Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-418

Í18. országos ülés 1912 deczember k-én, szerdán. 233 latban előadni bátor voltam. Épen ezért a következőkben csak magát a törvényjavaslatot fogom lebető rövidséggel ismertetni, de azért szükségesnek tartom annak részleteire is kiterjeszkedni, hogy tiszta képét nyújthassam azon előnyöknek és azon szükséges intézkedéseknek, amelyeket ezen törvényi avaslat kontemplál. (Halljuk !) A lovak szolgáltatásáról eddig az 1873 : XX. t.-czikk intézkedett, amely azonban a mai igényeknek már nem felel meg. A régi törvény legnagyobb hátránya az volt, hogy a lovak osztályozását és avatását csak a mozgósítás elrendelése után tette lehetővé. Hogy ez mit jelent, azt nem kell bővebben fejtegetnem. Mert hiszen kell, hogy már a békében előkészítsük azt a lóállományt, amelyet a hadvezetőség rendelkezésére bocsáthatunk, és nem tehetjük ki magunkat annak, hogy csak a mozgósítás elrendelésekor intézkedhessünk ezen fontos körülményre vonatkozólag. Hiszen tudjuk, hogy ilyen alkalommal általános az izgatottság ; a közigazgatási hatóságok kapkodnak ilyenkor és sok fontos és sürgős teendőik közepett nem igen érnek rá ilyen alkalmakkor arra, hogy a nagyfontosságú lóavatást eszközölhessék. (Ugy van !) Azért örömmel kell üdvözölnünk ezt a törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy a lóosztályozás és a lóavatás már béke idején eszközöltetik az illető bizottságok által, továbbá hogy azon lovak, amelyek a bizottságok által alkalmasaknak találtattak, avatólaj^pal láttatnak el, ami által már békében is nyilvánvalóvá lesz és tudni fogja az illető tulajdonos, hogy lovával háború esetén mit kell tennie. Az uj törvényjavaslat legfontosabb alapelve a »területi rendszer«. T. i. kimondja a javaslat, hogy a hadrakelt csapatok lóállományukat azon a területen egészíthetik ki, amelyen a legénység kiegészítése történik. Ez annyiban előnyösebb a régi törvény rendelkezéseinél, mert régente a reparticzió elve volt érvényben, amelynek értelmében a hadvezetőség nem az illető kerületből vette a lovakat, amelyben a mozgósítás lefolyt, hanem az ország összes járásaira egyenlő arányban vetették ki a szükséges lóállományt, ugy, hogy a hadvezetőség kénytelen volt pl. a Dunántúl legnyugatibb részein eszközölt mozgósítás alkalmával a lovakat esetleg drága szállítási eszközök és hosszadalmas vasúti szállítás igénybevételével Erdélyből beszerezni. Hogy ez milyen anomália, azt, ugy hiszem, felesleges hangoztatni, mert tudvalevő, hogy az a hadsereg, amely a hadiállományra való kiegészítése alkalmával a leggyorsabban képes felvonulni, már óriási előnyt szerzett, és hogy a mai háborúban már fél győzelmet jelent az, ha előbb vagyunk képesek a hadsereget hadrakész állapotba helyezni. (ügy van!) Ez pedig a lovak gyors beszerzésével már félig-meddig biztosítva van. E javaslat másik főelőnye a nyilvántartó-lap rendszere, amely kimondja, hogy az alkalmasnak talált lovakat a bizottság már béke idején eUátja nyilvántartó-lappal. Ebben a nyilvántartó lapban I foglaltatik a lónak leírása, fel van tüntetve annak alkalmaztatási módja, valamint becsára, amelyet háború alkalmával való igénybevétele esetén a hadvezetőség hzet érte, fel van tüntetve továbbá az a hely, ahova mozgósítás esetén a tulajdonos a lovat beszolgáltatni tartozik. Ez mind olyan momentum, amely igazán biztosítja azt, hogy azon esetben, ha a mozgósítás elrendeltetett, 24 órán belül minden ló a maga avatási járásának székhelyén lehet és a hadvezetőségnek rendelkezésére állhat. Kimondja a törvényjavaslat, hogy az ilyen nyilvántartó-lapokkal ellátott lovak becsára ugy állapittatik meg, hogy a rendes remonda-árakhoz még tiz százalék hozzáadatik, és ez fogja képezni a ló megváltási árát. Amennyiben a tulajdonos ezzel megelégedve nem volna, a bizottság becs üt eszközöl és ezen becsű alajjján állapítja meg azután a vételárat. Ezen megállapítás eUen természetesen jogorvoslattal élni nem lehet, mert hiszen épen az a czélja a javaslatnak, hogy a hosszas huza-vonát mellőzzük és kéjsesek legyünk a hadsereget a kellő szükséglettel azonnal ellátni. Az a körülmény, hogy a törvény a rendes átlag-remondaárakat még megtoldja, nagyon megnyugtató ; mert nem csinál az a gazda olyan rossz üzletet, ha beszolgáltatja a lovát, mivel a mostani árak is meglehetősen magasak, s ha ehhez hozzászámítjuk azt a 10%-ot, akkor az a gazda olyan árt kap a. lováért, amelynél többet akkor sam kapna, ha azt rendes utón, békében adná el. Ennélfogva a javaslatnak ez a része nagyon megnyugtató. Uj rendelkezés a törvényjavaslatban az, hogy nemcsak a lovak, hanem a felszerelések is igényeltethetnek a hadvezetőség részéről ós igényelhet a hadvezetőség még egy-két napra való élelmet is a lovaknak, hogy igy azon lovak, amelyek behivattak, legalább addig, míg katonai kezelésbe át nem vétettek, a kellő élelemben részesüljenek. A. törvény kimondja még azt is, hogy a lovakon kivül az összes szállitási eszközök is (igényelhetők a hadvezetőség részéről. Szállitási eszközök alatt itt nemcsak a szorosan vett szállitási eszközök, tárgyak értendők, hanem a nem nyilvántartott lovak, öszvérek és szamarak is, amelyek mint málhás állatok a felvonuló hadseregnek ugyancsak nagy segitségére és szolgálatára vannak. Ezeket a szállitási eszközöket a törvény szintén nyilvántartatni rendeli, de a gazdákra nem oly súlyosan nehezedő módon, hogy kénytelenek lennének azokat a bizottságnak minden évben bemutatni. Csak azt rendeli a törvény, hogy az illetékes községi elöljáróságnál tartoznak a tulajdonosok bejelenteni ezeket az eszközöket, a községi elöljáróság azután ezeket nyilvántartja s ezt a nyilvántartást beküldi a járási székhelyre, ugy hogy háború esetén a katonai hadvezetőség már tájékozva van a rendelkezésére álló fuvarozási eszközökről. Az avatási, illetőleg nyilvántartási lappal ellátott lovak nyilvántartása czéljából az azokban időI közben előforduló változásokat a tulajdonos köte-