Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-417

hí7. országos ülés 1912 deczember 3-án, kedden. LÍ2Ü az országban mindenkinek afelől, hogy ebben az országban jogos és méltányos igényei kielégítésére az állami és társadalmi rend keretein belül mindenki számithat, de kérlelhetlenül éreztesse az államhatalom erejét mindazokkal, akik állam- és társadalombontó tendencziákkal az állam egységét, a társadalmi rend alapjait megzavarni kívánják. (Élénk helyeslés.) T. képviselőház! Ugy érzem, hogy nekünk jutott a feladat, hogy ezeket a fegyvereket a kormányzatnak megadjuk, és minket fog terhelni a felelősség, hogy ha ezeknek az erőknek rendelkezésre bocsátásával megkésünk. (Igaz! Ugy van !) Miután a kormány iránt bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Szinyei- Merse Félix jegyző: Lukács György ! Lukács György: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Engedjék meg, hogy azon a témán kezdjem, amelylyel a t. előttem szóló képviselőtársam végezte és a kérdés fontosságával fordított arányban álló rövidséggel emlékezzem meg arról, amit közönségesen a közigazgatás államosításának szoktak nevezni, ami azonban lényegében a közigazgatási tisztviselők kinevezését és az autonómia életerős megszervezését, tehát a közigazgatásnak az egész vonalon való organikus rendezését jelenti. A közigazgatás államosításáról nézetein szerint nem helyes beszélni, mert hiszen a közigazgatás lényegében állami feladat már természetszerűleg, ezt tehát államivá teimi nem kell, csupán azon a nézetem szerint félszeg és a mai viszonyaink közé már nem illő helyzeten kell segítenünk, amely nálunk még ma is fenforog, hogy t. i. a közigazgatást csupán felső fokon intézik az állam közegei, az alsóés középfokon pedig a közigazgatást a törvényhatóságok intézik, kivéve azon egyes közigazgatási ágazatokat, amelyeket külön törvények vettek ki a törvényhatóságok hatásköréből és utaltak alsóés középfokon is az állami közegek hatáskörébe. Már most felteszem a kérdést, hogy lehet-e megnyugvással felelőssé tenni a ministert azért a közigazgatásért, amelyet ő csak részben intéz neki alárendelt közegekkel, amelyet nagy részében olyan közegek intéznek, akiknek más a gazdájuk, akik a ministernek alárendelve nincsenek, akikkel a minister csak a törvényhatóság utján érintkezhetik és intézkedhetik. És felteszem a kérdést, hogy igazságosan érvényesitheti-e a parlament a felelősségrevonás jogát azzal a ministerrel szemben, akinek nincsenek meg a feltétlen biztosítékai arra nézve, hogy a közigazgatásban, amelyért ő felelős, igazán az ő intencziói érvényesüljenek, és hogy az ő rendelkezései minden vonalon akadálytalanul végrehajtassanak. Az én igénytelen nézetem szerint a parlamentáris felelősségnek követelményeivel a mai közigazgatási rendszer nem harmóniái. És ennek hiába vetik ellen azt a nagyon is gyakran hangoztatott, elkoptatott érvet, hogy Magyarország különleges helyzetben van, és hogy Magyarországnak Ausztriával szemben való közjogi viszonya különleges elbírálást igényel, tehát a régi rendszert kell fentartani. Ezzel az érvvel az ebből levont okfejtéssel minduntalan találkozunk, sőt már az obstrukezió igazolását is helyezték ennek az érvnek az alapjára. Amint sohasem tudtam megérteni, hogy Magyarországnak miért legyen privilégiuma, miért legyen patenté arra, hogy parlamentje önmaga felett ne gyakoroljon önfegyelmezést, mikor a kultur nemzetek mindegyikének parlamentje megteszi ezt; ép ugy nem értem meg azt, hogy a központi végrehaj tó-hatalom gyöngesége Ausztriával szembenfennállóviszonyunkszempontjából miért volna reánk nézve hasznos ? Ellenkezőleg, abban a meggyőződésben vagyok, hogy közjogi helyzetünk, közjogi viszonyaink épen azt teszik szükségessé, hogy erős állami végrehajtóhatalommal rendelkezzünk, (Igaz! Ugy van!) olyannal, amely a magyar nemzet egész erejével, tekintélyével léphet fel, és egységével, erejével, hatalmával a velünk közjogi viszonyban levő másik államnak és saját nemzetiségeinknek is egyaránt imponál. (Helyeslés.) Azt az érvet pedig egyáltalán nem honorálom, hogy a czentrális hatalom azért veszedelmes nálunk, mert egy esetleges idegen akaratnak könnyebben behódol, mint a sokfejű törvényhatósági rendszer. Ha a mi hazánk egyszer odajut, hogy a központi, czentrális végrehajtó hatalom idegen akaratnak meghódol, ha feltehető, hogy a magyar nemzet központi hatalma behódol egy idegen akaratnak, akkor ennek az országnak vége van, akkor ezen az országon nem lehet segíteni a hatósági hatalom kicsinyes szétdarabolásának injekcziójával. Különben is tagadom, hogy a mostani közigazgatási rendszerünk igazában municzipális rendszer volna. Mert formailag igaz ugyan, hogy a törvényhatóság intézi a közigazgatást, aminek mégis van az a nagy hátránya, hogy lényegesen megnehezíti az adminisztráczió egységes voltát és gyorsaságát, a gyakorlatban azonban a központi kormányzatnak annyi ráhatási eszköze, fegyelmi tatalma stb. van a törvényhatósági tisztviselőkkel szemben, hogy bízvást elmondhatjuk, hogy azoknak a törvényhatósági tisztviselőknek két gazdájuk van, a saját törvényhatóságuk és az állami kormányzat. (Igaz! Ugy van!) Az ilyen felemás rendszer sohasem lehet jó. (Igaz! Ugy van!) Azután tekintsük az érem másik oldalát, t. ház , az úgynevezett autonómia kérdését. Az igazság az, fájdalom, hogy nálunk valóságos törvényhatósági és községi autonómia nincs, mert hiszen a törvényhatóságok és a községek által intézett ügyek egyformán a kormány felülbirálata alá vonhatók, tekintet nélkül arra, hogy azok állami természetű közigazgatási ügyek-e, avagy a törvényhatóságoknak, a községeknek saját belügyei, saját önálló házi ügyei-e ? Az autonómia ügyei is ép ugy felebbezhetők a kormányhoz, mint