Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-424

424. országos ülés 1912 lehet — nem irigykedem azért rájuk, — a szerbeknek lehet, szászoknak lehet, miért volna bűn, hogy nekünk is lehessen 1 És mégsem tudjuk egyetlen kultuszminister felfogásába se bevinni, hogy ami — nem mondom, hogy a magyarnak, — de ami lehet a románnak, szerbnek, szásznak, miért ne lehetne az a mi népünknek is, miért ne lehetnének nekünk is népiskoláink, kereskedelmi iskoláink. (Zaj. Elnök csenget.) Hát talán mi kevesebben vagyunk \ Hiszen a szlovákok tízszer annyian vannak, mint a szerbek, ök csak 300.000-en vannak, mégis van középiskolájuk. A szászoknál is sokkal többen vagyunk. Ha csak tisztán katonai és adózási szempontból tekintik a szlovákokat, akkor is meg kellene lelkiismeretesen gondolni ezt a kérdést. Azoknak a képviselőknek is a lelkiismerete kellene hogy felébredjen, akik akár a kormánypárton, akár más párton ülnek, de mégis van bennük egy csöpp vér őseik véréből és tudatában vannak annak, hogy mint felvidéki leszármazottak, mint szlovák családok utódai, akik az uralkodó közszellemhez alkalmazkodtak, s helyet foglalnak a hatalom forrásánál, nekik is az volna lelkiismeretbeli kötelességük, hogy ne feledkezzenek meg véreikről, hanem legyenek legalább olyan okosak, mint az igen t. örmény képviselőtársaim (Derültség.) vagy mint az igen t. román képviselőtársaim, akik a kormánypárthoz tartoznak. De miért ülnek ott Siegescu t. képviselőtársam és a többiek % Azért, hogy, amennyire lehet, a saját vérük számára, a saját román kultúrájuk számára iskolát, állami segélyt, pénzt, állást, becsületet, tisztességet iparkodjanak szerezni. (Felkiáltások : Nagyon helyesen ! ) Én is azt mondom, nagyon helyesen. Én cs ik sajnálom, hogy ott vannak hires történelmi családok ivadékai, akik még egy örmény vagy román kormánypárti képviselő öntudatára sem mernek ébredni. Feleljenek ők nekem igaz lelkiismeretükre, hogy vájjon nincs-e igazam, nem-e jogos ez a követelésünk. És ha megvan a románnak, a szerbnek, szásznak az iskolája, feleljen igaz véréből származó lelkiismeretére az a kormánypárti képviselő, aki itt ül, hogy nem volna-e neki is kötelessége ugyanazt cselekedni, amit cselekednek a kormánypárton belül a románok vagy pedig a szászok ? Nem azért mondtam ezt, mintha talán irigyelném vagy leszólnám őket, hanem fájdalommal állapítom meg, hogy a jog mindig a hatalom és erő eredménye. Ennek azonban nem kellene igy lenni, legalább a kulturéletben nem, mert a kulturéletben kár még a legkisebb népnek is a kultúrájáért, hogy azt veszni hagyjuk. Ha vannak urak, akiknek passziójuk az, hogy állatkerteket állítanak fel, hogy bizonyos állatfajta ki ne ve szén, és nevelik azokat, mennyivel magasztosabb elv az, hogy egyetlen kultúra, egyetlen világnézet se vesszen el! Kár minden népnek a lelkületéért. Megbecsülöm József főherczeg azon irányzatát, hogy iparkodott, meg akarta mutatni a világnak, hogy a czigánylélekben az Istennek milyen szikdeczember 11-én, szerdán. 419 rája lakozik ; hogy nyelvéből mit lehetne teremteni, milyen nyelvtana van. Rászánt munkát és időt, irt nyelvtant, akart valamit kinevelni a czigánykulturából, hogy igy megállapítván : szisztematizálván, megmutassa egy ország előtt : megmentettem egy kultúrát, formát adtam annak a zabolátlan czigányléleknek, és rendszerbe szedettem az ő beszédét. Szép és nemes gondolat volt ez József főherczegtől. De bármilyen szerény vagyok, annyi öntudatom csak van, hogy azt mondjam : vagyunk mi szlovákok olyan emberek, mint a czigányok, megérdemelnénk, hogy a mi kultúránkat is ápolják. Nem kell ehhez Meczenás, hanem csak az, hogy ébredjen a lelkiismeret a kultuszminister úrban, és vegye észre, hogy itt van majdnem 3 millió szláv lélek, akiknek nincsen egyetlen középiskolájuk sem, akiknek anyanyelvét még az elemi iskolákból, az állami iskolákból is kiszorítják, számos iskolában még irni sem tanulnak anyanyelvükön, olvasni sem, ugy hogy kikerülnek az iskolából és nem tudnak helyesirást. A mi kultúránk — sajnos — olyan, hogy nem kerül ki iskoláinkból egyetlen intelligens ember sem, aki tudna helyesen, ortograficze irni anyanyelvén. Csak amikor kikerült a közéjüskolából, amikor nem kell félnie attól, hogy a középiskolából kicsapják, ha egy szlovák könyvet találnak nála, amikor lelke felszabadul a terrorizmus hatása alól, amikor valé-t mondott a középiskolának, akkor lélegzik fel és igyekszik vissza-vissza az édes anyanyelvhez. Akkor megtanul irni helyesen. Magamnak is huszonkét éves koromban kellett tanulni a szlovák helyesirást, akkor kellett költeményeket olvasnom és folyton irnom, hogy visszakerüljek oda, ahhoz az anyai szívhez, amely tulaj donképen az én életemet és lelkületemet megteremtette gyermekkoromban és amelyik adott nekem világnézletet és kultúrát édes anyanyelvemen. Sok keserűség van ebben és mondhatom fáj, hogy ilyen dolgokat is mindig politikai szempontbői Ítélnek meg. Hogyan lehet igy annak a szlovák népnek irodalma ? Tudják-e, hova vezet ez ? Hogy egyszer halljanak egy őszinte szót, megmondom : kém^telen lesz ilyen állapotok folytán a szlovák nép teljesen átvenni a cseh könyveket, a cseh irodalmat, ugy hogy eltűnik az ő individualitása. Méltóztassék gondolkodni felette. Elcsenevészedvén, nem tudja kielégíteni az a szláv nép az ő kultúráját szlovák könyvekkel, szlovák iskolákban. Ha mi nem élnénk abban a reményben, hogy mégis csak kifejlődik s ha erőt venne rajtunk a kétségbeesés afelett, hogy azt a specziális és individuális szlovák kultúrát kifejleszteni nem leszünk képesek, akkor magunk fognék azt mondani, menjetek cseh iskolába, olvassatok cseh könyvet, mert különben bután maradtok. Nagyon szépen kérem a kultuszminister urat, szívlelje meg ezeket a dolgokat. A felsővidéki 'tanitóképezdékbe kötelezővé tették a szlovák nyelvet és nem fordult fel a világ, a magyar állam él és áll. Ha ép igy behoznók a középiskolákban, 53*