Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-417

226 kll. országos ülés 1912 másodszor, hogy a rendőrség helyzetének javítására felvett 1 millió koronát is, mihelyt a költségvetési törvény szentesítést nyer, méltóztassék lehetőleg azonnal kiosztani és erre az előmunkálatokat már most megtenni. Azt hiszem, mindkét kérés olyan, amely teljes mértékben megérdemli, hogy teljesíttessék. (Helyeslés.) A másik kérdés az országos betegápolási pótadóra vonatkozik. Ez, amint méltóztatnak tudni, 5%-ról 10%-ra lett felemelve, ami ellen az ország kereskedői és iparosai élénken tiltakoztak. Nem nagy dolog ez és azt a nagy felzúdulást nem érdemli meg. Nem is itt kell "annak magyarázatát keresni, hanem igenis ott, hogy a betegsegélyző pénztári járulékok az ország kereskedőire és iparosaira óriási, évenként mintegy 26 millió koronára rugó terhet rónak, vagyis majdnem annyit, mint a kereseti adó. Ennek következtében évek óta sürgetik a betegsegélyző pénztári törvénynek megváltoztatását, amely óriási admínisztraczionális kiadásokkal jár és méltánytalan terheket ró az ország kereskedőire és iparosaira. Én azt hiszem, igen egyszerűen meg lehetne ezt a kérdést oldani ugy, hogy azok, akik betegsegélyző pénztári járulékot fizetnek, felmentetnek a plusz, vagyis az 5% alól. Ezt egész logikusan meg lehet indokolni. A betegápolási pótadó fele ugyanis a gyermekvédelmi kiadásokra fordittatik. Ez körülbelül 8 millió korona, mig 12 millió korona az, ami betegápolási és kórházi költségekre fordittatik. Helyes, hogy az iparosok és kereskedők befizessék a gyermekvédelmi kiadásokra az öt perczentet, de méltányos az is, hogy a másik öt perczent alól mentesittessenek, mert ez nem jelent mást, mint egy jövedelemnek kétszer való megadóztatását. Azt hiszem, a költségvetési törvénybe fel lehetne venni erre vonatkozólag egy záradékot, amely teljes mértékben megnyugtatná az Ország kereskedőit és iparosait. Ezek lévén tiszteletteljes megjegyzéseim, ezek elmondása után kijelentem, hogy a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök : Ki következik ? Szinyei- Merse Félix jegyző: Nyegre László ! Nyegre László: T. képviselőház ! (Halljuk / Halljuk !) A belügyi táreza költségvetésének igen t. előadója tegnapi napon megtartott előadói beszédével a költségvetésben levő számokba mintegy életet lehelve, tiszta képet nyújtott nekünk belügyi kormányzatunk jelenlegi állapotáról. E képnek kétségtelenül meg vannak a maga fény-, de, fájdalom, meg vannak igen nagy számmal a maga árnyoldalai is. Ezzel nem akarok az előző belügyi kormányoknak, még kevésbbé a mai belügyminister urnak szemrehányást tenni, aki mindössze néhány hónapja ül a belügyministeri székben. De — nem tudom, helyesen fogom-e fel a dolgot, nem tudom, nem koczkáztatok-e meg merész állítást — ugy vagyok vele, hogy amint állami életünk gépezetének különböző részleteit vizsgálom, mindig arra a meggyőződésre jutok, hogy a belügyi táreza kerete deczember 3-án, kedden. az, ahol a legtöbb életbevágó intézkedésre és javításra van szükség. (Igaz ! ügy van !) Jól tudjuk, hogy ennek oka miben keresendő. Ennek oka részben az anyagi eszközök hiányában, részben azon szerencsétlen parlamenti viszonyokban található fel, amelyek immár 15 esztendő óta majdnem egyfolytában igen megnehezítették és igen sokszor megakadályozták a törvényhozásnak oly munkásságát, amelyek állami életünk konszolidáeziójára lettek volna hivatva. (Igaz ! ügy van !) Előttem szóló igen t. képviselőtársam, Szentpáli István, aki a városi érdekelmek oly igen buzgó és kiváló előharezosa, meleg szavakkal emlékezett meg a városok nehéz anyagi helyzetéről. Merem állitani, hogy aki ebben a törvényhozási teremben a városokkal szemben szimpátiákat akarna ébreszteni, az üres szalmát csépelne, (ügy van!) Ennek a törvényhozásnak már évtizedek óta kialakult eszméje volt, hogy a városokat államilag kell segélyezni, hogy a városok a reájuk háruló nagy feladatok teljesítésére képesek lehessenek. Hiszen országos szükség az, hogy az ország fővárosán, az ország szivén kívül erős vidéki központok létesüljenek, amelyek a magyar nemzeti állameszme, a magyar kultúra védőbástyái- és fáklyavivőiként szerepeljenek, még a legszélsőbb perifériákban is megbecsülést szerezzenek a magyar névnek és a magyar nemzeti prestiget, a magyar nemzeti eszmét a jíeriferiák legtávolabbi zugaiba, legtávolabbi kunyhóiba is besugározzák. (Igaz ! ügy van ! Helyeslés.) Meg vagyok győződve, hogy nincs e háznak egyetlen tagja sem, aki a városok segélyezésére a költségvetésbe beállított 5 millió korona segélyt ne a legnagyobb örömmel szavazná meg. Azonban, t. képviselőház, akkor, amikor városokról beszélünk, lehetetlen, hogy itt, e törvényhozás csarnokában, szóba ne hozzuk a még sokkal kedvezőtlenebb viszonyok közt levő községek helyzetét. (Igaz! ügy van! Halljuk! Halljuk!) Az igen t. előadó ur előadói beszédében szomorú statisztikai adatokat tárt a t. képviselőház elé, amely adatokból — ezek az 1910-iki évről vannak összeállítva — kimutatta, hogy az ország igen sok községében 100, sok községében 200—300, sőt egyes községekben 500%-os községi pótadót is fizetnek. Én abban az igazán szomorú helyzetben vagyok, hogy az igen t. előadó úrra a folyó évi adatok alapján, amelyek még nem állhattak az ő rendelkezésére, hogy ugy fejezzem ki magam : ráliezitáljak, és kénytelen vagyok megállapítani, miszerint a folyó 1912. esztendőben van az országban olyan község, amely 537, olyan, amelyik 622 és olyan, amelyik 626%-os községi pótadót fizet. (Mozgás.) Ha ezt a szomorú tényt megállapítom, akkor lehetetlen, hogy vizsgálódás tárgyává ne tegyem azt, hogy honnan ered ez az óriási emelkedés. Ez az emelkedés kétségtelenül a folytonosan emelkedő igényekből állott elő. És itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy alig múlik el esztendő, hogy törvényhozásunk is ne hozna olyan törvényt,amely-