Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-420

í'20. országos uíés Í9Í2 c (Az elnöki széket Beöthy Pál alelnök foglalja el.) Lengyel Zoltán : T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk!) Mielőtt a közgazdasági helyzetünket legjobban érintő tárcza költségvetésének egyik­másik tételét birálat tárgyává tenném, lehetetlen, hogy a multakra egynéhány reflexiót ne tegyek. (Halljuk ! Halljuk!) Ugy állitanak oda engem is a többi között, minthogyha egy magyarellenes közgazdasági poli­tika támogatására sietnék akkor, midőn itt a költ­ségvetés tárgyalásában részt veszek. (Halljuk! Halljuk!) A másik oldalról pedig ugy mutatják be magukat immár évek óta bizonyos itt jelen nem levő politikus társaim, mint a magyar közgazda­sági életnek zászlóvivőit, az egyedül hazafias állás­pontnak küzdő harczosait, akik a szabad és függet­len Magyarországot most csinálják meg, (Mozgás és felkiáltások : A kávéházban !) és a közgazdasági önállóságot viyják ki. T. ház ! Az én álláspontom nem változott. Ebben a tekintetben az egyetlen vagyok ismét ebben a képviselőházban, aki annak idején is el­foglaltam és elfoglalhattam azt az álláspontot, amelyet ma elfoglalok, mert hiszen a t. túloldal tagjai akkor nem voltak ennek a képviselőháznak tagjai, ennek az oldalnak képviselői pedig egészen más állásponton voltak. T. ház ! Lehetetlen a i mai állapotok bírálatára rátérnem anélkül, hogy az 1907., 1908. és 1909-ik nagy közgazdasági eseményekre visszatekintsek, és rámutassak arra a minden lelkiismeretet nélkü­löző politikai álláspontváltoztatásra, amely ezen az oldalon unos-untalan fenforog. Ez az álláspont­változtatás abban nyilatkozik meg, hogy aldror, midőn kvótáról, bankról, kiegyezésről, magyar köz­gazdasági érdekekről van szó, és amikor hatalmon vannak, akkor uni sono egytől-egyig mind egy állás­pontnak a hivei, amely ellentétes a magyar érdekkel és azután, midőn ismét az ellenzékbe kerülnek, akkor mindenkit megrágalmaznak, aki tisztességes magyar alapon akar politikát csinálni és nem akar szédelegni. (Igaz ! ügy van!) Én köteles vagyok magamnak elégtételt venni azzal a hanggal szem­ben, amelyet használnak erről az oldalról nem ide­benn, hanem kivülről, mert ide bejönni nem mer­nek, hogy ezt megmondják. Én az elégtételt már kivettem magamnak már 1907-ben. Egyedül vol­tam akkor is az egész parlamenttel szemben, az egyetlenegy voltam, aki az akkori magyar kiegye­zési politikának, a kvótaemelésnek és a többi dol­goknak birálatában bele mertem menni és az egész komplexumot elejétől végig letárgyaltam. Elégtételt kell vennem azért, mert megenged­hetlen dolog az, hogy azok akik a magyar állás­pontot a hatalom kedvéért esztendőkön keresztül feladták, akik olyan merényletet követtek el a magyar közgazdaság ellen, mint amityen a kvóta­emelésben és az 1907-ik évi kiegyezésben foglal­tatik, azok most a haza megmentőit közgazdasági téren is önmagukban üdvözölhessék. (Helyeslés.) 'eczember Ú-án, pénteken. 295 1907 november 4-én, mondom, elsőnek és akkor egymagam elmondtam a kiegyezési poli­tika bírálatát, s mikor most ismét rátérek, egyúttal az igen t. minister úrhoz van egy kérésem, és ezt azért mondom el, hogy kérésemnek foganatja le­gyen : nem kérek, nem kivánok a jövendőbeli öt esztendőre nézve többet, mint annyit, hogyha módjában van, legyen szives azt a sok bűnt, bajt és mulasztást, amelyet az önálló vámterület czége alatt a koalicziós kiegyezés létrehozott, a követ­kező kiegyezésnél kireperálni. (Elénk derültség.) Ha semmi egyéb nem jött létre, mint annak a botrányos kiegyezésnek a kijavítása öt esztendő múlva, akkor a nemzet meg lehet elégedve a jöven­dőben elérendő eredménynyel, mert abban a ki­egyezésben — amint ez azóta már minden szak­ember előtt világos — olyan dolgok foglaltatnak, amelyek az országra nézve végzetesek volnának, hogyha ezen az utón továbbmennénk. Az 1907. évi kiegyezés tárgyalása előtt ismere­tes volt már a kvótaemelés ténye, ismeretes volt az, hogy a kvótaemelés ugy volt beállitva, mint amely ellenértékét képezi a nagy nemzeti vív­mányoknak, és akkor ki kellett fejtenem azt, hogy hiszen ebben a kiegyezésben egyáltalában semmiféle pozitív eredmény nincs, csak veszteség s ennélfogva ez a kvótaemelés nemcsak az elvi állásponttal ellenkezik, hanem azonkívül az or­szágnak jövőre való állandó, folytonos és vissza­csinálhatatlan megterhelését jelenti. Azok tehát, akik ma a közös költségek ellen agitálnak, elfelej­tik, hogy ezen közös költségeknek nagyságát ők maguk idézték elő. A mai kormány és a jövendőbeli kormányok összeg szerint lealkudhatnak akár­mennyit, de a reánk eső rész azért még mindig nagyobb lesz, mintha ők ezt a merényletet az or­szággal szemben el nem követték volna. (Igaz ! Ugy van !) Akkor a következőkép hangzott a független­ségi álláspont — idézem Kossuth Ferencz kiáltvá­nyait és beszédeit (olvassa) : »A kvóta, vagyis az az arány, anielylyel a közös költségekhez járul az or­szág, a közösügyes rendszer anyagi fentartásának az alapja. A közös ügyeket a függetlenségi párt évtize­dek óta eltörölni igyekszik, ebből kifolyólag maga a kvóta, mint ilyen és nem a kvótaarány, maga a kvótafizetés elve, nem pedig a mennyisége ütközik a párt alapelveibe.* (Élénk derültség.) Ennélfogva a közös ügyeket is, a kvótát is el kell törölni, de mint függetlenségiek emeljük fel csak azért, mert elvi álláspontunk az, hogy töröljük, nem pedig az. hogy ne fizessünk többet. (Élénk derültség.) T. ház ! Előzetesen, ezen kormányra jutást megelőzőleg Kossuth Ferencz a következőket mondta (olvassa) : »Pártunk feladata az, hogy el­veink sziklatalaján szilárdan megálljunk.« S akkor, midőn ezt idéztem, gróf Batthyány Tivadar, a füg­getlenségi politikának, a közgazdasági önállóság­nak legelsőrendű és legnagyobb szabású . . . Báró Podmaniczky Endre: Szakállú! (De­rültség.)

Next

/
Thumbnails
Contents