Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-420
tóő. országos ülés 19Í2 deczember 6-án, pénteken. 311 utral a niinisteriumban folytattam, napokon keresztül késő éjszakáig, a posta- és táviróintézmény költségvetése volt az, amelyet a legerősebb módon tettem bírálat tárgyává. Különösen az akkor előterjesztett fizetési rendszert, amely az 1911-iki költségvetésben valósittatott meg. A kereskedelemügyi minister ezen fizetésrendezésre vonatkozó észrevételeimet és kifogásaimat érvekkel megerőtleniteni képes nem volt, mert ő maga is elismerte, hogy az a fizetési rendszer, amely a kezelési tisztviselőkre nézve, és pedig kivétel nélkül, behozta az államvasuti illetményrendszert, nem számol kellőképen a posta kivételes helyzetével. Mert ha indokoltan lehetett volna is ezt a fizetési rendszert alkalmazni a kezelés egyes ágazataiban, mint a mozgó-postánál és a sj>edicziőnál, egészben alkalmazni azt a postaszemélyzetre nézve annyit jelentett, hogy feltétlenül bizonyos volt, hogy az vészes következményeket fog maga után vonni. És a kereskedelemügyi minister urnak más érve ezen fizetési rendszerre nézve nem volt, mint az, hogy ezen fizetési rendszer behozatalára a személyzet az előző kormány részéről biztatást nyert, és azért tette magáévá ö is ezt a fizetési rendszert csak ezen biztatás következtében, mert különben annak a következményeért, ha ennek a fizetési rendszernek a behozatala megtagadtatik, nem lehet jótállani. Ez az érv volt az, amely előtt meg kellett hajolni és amely a pénzügyi bizottságot is ezen fizetési rendszer elfogadására rábírta. Amidőn felvetettük azt a kérdést, — igen sokan fognak reá még emlékezni, — hogy nem lehetséges, hogy egy üzem keretében a személyzetre nézve kétféle fizetési rendszer alkalmaztassák, más a kezelési és más a közigazgatási személyzetre, mondom, sokan fognak reá emlékezni, hogy akkor milyen konczentrált állásfoglalása volt a pénzügyi bizottságnak abban az irányban, hogy a közigazgatási személyzet részére is alkalmaztassák ez a fizetési rendszer. A ház legnagyobb tekintélyű férfiát hivtuk segítségül ezen álláspont keresztülvitelére, azt azonban keresztülvinni nem lehetett; mert amig a kereskedelemügyi miniszter a kezelési személyzet dolgában az előző kormány ígérete által volt kötve, addig a közigazgatási személyzettel szemben, a fizetésrendezés tekintetében, a pénzügyminister úrral szemben a saját Ígérete által volt megkötve, ós igy a közigazgatási személyzet fizetésrendezését meg nem valósíthattuk. Én örvendek, hogy ebben a költségvetésben a kereskedelemügyi minister ur módot nyújtott arra, hogy végre, egy kétesztendei küzdelem után, megvalósuljon a postaközigazgatási személyzet azon jogos kívánsága, hogy státusrendezés utján jusson azon fizetési és illetményjavításokhoz, amelyeket a kezelési személyzetnek nyújtott, illetmónyszaporitás után joga van követelni. De, t. ház, amint nem lehetett kétség a felett, hogy a postaszemélyzet fizetésrendezésének keresztülvitele a posta pénzügyei tekintetében vészes következményeket fog maga után vonni: ezek a következmények, amint azt előre megjósoltuk, tényleg be is állottak. Az összehasonlításokat a postának 1907. és 1911. évi állapota tekintetében tettem; hogy miért, arra nézve azt hiszem, senki sem lehet kétségben. Nekem nem volt szabad az okot megneveznem, de aki ismeri a posta történetét, tudni fogja, hogy mire vonatkozik ez. 1907-től 191 l-re, amikor a postakezelési személyzet fizetésrendezése végrehajtatott, a posta személyi járandóságai 14,865.000 koronával emelkedtek, azaz 60%-kal. Ebben a tekintetben Antal Géza t. képviselőtársamat helytelenül informálták. Ez a számadat nem vonható kétségbe, mert az 1907-ik évi számadásban a jposta személyügyi kiadásai — ezekben pedig nincsen is benn minden személyi járandóság — 24 milliót tettek ki, 1911-ben pedig 39,487.394 koronát, vagyis a személyi járandóságok nem azzal a százalékkal emelkedtek, mint t. képviselőtársam tegnapi beszédében mondotta, hanem annak kétszeresével, t. i. 60%-kal. Ennek kapcsán méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek a felelősségnek arra a kérdésére, amelyeket t. képviselőtársam itt tegnap fejtegettek. Hogy a minister felelős mindazért, amit az ő hatáskörében és a vezetése alá tartozó adminisztráczió körében tesznek, ez természetes dolog, ez a parlamentáris kormányzatnak és a ministeri felelősségnek olyan alapelve, amelyet ebben a házban mindenki tud, talán én is. De ón tegnap nem erről beszéltem, és hogy mennyire nem erről beszéltem, annak megvilágítására méltóztassanak megengedni, hogy egy históriai visszapillantást vessek a magyar posta történetére. A magyar posta történetét — bocsásson meg ő exczellencziája a t. minister ur — amennyire én azt ismerem, nem a ministerek szerint osztják korszakokra. Barosson kivül a posta történetében nem beszél senki miniszterekről, hanem posta-vezérigazgatókról, főigazgatókról, ministeri tanácsosokról; beszélnek Szalay Péternek, Heim Péternek, Gervaynak korszakáról, Koller főigazgató korszakáról, de Baross kivételével, aki keresztülvitte a posta- és távíró egyesítését, ministerekről nem. Megemlítik, hogy ezek voltak a ministerek, de a posta története a főigazgatók és nem a ministerek szerint oszlik részekre. És mikor én 1907-et hasonlítottam össze az 191 l-es esztendővel, akkor én azt a korszakot vettem, amely bezáródott boldog emlékű Szalay Péter igazgatásával. Itt én tényleg nem beszélhettem a ministeri felelősségről, mert ez a korszak 1907-től 1911-ig arra az időre terjed, mikor ő exczellencziája, a minister ur, még csak három vagy négy hónapja volt hivatalban. Ezért mondhattam teljes joggal azt, hogy azokért a dolgokért, amelyekre én hivatkozom, a kereskedelemügyi minister ur nem felelős,
