Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-417

228 H7. országos ülés 1912 deczember 3-án, kedden. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Nem tudom, módjában lesz-e ez az államnak, habár ellenkező esetben is a mi közigazgatási berendezkedésünknél sokkal czélszerübbnek tartanám azt, ha az állami adók kezelését az állam tartaná kezében és éppen ugy, mint a városoknál, csak bizonyos összegekkel segítené a községeket. Mivel azonban — ismétlem — nem tudom, bogy az ország lesz-e ezek között a pénzügyi viszonyok között, ennélfogva csak arra kérem az igen t. beliigyminister urat, méltóztassék elsősorban a községi törvénynek a községi háztartásra vonatkozó részét a megváltozott viszonyokhoz képest kellőleg módosíttatni, és méltóztassék intézkedni a felől, hogy a községek költségvetései a törvényhatóságoknál a legnagyobb szigorral, a legnagyobb rigozozii ássál vizsgáltassanak meg. Általában pedig igen kérem a beliigyminister urat, méltóztassék módját ejteni annak, hogy ez a valóban súlyos állapot mielőbb szanálva legyen. (Helyeslés.) T. képviselőház ! Mielőtt felszólalásomat befejezném, méltóztassanak megengedni, hogy ha már a belügyi táreza költségvetésénél felszólaltam, igazán csupán csak pár pillanatra a Návay Lajos t. képviselőtársam által nagy ékes szólással megemlített közigazgatási reformmal is foglalkozhassam, amire vonatkozólag az igen t. miniszterelnök ur és az előadó ur beszédében is igen biztató lejelentéseket hallottam. (Halljuk! Halljuk!) A vármegyei közigazgatásról akarok egy pár szót szólam. (Halljuk! Halljuk!) Ha vármegyei közigazgatásunkat megfigyeljük, konstatálhatjuk, hogy az feltétlenül reformra szorul, és hogy elérkezett a tizenkettedik órája annak, hogy ez a reform minél előbb megvalósittassék. (Elénk helyeslés.) A diagnózist egész röviden a következőkben állapithatom meg. (Halljuk !) Az önkormányzat nem funkczionál, mert' a vármegyék, a törvényhatóságok nem érdeklődnek azon ügyek iránt, amelyeket a törvény az ő gondozásukra bizott. Másrészről a vármegyei adminísztráczió sem mutatja azt a képet, amelyet egy egységes, erős és az egész országot átható közigazgatásnak mutatnia kellene. (Ugy van !) Nem mutatja azt a képet, daczára annak, hogy a vármegyei adminisztráczióban olyan sok igen kiváló erővel rendelkezünk. (ügy van".') Ha a vármegyei közigazgatást tekintjük, hogy egy hasonlattal éljek az olyan benyomást tesz rám, mint egy gép, amelynek kitűnő alkatrészei megvannak ugyan, amely alkatrészek nem mindegyike van azonban a megfelelő helyen elhelyezve, és épen azért a gép működése nem éri el azt a hatást, amit alkatrészei minőségétől mérten tőle joggal elvárni lehetne. (Ugy van !) A közigazgatási reform kérdése immár sok évtizeden át foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Körülbelül 40 esztendeje annak, midőn a közigazgatási reformnak, helyesebben a közigazgatás államosításának lánglelkü apostola, G-rünwald Béla írásban és itt a képviselőházban szóban, talán a lelkesedés bizonyos túlzásával, nagy agitácziót indított meg a közigazgatás államosítása mellett, és ezt a nagy akczióját azon akkor kisebbségben volt párt támogatta a legerősebben, amelynek ma is élő illusztris tagjai ma tapasztalataikra hivatkozva, a közigazgatás államosításának legnagyobb ellenzői. (Igaz ! Ugy van !) T. ház ! Idősb Szögyény-Marich László memoárjaiban olvastam, hogy 1840-ben báró Kübeck az osztrák államférfiakkal való rendkívül heves harcz után végre kieszközölte a királynak azon törvényjavaslathoz való hozzájárulását, amelynek értelmében Magyarországon egy magyar földhitelintézet lett volna felállítandó. Ezzel szemben azonban az ellenzék azzal az indokolással, hogy megtörténhetik, hogy a magyar földhitelintézetben összegyűlő pénzből majd politikusok és államférfiak megvesztegettetnek, (Derültség.) ezen terv ellen a leghatározottabban állást foglalt, és megakadályozta a magyar földhitelintézet létrejövetelét. Ez az akkori álláspont jut eszembe, t. ház, — és ez a mi esetünk még súlyosabb — midőn azt látom, hogy sok politikus és egyes politikai pártok az utóbbi időben a törvényhozáshoz benyújtott törvényjavaslatokat rendesen abból a szempontból mérlegelik, hogy azokban a javaslatokban a kormány kezébe valami hatalom ne juthasson, mert hiszen ez a kormány esetleg vissza fog azzal élni. (Derültség. Ugy van !) A kettő között csak az a különbség, hogy az 1840-iki ellenzék legalább egy osztrák államférfival szemben élt ezzel a gyanúsítással, a mi ellenzékünk pedig a mi vérünkből való vért, a magyar kormányokat, (Ugy van! Ugy van !) a jelenlegieket és a jövőbeüeket nézi bizalmatlansággal, hogy a törvényben részükre biztosított hatalommal esetleg visszaélnek. (Mozgás. Ugy van !) És itt igazán felkiálthatunk, hol lennénk most, ha a magyar földhitelintézetet 1840-ben megalkottuk, s hol lennénk most, ha a közigazgatási reformot 20 év előtt megalkottuk volna. Pedig ha széttekintünk, t. ház, objektív és nem a politikától elfogult szemekkel az ország közállapotain, ha látjuk azokat a szomorú beiviszonyainkat külpolitikai viszonyainkkal is összefüggésben, ha látjuk azt a bizonytalan jövőt, amelyet egy sötét felhő takar el szemünk elől, és talán jó is, hogy sötét felhő takarja ; ha látjuk mindezeket, akkor ugy vagyok meggyőződve, hogy soha nem fejlődhetett ki erősebbé meggyőződésünk, mint ma, arra nézve, hogy ennek az államnak a törvényes hatalom mindenféle attribútumaival felfegyverzett erős nemzeti kormányzatra van szüksége, (Igaz! Ugy van!) egy olyan kormányzatra, amely egy képzett, tetterős és feladatainak minden tekintetben magaslatán áüó és — nem tartózkodom kijelenteni, mert mindig ennek az álláspontnak voltam a hive — a vármegyei önkormányzat kiszélesítése meUett egy kinevezett tisztviselői karnak élén bizonyságot adjon ebben