Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-417

í>4 2 Hl. országos ütés 1§Í% deózémber 3-án, kedden. kozatuk szerint egészen olyan karban voltak, mint a legjobb német birodalmi utak, ami nagyon sokat jelent. Azóta mindössze csak három esztendő telt el és ezek az utak a lehető legrosszabb karba jutottak, a megfelelő fentartás hiányában. Áttérve a törvényhatósági utak ügyére, jelentem, hogy a törvényhatósági utak segélyezésére 2,200.000 koronával többet irányoz elő a kereskedelmi minister ur; ebből 1 millió korona magára a közutak fentartására, illetőleg az utalapok segitésére, azután 500.000 korona vasúti hozzájáró utakra és 700.000 korona a törvényhatósági utalapok terhére alkalmazott személyzet családi pótlékára esik. összes kiadásul elő van irányozva 6,072.000 korona a törvényhatósági utalapok segitésére. Ez igen mérsékelt dotácziója a törvényhatósági utalapoknak, amelyek, amint méltóztatnak tudni, az 1890. évi I. t.-cz. alapján kivetett útadóból nyerik jövedelmüket. Az útadó hozadéka volt az utolsó évben 17,872.000 korona, állami segély 2,602.000 korona, az összes bevétel 28,677.867 korona. Ezzel szemben az utfentartás szükséglete 15,735.000 korona, utépitési kiadás 4,217.000 korona, az utalapok tartozásainak fedezésére szükséges évenként 6,724.000 korona. Nagyoknak látszanak ezek az összegek, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy daczára annak, hogy a törvényhatóságok legnagyobb része egész a maximumig felemelte útadóját, egész a 10% pótlékig, és daczára annak, hogy az állam évenként nagyobb összeggel segélyezi a törvényhatóságokat az utiszükséglet fedezésénél: az utalapok hozadéka a legtöbb vármegyében nem elegendő arra, hogy a törvényhatóságok az eddig ki nem épített utak kiépítéséhez hozzáfogjanak, (ügy van!) Hogy mekkora a ki nem épített utak kiépítésének szükséglete, arra nézve pontos adatok nem fekszenek előttünk, mivel az adatgyűjtést a kereskedelmi minister ur ebben a kérdésben csak nemrégen tette folyamatba. De ha én azokra az adatokra helyezkedem, amelyeket utoljára boldogult Hieronymi Károly jelentett be a pénzügyi bizottság tárgyalásakor, akkor körülbelül 200 millióra tehetem azt az összeget, amely az összes ki nem épített törvényhatósági utak és a fő viczinális utak kiépítésére szükséges. Óriási összeg, amelynek előteremtésére, az államháztartás mai keretei között fedezettel nem rendelkezünk. A kereskedelemügyi minister ur három milliót vesz fel az akczió megkezdésére és 500 ezer koronáról egy millió koronára emeli a vasúti hozzájáró utak kiépítésére felvett összeget, amelynek szükséglete az indokolás szerint összesen 10 millió korona. Ha tehát ilyen tempóban haladunk, akkor még tiz év fog eltelni addig, amig az Összes vasúti hozzájáró utakat kiépíthetjük. T, ház ! Nem akarom mondani, hogy a költségvetés minden tekintetben kielégíti az utépitési igényeket, de azt a hízelgés vádja nélkül is bátran állíthatom, hogy egy erőteljes kezdeményezést foglal magában, amelyért nemcsak a ház minden tagja, hanem azt hiszem, az ország egész gäzdaközönsége is eüsmeréssel lehet a kereskedelmi minister ur iránt. (Igaz ! ügy van ! Éljenzés.) Ezek után, t. ház, áttérhetek előadásom másik két tárgyára, a posta-, távírda- és távbeszélő intézményre, valamint a magyar királyi állanxvasutakra vonatkozó fejtegetéseimre. (Halljuk! Halljuk !) Azzal kezdhetném ezeket a fejtegetéseket, hogy : Lasciate ogni speranza ! Nagy Ferencz: Ez sok! Heltai Ferencz előadó: Ez nem sok, sőt kevés. Egészen szigorúan még többet kellene mondanom, ha röviden akarnám jellemezni azokat, amiket elmondandó vagyok. Mielőtt azonban áttérnék erre, engedje meg a t. ház, hogy néhány általános megjegyzést tegyek a közgazdasági üzemekre és a ministeri felelősségre. (Halljuk ! Halljuk !) A ministeri felelősség nagy elve a parlamenti kormányzattal egy időben fejlődött ki Angliában. De Angliának, t. ház, ezen hosszú századok alatt egyéb igazgatása, mint belügyi és külügyi igazgatása nem volt. A külügyi igazgatás és az ezzel kapcsolatos tengerészeti igazgatás volt tulajdonképen a kormányzat legfőbb tere ; a belügyi igazgatást csak általános vonatkozásokban intézhette, mivel az egész belügyi igazgatást — amely alatt az igazságszolgáltatást és különösen a közigazgatási eljárást értem — részben helyhatóságok, részben a király által élethossziglan kinevezett tiszteletbeli tisztviselők intézték. Angliának belügyi igazgatása régtől fogva csak egyetlenegy volt: a posta. Ez, amennyire én megállapíthatom és amenynyire az én ismereteim terjednek, kezdettől fogva az állami igazgatás keretébe tartozott. A posta állami igazgatása azonban nem volt olyan, mint ma ; tisztán postamesteri szolgálat volt és megállapítható az is, hogy annak idején, a primitív igazgatás korszakában a fejlődés azt hozta magával, hogy általában elismertetett a postamesterek alkalmaztatására nézve a képviselők patronagejoga. (Mozgás és derültség.) Az egymást felváltó pártok — mert hiszen ott váltakozó pártgazdaság volt — ezt teljes mértékben kifejlesztették, úgyannyira, hogy az angol nyilvánosság — abszolúte semmiféle konzekvencziát sem akarok ebből levonni — (Derültség.) teljes mértékben eüsmerte azt, hogy a kerületbeli postamesterek kinevezésére nézve az illető kerület képviselőjének ajánlási joga van. Ez természetesen az idők folyamán megszűnt, de az alkotmányos ministeri felelősség elvének kifejlődése és megszilárdulása idejében Angliának, mondom, más állami igazgatása, mint a külügyi és az ilyen korlátolt mértékben való belügyi igazgatás, nem volt. A ministeri felelősség tehát általános felelősség volt a politika helyes vezetéséért; ilyen ez az igazi ministeri felelősség és a felelősségrevonásnak ezt a jogát a parlament tényleg gyakorolhatta is. Egészen más a helyzet ma, midőn nagyméretű és rendkívül bonyolult üzemi igazgatás van állami