Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-426

446 4?6. országos ülés Í912 deczeniber 13-án, pénteken. prímás hozzájárulásával és beleegyezésével történik minden ; a Christi fidelis bulla pedig azt állítja, hogy a hiányzó beleegyezést »Én, a pápa egészítettem ki«. Szóval, arra sem érdemesítették egyházfőinket, hogy megtárgyalják velük, hogy melyek azok a községek, amelyek magyarok akarnak lenni és melyek azok, melyek nem akarnak az uj egyházmegyéhez menni. Nekünk nem áll az a hatalom a rendelkezésünkre, amelylyel az állam bír, hiszen az állam rendelkezik összes közegeivel. Hát miért nem tárgyalt arról, hogy kik akarnak átmenni az egyházmegyébe ? Mert azt hiszem, nem az a lényeges kérdés, hogy mennél nagyobb legyen az egyházmegye, hanem az, hogyha kívánják, legyen az illető hívőknek külön egy házmegy éj ök. Nincs kifogásom, hogy a liturgikus nyelv magyar legyen. Mi azt valljuk, hogy imádja mindenki a saját nyelvén az Istent. Én helyeslem is a memorandumnak azt a kitételét, hogy a keleti egyházmegyék lényeges alkotó része az a liturgia, amelyben a hívők tényleges részt vesznek, nem ugy, mint a római katholikus egyházban. Ismétlem, semmi kifogásunk az ellen, hogy a magyarok magyar nyelven imádkozzanak. És hogy milyen jól érezték magukat a magyarok, — nem az intelligenczia, amely az egész mozgalmat megindította, hanem a hivők — mutatja az a körülmény, hogy olyan községekben is, amelyekben magyarul beszéltek, magyarul prédikáltak, sőt talán magyarul miséztek is, — usus abusus, nem fektettek rá nagyon nagy súlyt — az uj bulla, értelmében — mint »damnandus usus« — meg van tiltva örök időkre, hogy a liturgiában egyetlenegy magyar szót használjanak ! B tekintetben hivatkozom mind a bulla szavaira, amelyek a vernacula lingua hungariea-t teljesen kitiltják a liturgiából, mind pedig Scapinelli Rafael érseknek, bécsi nuncziusnak háromrendbeli intézkedésére, amelyek kizáróan a vernacula lingua hungarica ellen irányulnak. Itt van az október 28-án kiadott s a püspöki karhoz intézett körlevele, melyben azt mondja (olvassa) : »Amplitudinem Tuam minimé latét, in nonnullis Hungáriáé paroeciis abusum irrepisse, lingua hungarica in liturgicis actionibus utendi, quae, eum liturgiea non sit, nullimode qua talis adhiberi potest ; eo vei magis quod saepe Apostolica Ledes illicitam hanc praxit damnaverit. eliminandamque praeeeperit.« Nehogy azt mondják a jövőben, hogy mi a magyarok és a románok között a vallási békét megbolygatjuk, hogy az egyenetlenséget szítjuk, előre mondom, hogyha valami történni fog, ne minket okoljanak, hanem a t. magyar kormányt, amely a nunczius eme kijelentése szerint kötelezte magát arra, hogy segédkezet fog nyújtani a Szentszéknek és a püspököknek, hogy ezt a rossz szokást kiirtsák a magyarokból, hogy a magyar lingua vernacula teljesen kiküszöböítessék. Azt mondja t. i. (olvassa): »Sciant autem Eeverendissimi Episcopi, Eegium Gubernium Hungaricum, ut haec S. Sedis praeseriptio de vernacula lingua in sacra liturgia nunquam adhibenda religisissime observetur, Sacrorum Antistibus onme auxilium et assiduam operám, quemadmodum, pacto se obstrinxit, főre collaturam.« Tehát a magyar kormány kötelezte magát segédkezni a magyar liturgikus nyelv kiirtásához. Most még egy fontos körülményre mutatok rá. November 17-éről valók azok a nuncziusi határozatok, amelyek életbeléptetik az egyházmegyét. Ezeknek két fontos része van. A legfontosabb szerény véleményem szerint az, hogy a Szentszék az apostoli király megkérdezése mellett fentartotta magának a jogot, hogy amennyiben a határok megállapításánál, a körzetek kialakításánál hibák történtek, azok feltétlenül helyreigazittassanak. Ebből azt véljük kiolvashatni, hogy a Szentszék és illetőleg a nunczius azt akarja, hogy mindazok a községek, amelyek románok és amelyek román liturgikus nyelvet használtak ős idők óta és amelyek tiltakoztak az ellen, hogy az uj egyházmegyébe bekebeleztessenek, vissza fognak adatni. Felhívom a mélyen t. minister urat, hogy ezt a kérdést felette fontosnak tartsa. A ministerelnök ur maga is kijelentette, hogyha vannak hibák, sürgősen intézkedni fog, hogy azok orvosoltassanak. Talán nem hibázok, ha azt mondom, hogy semmi a világon nem kényesebb, mint a vallási kérdés. Azt önök legjobban fogják tudni. Tudják, hogy országunkat a vallási villongások hány évszázadon keresztül bontották pártokra. Azt hiszem, a mai nehéz viszonyok között nem lehet hivatásunk, hogy ezeket a sebeket elmérgesedni hagyjuk. Remélem, a minister ur nem fog azzal előállani, hogy majd az erélyesség álláspontjára helyezkedem, és majd kitanítalak titeket, renitenseket, vagy pedig titeket, izgatókat, hanem azt fogja mondani: igen, érvényt szerzek annak, amit a magyarok kivannak; meghajlok az előtt a memorandum előtt, amely nem akarta senkinek a jogait sérteni. Különös, hogy ebben a memorandumban azt mondják, hogy Erdély részéről egyetlen egy embert sem tudtak megnyerni ennek a mozgalomnak, annyira jól érezték magukat köztünk, románok között. László Mihály : A székely görög-katholikusok között egy sem tud oláhul. Pop G. István: De azért nem kívánkoztak onnan ki. Vannak, akik csak románul tudnak és mégis kiszakították őket. Hiszen most írják, hogy van több mint 18 község a Székelységben, amely román. Hogy milyen hatása van ennek az így felállított egyházmegyének ? Erre azt fogják önök mondani, hogy nagyon jó hatása van. Ha azt a czélt akarják elérni, hogy megbontsák a román uniót, akkor igen, ezt a hatást elérték, mert az uniót azért kötöttük meg, hogy nyelvünket megvédjük, hogy nyelvünknek palládiuma legyen az az egyház, nem pedig azért, hogy ilyenképen szolgáltassunk fegyvereket a magyarositásnak. Még