Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-417

230 hll. országos ülés 1912 bármely közigazgatási ügy, a kormány tehát ép ugy felülvizsgálhatja a törvényhatóságnak, a községnek minden belső házi ügyét, igazi autonóm ügyét, mint az állami közigazgatási ügyeket, s ha a kormány olykor meg is teszi a distinkcziót és a Szorosabb értelemben vett autonómia körébe tartozó ügyekre nézve kimondja az inappellabilitás elvét, ez semmi egyéb mint esetről-esetre tanusitott jóakarat az autonómia iránt, de semmi esetre sem jelenti az autonómia intézményes érinthet] enségét. Egyfelől tehát az a nézetem, hogy veszélyezteti a közigazgatásnak egységét, gyorsaságát és erélyét az, hogy nem állami közegek intézik minden vonalon a közigazgatást, másfelől a törvényhatóságé és községi autonómia igazán nem érvényesül, mert az autonóm ügyek ép ugy a kormány felülvizsgálata alá kerülnek, sőt némely esetben direkte annak jóváhagyása alá tartoznak, mint a rendes közigazgatási ügyek. Tiszta rendszert kell tehát teremteni. (Igaz ! Ugy van!) A parlamentnek felelős ministere az állami közigazgatást oly közegekkel intézze, akik neki feltétlenül alá vannak rendelve. (Igaz I Ugy van !) Csak igy lehet a ministert joggal, igazságosan felelőssé tenni és csak igy lehet a közigazgatás erélyes, gyors és egységes. Másfelől meg kell teremteni az igazi életerős autonómiát, a törvényhatóságok és községek házi belső ügyeinek általuk függetlenül való elintézését, az érdemben való inappellabilitás elvének érvényre emelésével és a kormánynak csupán az ellenőrzés fentartásával. Magában a rendes közigazgatásban pedig a törvényhatóság továbbra is maradjon részes, de ne mint intéző, hanem mint erélyes felügyelő és hatályosan ellenőrző. A közigazgatási bizottságok, esetleg más hasonló testületek utján, melyekben az állami tisztviselők együtt dolgoznak az autonómiában szervezkedett helyi társadalommal. Ilyen értelemben sürgetem a közigazgatás szerves reformját, sürgetem pedig annál inkább, mert nézetem szerint az egyetlen akadály, mely eddig a reformnak útjában állt, t. i. a pénzügyi akadály most már elhárult, mert az időközben bekövetkezett illetmény emelések és státusrendezések folytán a közigazgatási tisztikarnak állami szolgálatba való átvételével most már nem fog jelentékenyebb teher hárnhii az államháztartásra. (Elénk helyeslés.) De elő van készítve az adminisztráczió reformja azon másik követelmény szempontjából is, melyet jogosan szoktak felhozni a czentrális végrehajtóhatalom erősitése ellen, hogy t. i. a czentráüs hatalom erősbödésének ellensúlyozásául a közszabadsági jogok megfelelően kiépíttessenek, nevezetesen pedig a mi választójogunk, mely a legszűkebb Európában, demokratikus alapon szélesen kiterjesztessék. Minthogy az igen t. ministerelnök ur megígérte, hogy a választói jognak szélesen demokratikus alapon való kiterjesztése iránt legközelebb megteszi javaslatát a törvényhozásnak, nézetem szerint a közigazgatás szerves reformja elől immár minden akadály elhárult. (Igaz ! Ugy deczember 3-án, kedden. van!) Epén ezért azokkal a képviselőtársaimmal egyetemben, kik ezt a kérdést szó tárgyává tették, tisztelettel kérem a belügyminister urat, hogy mihelyt a jelen nehéz, komplikált helyzet megengedi és mihelyt halmozott teendőinél fogva abban a helyzetben lesz, méltóztassék a háznak előterjeszteni a közigazgatás szerves reformjára vonatkozó javaslatát. (Élénk helyeslés.) (Az elnöki széket gróf Tisza István foglalja el.) Legyen szabad még közegészségügyünk legfontosabb problémájáról, a tüdővész elleni küzdelemről röviden megemlékeznem. (Halljuk! Halljuk !) örömmel konstatálom, hogy a belügyminister ur erre a czélra a budgetjében rendelkezésre álló fedezetet az államháztartás erejéhez képest emelte 400.000 koronáról fél millióra. Mindenesetre olyan összeg, melylyel az állam a jelenlegi nehéz helyzetben sokat tehet, nevezetesen az e részben tevékeny társadalomnak erősen segítségére siethet. Mert konstatálnunk kell azt, hogy a tüdővész elleni küzdelem terén a társadalom nem a sablonszerű keretekben mozgott, t. i. nem azt a sablonszerű eljárást követte, mely nálunk általános, hogy a társadalom mindent az államtól vár, hanem ezen a téren a kezdeményezés a társadalmat illeti meg, mert ez volt, amely megindította önerejéből azt a lelkes akcziót, melynek ma már — nagy örömmel látjuk, — az állam is egész erejével segítségére siet. Ami az állam támogató tekévenységét illeti, ugy észlelem, hogy ebben predomináló elv a társadalomnak a profilaxis terén való működésre serkentése, a társadalom profilaktikus tevékenységének támogatása. Alapjában nagyon hetyes elv, mert az olyan szegény országban, mint mi vagyunk, a direkt gyógyítás költségesebb intézményeire nehéz megtalálni a pénzt, mig a profilaktikus téren való működés aránylag csekélyebb eszközökkel is elég jelentékeny eredményt igér. Ez a profilaktikus tevékenység arra irányul, hogy lehetőleg megelőzze a tüdővészes fertőzés tovaterjedését. Ennek a czélnak elérése végett elsősorban felvilágositásra, arra törekszik, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeit kioktassa a tüdővész lényegéről, nevezetesen annak fertőző okairól, fertőzés utján terjedéséről, továbbá arról, hogy miképen kell a fertőzés ellen okosan védekezni. A profilaxis körébe tartozik továbbá az a sokszerü tevékenység, amely általában a higiénikus és szocziális viszonyok javítására törekszik, mert hiszen ezek fokozatos előrehaladásával fokozatosan csökkennek a fertőzés alkalmai is. A tüdővészellenes profilaktikus tevékenységnek specziális intézménye -is van, a dispensaire intézménye, amelyet magyarul tüdőbeteggondozóintézetnek szoktunk nevezni. Ez az intézmény, amely Francziaországból ered, a tüdőbetegek felkutatásával, gyakorlati tanácsok adásával foglal-