Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-416

416. országos ülés 1912 deczember 2-án, hétfőn. 217 Giesswein Sándor: T. ház! (Halljuk/ Halljuk !) Habár nem vagyok abban a helyzetben, hogy az elénk terjesztett költségvetést elfogadhassam, (Halljuk ! Halljuk !) mégis törvényhozói kötelességemnek akarok eleget tenni, (Helyeslés.) midőn a törvén}

7

] avaslathoz hozzászólok, még pedig a saját pártom szempontjából. (Halljuk! Halljuk !) Számolnom kell mindenekelőtt azzal az előítélettel, amelylyel sajnálatomra többeknél találkoztam, akik azt vélik, hogy amidőn a keresztényszooziális eszmék zászlójával foglalok helyet itt e házban, hogy ez a mi programmunk egy olyan utolérhetetlen idealizmus, utópia volna, mintha mi az élet realitásaival nem számolnánk. Hiszen azt mondja egy franczia államférfiú: L'utopie d'aujourdhui est la realité de demain. Vagyis hogy a ma utópiája, az a holnapi nap realitása. Amit ma ideális dolognak gondolnak, az holnap valósággá lesz. Hiszen, t. ház, ideálizmus után törekszünk mi mindannyian, amelyet mi az életbe akarunk átvinni és tulaj donképen ebben van a társadalomnak és a nemzeti életnek minden haladása. (Igaz I Ugy van !) És az az ideálizmus, t. képviselőház, amelyet a mi pártunk maga elé tüz, egy olyan idealizmus, amely egyszersmind a társadalmi rendnek megerősítését és a nemzeti létnek fokozását kivan ja elérni. Mert amidőn mi a »szocziális« szót használjuk programmunkban, kiegészitve azt a keresztény gondolattal, tulaj donképen — hogy ugy mondjam — egy tautológiát követünk el, amennyiben az igazi keresztény érzésben benn van a szoczializmus érzése, és az igazi szoeziális törekvéseket csakis valódi keresztény meggyőződéssel lehet elérni. És az a szoczializmus, amelyet mi követünk, egyszersmind olyan, amely a társadalmi erőknek egyensúlyát kivánja elérni, azt az egyensúlyt, amely az individuum törekvései és az egész társadalom törekvései között megvan. Ezek hathatnak ugyan ugy, mint egy ellentétes erő, de mégis ugy, mint a pozitív és negativ villamosság, parallel haladva, egymást az áramban erősitik, ugy ezt a két erőt nem egymással szembe, hanem egymással mintegy párhuzamba kell helyezni, és akkor egymást erősiteni fogják. Épen ez a törekvése a mi pártunknak, és azért nem elérhetetlen ideálokért, hanem elérhető dolgokért küzd, azt a szép és nemes czélt tűzvén ki maga elé : minél többnek minél több boldogságot, s azzal a meggyőződéssel tűzvén ki ezt a czélt, hogy ezt ugy érhetjük el, ha a vallásos érzelmeket respektáljuk és ápoljuk, ha a nemzeti érzelmeket szintén erősbitjük, mert az igazi társadalmi erősség a nemzeti érzés erősitésével érhető el és igazi nemzeti erősség a társadalom erősítése nélkül szintén nem is képzelhető. Ezek a dolgok tehát, amelyeket némelyek ellentéteseknek gondolnak, ellenkezőleg, arra valók, hogy a társadalom egyensúlyát állapítsák meg. KÉPVH. 1ÍAPLÓ 1910 1915. XVII. KÖTET. Ebből a szempontból kívánok tehát az előttünk fekvő költségvetéshez hozzászólani. Két szempontot akarok itt különösen kiemelni. Az egyik, amelyet már itt ismételten emiitettek, és pedig, azt mondhatom, a ház tapsai között emiitette Návay Lajos t. képviselőtársam múltkori beszédében és ma is az előadó ur beszédében : a közigazgatás reformja. Én is szívesen hozzájárulok ezekhez a tapsokhoz, mert ugy látom, mindnyájunk meggyőződése, hogy Magyarország európaizálásához hozzátartozik a közigazgatás reformja. (Igaz ! Vgy van !) De, t. képviselőház, ez a reform szoros összefüggésben van azzal a másik reformmal, amely kell hogy minket mihamarább szintén foglalkoztasson, a választójog reformjával; a kettő egymást mintegy kiegészíti. Ez idő szerint, azt mondhatjuk, ugy a közigazgatás, mint a választójog terén még nem tudtunk teljesen kibontakozni a rendiségi szervezetből. A vármegye mostani alakjában, ha nem is egészen de többé-kevésbbé a rendiség szervezetén alapszik és ép ugy választójogunk is a rendiségnek csak némi továbbfejesztése, de ennek a fejlődésnek a végpontjától, a végczéljától még nagyon távol vagyunk. Amily mértékben halad előre a választójog demokratikus irányban, ép oly mértékben kell előrehaladnia a közigazgatásnak is bizonyos czentralizáló irányban. Minél czentralizáltabb a közigazgatás, annál nagyobb szabadságot, annál demokratikusabb haladást enged meg a választójog és általában az egyén érvényesülése dolgában. Ha itt a kellő párhuzamot nem tartjuk meg és nem találjuk meg, akkor vagy az anarchiába sodródunk vagy pedig az abszolutizmusba. Ezért én szükségesnek tartom, hogy mielőtt a közigazgatás reformjához hozzányúlunk, jöjjünk kellően tisztába azokkal az elvekkel, melyek minket a választói jog kiterjesztésénél irányítani fognak. Ezt a kettőt egymástól elválasztani nem lehet és csak akkor tudom megmondani, hogy meddig mehetek el a czentralizáczióban a közigazgatás terén, ha tudom másrészt azt, hogy mennyi szabadsága van az egyénnek a politikai, a társadalmi és községi életben. Ezért általánosságban beszélhetünk ugyan és óhajthatjuk a közigazgatás reformját, de mindaddig amig kész tervet nem tudunk róla megalkotni, amíg a vele parallel haladó másik ügygyei is tisztában nem vagyunk, addig tulaj donképen semmit sem tehetünk. Sőt én azt tartom, hogy épen a közigazgatás fejlesztése egy dolgot tesz mindenekelőtt szükségessé és ez a választás titkos volta, mert különben abba a veszedelembe jutunk, hogy a közigazgatás nem iog bennünket fejleszteni, hanem ellenkezőleg, a haladást vissza fogja szorítani. His?en akkor az egész különbség c lesz, hogy a mostani megyei klikkek helyébe országo.

1 klikkek lépnek és ha mi nem tudjuk biztosítani a polgárnak teljes szabadságát és függetlenségét az ő politikai nézetének kifejezésében, akkor könnyen odajuthatunk, hogy olyan czsntralizáczió fog kifejlődni, amely minden szabad mozgást, minden nemzeti 28