Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-422

422. országos ülés 1912 deczember 9-én., hétfőn. 349 nyugdijának biztosítása által jövőjük is biztosittassék. A gazdasági egysületek körében ezen kezdeményezés folytán rendkívül élénk tevékenység indult meg abban az irányban, hogy szervezkedjenek és meg vagyok róla győződve, bogy a törvényhozásnak ez a bölcs gondoskodása már rövid idő alatt igen szép eredményeket fog elérni. (Helyeslés.) (Az elnöki széket gróf Tisza István foglalja el.) Azonban annak daczára, hogy a törvényhozás már a múlt évben olyan bőkezű volt és annak daczára, hogy a földmivelésügyi minister ur az idei költségvetésben is 50.000 K-val nagyobb összeget vett fel erre a czélra, én még mindig bátor vagyok a földmivelésügyi minister urat arra kérni, hogy amennyiben lehetséges, méltóztassék a gazdasági egyesületeknek segélyét még továbbra is felemelni, mert nem elég az, hogy az egyesületek csak titkárokkal bírjanak, hanem szükséges az is, hogy az egyesületeknek minél több vándortanitój uk legyen, akik folyton a nép között forogva, a gazdasági népességnek tanácsadással szolgáljanak, annak bajait meghallgassák, azt jobb gazdálkodásra oktassák és általában véve közvetlenül előmozdítsák a nép gazdasági haladását. De egyúttal arra is kérem a t. földmivelésügyi minister urat, méltóztassék módot találni arra, kog}^ az ő vidéki, közegeinek, akiket a mezőgazdasági adminisztrácziónak hatályosabbá tétele végett a vidéken, mint gazdasági felügyelőket, kirendeltségi főnököket alkalmazott, hogy ezeknek és a gazdasági egyesületeknek harmonikus működése megfelelőképen szabályoztassék; mert hiába segélyezi a minister ur ezeket az egyesületeket bármilyen nagy mértékben, ha az ő hivatalos közegei, a felügyelők és a kirendeltségek azokat a társadalmi működési tereket elfoglalják, amelyek a gazdasági egyesületek feladatának kötébe tartoznak, akkor ez a segélyezés hiábavaló volt. Én meg vagyok róla győződve, hogy a minister ur az ő bölcs előrelátásával, gyakorlati érzékével, és ezen ügy iránt tanúsított lelkesedésével meg fogja találni a kellő eszközöket és módokat arra, hogy ez létesüljön, s legyen meggyőződve a t. minister ur, hogy ezen intézkedéseinek eredmémrei az ő ministerkedésének a legszebb gyümölcsei lesznek. A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Gr. Draskovich János jegyző: Gratz Gusztáv ! Grátz Gusztáv : T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Csak egészen rövid időre leszek bátor igénybe venni a t. ház szíves türelmét, hogy felhívjam a t. minister ur figyelmét egy speciális kérdésre. (Halljuk! Halljuk !) Azoknak az iparágoknak a helyzetéről akarok néhány szót szólni, amelyek üzemükben rá vannak utalva az erdők fatermékeire, elsősorban a kincstári erdők fatermékeire. (Halljuk! Halljuk!) Amikor, t. ház, néhány évvel ezelőtt modern alapokra helyeztetett a mi erdőgazdasági üzemünk, ez a reform az ipari érdekeltség széles köreiben némi visszatetszést keltett. Én nagyon szívesen konczedálom, hogy ez az idegenkedés ezzel a reformmal szemben indokolatlan volt és közgazdasági szempontból nem volt megérthető. Azok az iparvállalatok, melyek a reform alatt szenvedtek, nagyrészt olyan időkben keletkeztek, amikor a kincstár a maga fatermékeit egyáltalában nem tudta értékesíteni, ugy hogy azon választás előtt állott, hogy vagy potom áron adja el azokat az ottani ipari érdekeltségnek, vagy pedig bevárja, mig azok a fatermékek az erdőben elrothadnak. Magától értetődik, hogy amikor a forgalmi viszonyok megj avulásával az értékesítési viszonyok is megváltoztak, amikor a fogyasztás igen jelentékeny mértékben megnövekedett, akkor ezeket az állapotokat nem lehetett tovább fentartani, s ez nemcsak hogy nem állott volna senkinek hatalmában, de közgazdasági szempontból indokolt sem lett volna. Ezekkel a változásokkal, melyeket az élet idézett elő, és vont maga után, a mi iparunknak is okvetlenül számolnia kellett, és az ipar nem igényelhette azt, hogy az ő érdekében bizonyos kivételek tétessenek. Nem lehetett kifogásolni azt sem, hogy a modern erdőgazdasági üzem a termelés mennyiségét is korlátozni igyekezett. Nem lett volna helyes ez ellen küzdeni iparpolitikai szempontból sem, mert hiszen az iparnak is egyik legfontosabb érdeke, hogy az a nyersanyag, az a fa, amelyre szüksége van, állandóan és hosszú időre legyen biztosítva, és nem lett volna az farnak helyesen felfogott érdekében sem, ha azt követelte volna, hogy neki nagymennyiségű fát bocsássanak rendelkezésére, jóllehet ezzel annak a veszélynek tette ki önmagát, hogy a közel jövőben teljesen ki fog pusztulni az a fa, amelylyel üzemét folytatja. Sőt azt hiszem, e részben különösen a magán- és közbirtokossági erdőket illetőleg, még bizonyos szigorított kezelés is egyes iparczikkek és ij^ari vállalataink érdekében feltétlenül kívánatos volna. Különösen az erdélyi ipartelepek, amelyek faanyag feldolgozásával foglalkoznak, szenvednek az által, hog}^ kellő takarékossággal nem bánnak el az ott levő fával, és a faanyag beszerzése már nehézségekbe ütközik. Szükségesnek tartottam ezt előrebocsátani azért, nehogy azzal az ellenvetéssel találkozzam, hogy az ipar nem tud ezekben a kérdésekben kellőképen számolni azzal, hogy aa erdőgazdaság nagy szempontjai ebben a tekintetben teljesen sértetlenek maradjanak, és hogy nem tud alkalmazkodni a modern viszonyokhoz. Amikor azonban ezt konczedálom, kénytelen vag3?ok kifejezést adni annak az aggodalomnak, hogy most már megint a másik véglet felé közeledünk, és a helyes erdőgazdasági elvek alkalmazásánál egy másik nagy tévedésbe, hibába és egyoldalúságba esünk, és nem tudjuk összeegyeztetni azokat a kétségtelen nagy érdekeket, melyek az