egyesült magyar nemzet lehet, amelynek hatalmi súlyát sohasem érezték, de amelynek jótékony áldásaiban annál nagyobb mértékben részesülek. (ÉlénJc helyeslés.) És mi csak jártunk folyton úttalan utakon; bolyongtunk sötétségben a nélkül, hogy világitómécset gyújtottunk volna a magunk, a magyarság szivében, hogy megtaláljuk a helyes utat; hogy utat törjünk, ha nem lett volna ut, a mi nemzetségi testvéreink szivéhez. Arra pedig épen nem gondoltunk, hogy enyhitsük a meghódoltak szivében a meghódoltság egyébként is keserű, fájó érzését és helyébe az engesztelés, a megértés, a magyar nemzet iránti szeretet szent érzését ültessük. Arról pedig teljesen megfeledkeztünk, hogy megtanítsuk őket egy egyse-