Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-419
27(5 kid. országos ülés 1912 deczember 5-én, csütörtökön. utóvégre az ő szempontjából, jól teszi, ez a kötelessége, mert ellenzéki (Derültség.) Midőn mai felszólalásom alatt itt ülök, teszem ezt azért, mert ha foglalkozni akarnék a t. előadó ur államvasuti ügyeivel, akkor itt kell ezeken a padokon bizonyos szuggesztiót keresnem egy erős ellenzéki beszédre, mert azok a szerencsétlen államvasutak akkor kerültek Dániába, mikor ezek a padok még ott a túloldalon voltak. (Derültség.) De ha nem is ezzel szándékozom én foglalkozni, hanem egy másik intézmény nyel, ez esetben is itt akarok ülni, mert erősen opponálni akarok a t. előadó ur beszédének. Mindenkor nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam végig a t. előadó ur beszédeit, melyeket nemcsak előadói, hanem különösen képviselői minőségében elmondott. Bizonyos kartársi, értem t. i. az egy pártbeli képviselői kartársi büszkeség duzzasztotta kebelemet, mikor láttam, hogyan ül fel egy tüzes paripára, nekiront ennek az oldalnak és örömmel láttam a sáppadt arczokat ezen az oldalon, láttam a kinos vergődést, hogy semmikép sem tudták parírozni a t. képviselőtársam heves támadását, mig végre a tüzes paripa patkói alá kerültek. örömmel néztem t. képviselőtársamat, amikor különösen konstruált masinájára ráült, pokoli gyorsasággal végigszáguldozta a máv. összes vonalait, le is tért sokszor a sinekről és végigszakitotta ama bizonyos ominózus, borzasztó drága talpfákat. (Derültség.) Múltkori előadói beszédében azonban, szerény véleményem szerint, —• és ezt teljes tisztelettel mondom — egy kis hibát követett el, mert nem elégedett meg egy tüzes paripával, hanem keresett hozzá egy párt is, és ezt a párt befogta a szekere elé, de, mint az uTkocsisok mondják, nem ment össze a czájgli, t. i. a tüzes ménhez vett egy hidegvérű lovat és amiker el akarta inditani, a tüzes ló elragadta, kárt tett idegenben, a hidegvérű ló pedig otthon csinált kárt, összetörte a szekeret. És hogy visszatérjek az előbbi hasonlatra is, a t. előadó ur múltkori beszédében már nem egy géppel, de két géppel is útnak indult, az egyik gép szántotta azokat az ominózus slippereket, sőt kiszedte az indóházakból a drága szenet is, s bebizonyította, hogy olcsóbb szénnel is lehet fűteni, a másik gép pedig nekiment a távirdapóznáknak, halomra döntötte őket, pedig ezek nézetem szerint elég jók, sőt olcsók is. De omnis similitudo claudicat, s nehogy könynyen megfejthető rébuszokkal fárasszam a t. házat, rámutatok arra, hogy miben nem értek egyet a t. előadó úrral, t. i. a postaintézményre. Postaintézmén3 r ünkről még nemrégen külföldi, sőt ausztriai szaklapokban is azt olvastam, hogy elsőosztáyu, kitűnően bevált intézmény. Még az a művelt nyugat is, ahol álhtólag minden fán van egy postaszekrény, (Derültség.) ideküldi szakközegeit, hogy tanulmányozzák a kitűnően működő magyar postát. (Igaz ! ügy van !) A t. előadó ur a balkánival hasonlította össze postaintézményünket. Ezt nem veszem nagj'on rossz néven, mert a mai háborús időben bizony sokszor összezavarjuk a balkáni eseményeket, hisz nemrégen történt éppen ezen a helyen, hogy Magyarország egyik nagy államférfia a Balkán súlypontját ide, ebbe a szép hazába akarta helyezni. Még valóságos szerencse, hogy találkozott egy másik államférfi, aki bebizonyította, hogy nincs nagy baj, csak kicsiny, éretlen gyermekek ártatlan mókájáról van szó, kik egyéb gyerekjátékok között babaparlamentesdit is játszanak. De a t. előadó ur nagyon leszólta a posta intézményét, azt mondta róla, hogy stagnál, nem fejlődik, tehát rossz. Kérdem a t. házat, valóban olyan rossz-e jDOstaintézményünk ? (Felkiáltások : Nem !) Én, eltekintve attól, hogy mit mond a külföld, saját tapasztalatomból tudom, hogy ez nem áll meg egészen, tudom, hogy postánk még most is jó, postaintézményünk nem megyeháza, ahová csak azért szokás néha bemenni, hogy a tisztviselők el ne felejtsék az odavezető utat. A postahivatalban most is kora reggeltől estig és estétől reggelig folyik a munka, folyik akkor is, amikor mások pihennek. Még a szeretet ünnepén is, amikor az utolsó kisember kunyhójában is a béke honol, szünetel a munka, azok a szegény postahivatalnokok ott foglalatoskodnak, szétosztják a postát, nehogy valakinek lekéssen a szép karácsonyi ajándéka. Nem tudom, maga szokott-e a t. előadó ur a postahivatalban eljárni, vagy pedig személyzete által végzi azt. Heltai Ferencz előadó: Én magam! Richter János.' Én bizony szoktam odajárni és ha az ember belenéz abba a műhelybe, mit lát, főleg olyan postahivatalban, amely össze van kötve a távirdahivatallal ? Állandóan berreg ott a gép, egy nem odavaló ember félóráig sem birja ; ott gubbaszt mellette a szegény hivatalnok, olvassa egy nagy urnak a hivatalból olvashatlan Írását, ott megint egy másik blankettán egy szegény ember ákom-bákomját, de neki minden hieroglifát ki kell sillabizálni, minden munkát el kell végeznie, ott nincs restanczia, ott mindent sürgősen el kell intézni, ott nem kérdezik, vájjon elmult-e már a hivatalos óra, ha nincs bevégezve a munka, folytatni kell azt hivatalos órán túl is. (Igaz ! ügy van !) Ott mellette van a levélposta. Zaklatják mindenféle lehetetlen és lehetséges kérelmekkel ezeket a szegény hivatalnokokat, és ezek bizony pontosan, szorgalmasan és kötelességszerűen végzik teendőjüket. Heltai Ferencz előadó: Nem mondtam az ellenkezőjét! Richter János : Kérdem tehát t. barátaimat, igaz-e a mit mondtam, — hiszen mindenki járt már postahivatalban — és ha igaz, szabad-e ezt az intézményt és ezeket a szegény hivatalnokokat ugy bántani, ugy megsérteni, hogy megszegjük az ő munkaszeretetüket. lg t, előadó ur azt
