Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-422
350 422. országos ülés 1912 deczemher 9-én, hétfőn. erdőértékesités, a helyes erdőgazdaság szem- I pontjából feníorognak, azokkal a kétségtelenül szintén fontos közgazdasági érdekekkel, amelyeket nálunk az iparfejlesztés és az iparpártolás képvisel. Azt hiszem, nem kell külön hangsúlyoznom, hogy igen nagy tisztelettel vagyok eltelve azok iránt a kiváló szakemberek iránt, akik nálunk az erdőgazdaság élén állanak. Számtalan esetben volt alkalmam tapasztalni, mily nagy körültekintéssel és erélylyel védik a rájuk bizott érdekeket. De épen ezen nagy lelkesedésüknél fogva, amelylyel hivatásuknak szentelik magukat, és amely nélkül, beismerem, senki sem tud a maga szakmájában kiválót alkotni, mondom, épen ennél a lelkesedésüknél fogva, ugy látom, némileg abba a hibába esnek, hogy sokszor egyoldalúak és c j ak az erdőgazdaság szempontjából nézik a kérdéseket, amelyek elbirálásuk alá kerülnek. Nem lehet — és csakis ily hibás, egyoldalú felfogásból magyarázható az, ha mégis megtörténik — felállitani azt az elvet, hogy az erdőértékesitésnél nem kell tekintetbe venni más szempontot, mint azt, hogy az erdőterméket hogyan lehet a legmagasabb áron értékesiteni. Természetesen senki sem megy oly messzire, hogy azt követelje, hogy magas értékű müfát adjanak át az iparnak abból a czélból, hogy tűzifának használja fel. De mindenesetre lehetne bizonyos tekintetben az ipar érdekeit is szemmel tartani és azt hiszem, volnának igen sokszor esetek, amikor, anélkül, hogy azok a magas erdőgazdasági szempontok ezzel lényeges sérelmet szenvednének, lehetséges volna az illető vidékeken létező ipartelepeket különösen kedvező elbánásban részesíteni, talán akkor is, ha az illető fatermékek a közvetlen kereskedelemben néhány fillérrel magasabban vonának értékesíthetők és talán ugy is, hogy az állam a famennyiségeket az illető vállalatoknak hosszabb időre biztositaná annyi időre, a mely lehetővé tenné a vállalatoknak a beruházásokat, amelyek szükségesek avégből, hogy az üzem lenmaradjon és az üzem állandóan modern alapon maradhasson fenn. Mi évente sok milliónyi áldozatokat hozunk iparfejlesztés czimén. Kétségtelen, hogy nálunk, amikor a fejlődés kezdetén álló iparunkat más utón, oly módon, mint ezt más, gazdaságilag teljesen független államok teszik, vámmal nem tudjuk megvédeni, az a módja az iparfejlesztésnek többékevésbbé állandóan szükséges lesz. De nem tartom egészen okszerűnek azt az eljárást, hogy mig egyfelől a kereskedelemügyi tárcza költségvetésének keretében milliókat áldozunk erre a czélra, addig az állami élet egy másik ágában, a földmivelésügyi tárcza körében azzal a felfogással találkozunk, hogy neki nem lehet hivatása ezen érdekeket szemmel tartani, mert neki csak arra kell törekednie, ' hogy az erdő meghozza a hasznát, a maga perczentekben kifejezhető lehetőleg nagy jövedelmét. Ez a fiskális szempont nézetem szerint nem helyes, még az állam költségvetési érdekeinek szempontjából sem. mert hiszen kétségtelen, hogy minden állam törekszik arra, hogy nyerstermékeiből lehetőleg magasabb értékű ipari produktumokat hozzon létre, és nem egészen közömbös az ország közgazdasága szempontjából sem, hogy fatermékeinket mint deszkákat veszszük-e ki, vagy pedig az üvegiparban, a czellulóze-, papir- vagy vegyészeti iparban magasabb termékekre dolgozzuk fel és ugy értékesítjük. És ha ez közgazdaságüag nem közömbös, akkor nem közömbös az állam pénzügyei szempontjából, tisztán fiskális szempontból sem. mert kétségtelen, hogy azok a vállalatok, melyek igy keletkeznek, melyek a nyersanyagokat magasabb értékű termékekre képesek feldolgozni : azáltal, hogy munkásokat foglalkoztatnak, uj adóalapokat teremtenek és az államnak is aránytalanul nagyobb jövedelmet hajtanak, mintha az ipari vállalatok által igényelt famennyiségek némileg magasabb áron a direkt kereskedelemben adatnak el. Azt hiszem, igen helyes volna, ha sikerülne ezen kérdéseknek kezelése terén, az erdészeti kérdésekben a földmivelésügyi ministerium és a kereskedelemügyi ministerium között némi szorosabb kontaktust létrehozni, hogy ez a két tényező, mely utóvégre mindkettő ugyanazon érdekeket, a magyar közgazdaság érdekeit szolgálja, ezekben a kérdésekben is ne egymás ellen dolgozzék, hanem egymást lehetőleg támogassa. (Elénk helyeslés.) Mikor ez a szerintem egyoldalú felfogás, mely az erdőtermékek értékesítése terén fenforog, megakadályozza azt, hogy iparfejlesztési politikánkat, mely az ipari vállalatok direkt támogatásában áll. olyan erélytyel folytassuk, mint amilyen szükséges volna, hogy czélt érjünk : vannak olyan vonatkozásai is ezen ügynek, melyek épen az itt tapasztalt egyoldalii kezelés következtében egyenesen hátrányosabb helyzetbe hozzák a saját iparunkat, mint amilyenben az osztrák versenytársak vannak. Ezt az egyoldalú módját az ügy intézésének csak nálunk észleljük, Ausztriában tudok példát arra, hogy az ottani kincstári erdők kéjjesek voltak hosszú időre, húszéves szerződésekkel az illető vállalatoknak a szükséges famennyiséget biztosítani, még pedig olyan árakon, amelyek talán nem voltak egészen kongruensek a mai konjunktúra mellett a közvetlen fakereskedelemben fizetett faárakkal. Látjuk, hogy az osztrák kincstári erdők fatermékeit elsősorban feltétlenül az ottani iparvállalatok részére biztosítják, és tudok eseteket, hogy magyar vállalatok szivesen vettek volna osztrák kincstári erdőkből fát arra a czélra, hogy üzemükben felhasználják, megvették volna azt drágább áron, mint amennyit az ottani vállalatok fizettek volna, de az osztrák kincätár e kérdésekben ahhoz az álláspontjához ragaszkodik, hogy ezeket elsősorban az ottani iparnak foglalja le és még magasabb áron sem adja el másnak. Ezeknek az elveknek az érvényesülése az erdészet terén ma olyan messze megy, hogy vannak nagy vállalataink és iparágaink, melyek a kincstár fatermékeit egyáltalában nem vagy csak igen korlátolt mértékben tudják használni, és feltűnő.
