Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-416

218 ki6. országos ülés Í912 deczember 2-án, hétfőn. és társadalmi mozgalmat már csirájában elfojt; akkor odajutunk, hogy egyrészt az állam nevezi ki a tisztviselőket, másrészt a tisztviselők nevezik ki a képviselőket. Mert minélnagyobb számú polgárnak adom én meg a választójogot, annál több függő elemet hozok bele abba a tömegbe, amely dönteni fog politikai irányban és ha ez a tömeg ki van téve annak, hogy felülről presszionálják, akkor az állami czentrális hatalom kezében van nemcsak a közigazgatás, hanem az egész politikai irányzat is, és akkor mi lemondunk minden haladásról. Mert ha a nemzetben tespedés áll be, vagy közönyösség áll be ennek folytán a politikai ügyek iránt, ha a szabad meggyőződés-nyilvánításnak nincsen hely adva, akkor a politikai téren olyan megkötöttség fog beállani, amely minden előhaladást megakadályoz és ebben az esetben nem találnám európaizáíásnak a Magyarországon egyoldalulag keresztülvitt központi közigazgatást, ha a másik oldalon nem adjuk meg a módot arra, hogy a polgár a maga meggyőződését függetlenül, minden felső pressziótól menten nyilváníthassa. Akkor mi nem nyugat felé haladunk, hanem inkább kelet felé, az orosz duma sorsára jutunk, és sajnos — ugy kell mondanom, hogy sajnos — nekünk nincs Szibériánk, mert Oroszországban, ha valakit Szibériába száműznek is, azért az ott orosz marad és az orosz kultúra harczosa lesz ott a távol keleten, de a mi népünk az ilyen nyomás alatt Amerikába vándorolna ki, amint már ma is vándorol, hogy elvesszen a magyar nemzet és a magyar kultúra számára. Amily örömmel üdvözlöm tehát azt a törekvést, hogy a közigazgatási reformot minél előbb vigyük keresztül, s amenynyire hozzájárulok ahhoz és siettetni kívánom azt a magam részéről is, ép annyira óhajtom egyszersmind azt is, hogy ez parallel történjék azzal, hogy tiszta képet nyerjünk arról: milyen lesz a mi reformált választójogunk. Ezenkívül azonban még egy másik dologról, nevezetesen a szegényügy rendezéséről is tüzetesebben kívánok megemlékezni. T. képviselőház ! E tekintetben is azt mondhatjuk, — amit különben a pénzügyi bizottság jelentése is kiemel, ezt el kell ismernem, — hogy még sok dolog vár a belügyministerium rendezésére, amelyek között a szegényügy mindenesetre kiváló helyet foglal el. Ez egy nagyjelentőségű szocziális feladat, és örvendetes, hogy a szocziális érzék ma már nálunk is kezd ébredni, kezd terjedni. Egy kisebb német városban történt, ezelőtt vagy harmincz évvel, hogy a városi községtanácsban az egyik képviselő azért emelt szót, hogy a szegény gyermekeknek, akik messze vidékről jönnek be az iskolákba s akik nem tudnak délelőtti tiz órára vagy délre hazamenni, ingyen tejet, ingyen reggelit szolgáltassanak ki, s igy egy kis erősítést, egy kis táplálékot adjanak a város hozzájárulásával ezeknek a gyermekeknek. Erre, szinte megrökönyödve azt jegyezték meg : Das ist doch der reine Socialismus ; hiszen ez á tiszta szoczializmus. T. képviselőház ! A világ halad előre s ebben a világban mi is haladunk ; mi is kezdjük érezni, hogy a társadalmi jólét egyszersmind az egyéni jólét is, és hogyha az a miliő, amelyben én élek, kezd emelkedni, akkor ezáltal én is emelkedem ; akár vagyonilag, akár jólét tekintetében, akár pedig kulturailag. Az én vagyonom, az én kultúrám annál többet ér, minél többet ér az a miliő, amelyben élek és dolgozom. (Igaz! Ugy van!) Állami feladat tehát, hogy ugy a vagyoni, mint a kulturális miliőt emehii iparkodjunk. Az utóbbira nézve majd a kultusz-budget vitájánál lesz szerencsém felszólalni; most tulaj donképen csak azokra a közjóléti intézményekre akarok kiterjeszkedni, amelyeknek fejlesztése nálunk még igen sok kívánni valót hagy. Irigykedve tekinthetünk pl. Kiél városára. Ez a schlezwieg-holsteini város jelenleg Németországhoz tartozik, de még abban az időben, a mikor Dániának volt kiegészítő része, még a XVIII. század végén, létesített 1790-ben, egy szegényügyi bizottságot és egy szegényügyi pénztárat, s azt érte el, hogy ez a város, amelynek lakossága körülbelü 200,000 lélek, ezidőszerint katmilliónyi tőkésített összeggel rendelkezik a szegényügy javára. Nekünk tehát, t. képviselőház, arra kell igyekeznünk, hogy ugy a városokban, mint kisebb helyeken, községekben is a szegényügy necsak társadalmi, utón hanem intézményesen is rendeztessék, miként azt már az ó-testamentum V-ik könyve is kifejezi, ahol az mondatik, hogy szűkölködő pedig ne találtassék közöttetek,« és miként azt az őseredeti keresztény község is iparkodott megvalósítani a maga kebelében, hogy szegény, azaz szűkölködő ne legyen található közötte. Ezt az ideált kell szemünk előtt tartanunk, mert a tömegek elszegényedésével egyszersmind a erkölcsi romlás is együtt jár, (Ugy van!) mert a szegénység, a nyomorúság mintegy nevelőmestere mindenféle rossznak és gonosznak. (Ugy van!) Ha összehasonlításokat teszünk a tekintetben, ami e téren a külföldön és minálunk történik, sajnálattal kell elismernünk azt, hogy mi meglehetősen hátrább állunk. Pl. a következő kimutatás képet njnijt nekünk arra nézve, hogy a különféle nagy városokban minő arányban járulnak hozzá a szegények istápolásához. (Halljuk! Halljuk !) Berlinben évenkint 15,650.000 márkát fordítanak a szegények istápolására, egy lakosra tehát 7.56 márka esik. Hamburgban 7,700.000 márkát használnak fel a szegények gondozására, ami fejenként 8.28 márkának felel meg. Münchenben 3,200.000 márkára rug az egész összeg, amely fejenkint szétosztva 5.03 márkát tesz ki. Bécsben 15,550.000 márkát fordítanak évenkint a szegényügyre, amiből egy fejre 7.65 márka esik, Budapesten pedig 2,468.000 K, vagy — hogy következetesek maradjunk — 2,056.000 márka fordít-