Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-416

ÍÍ6. országos ülés 1912 deczember 2-án, hétfőn. 199 adója — és egy ankétet sürgetett volt a közigazgatási élet egész területére vonatkozólag, hogy miként lehetne a közigazgatást egyszerűsíteni.Hát én azt hiszem, hogy ennek az ankétnek meg sürgetése talán most sem volna felesleges dolog, ha nem is értünk alatta formális ankétet, de mindenesetre egy stúdiumot, kiterjesztve az áüami, a közigazgatási élet egész területére. Teszem azt, stúdium tárgyát képezhetné az, hogy miként lehetne azokat a jogi erőket, akik semmi egyebet nem tesznek, mint a szakközegek véleményét feldolgozzák, nélkülözni, és miként lehetne pl. a technikai vagy gazdasági szakközegeket egyenesen megbízni bizonyos közigazgatási teendők teljesítésével, aminek a középfokú hatóságoknál egyik kezdeményezése épen a földmivelésügyi minister ur által nem rég előterjesztett javaslat, illetve az annak kapcsán megalkotott törvény. (TJgy van !) Azután legfontosabb feladata volna a központi szerveknek arra is gondot fordítani és azt a legerélyesebben képviselni, hogy az akták érdemben és ne számszerint intéztessenek el, (Elélik helyeslés.) hogy megszűnjenek azok a gyakran igen hosszas levelezések, amelyek a központi kormány és az illető középfokú hatóságok között, a középfokú hatóságtól a községhez, egyes szakközegekhez ide-oda történnek és amelyeknek mindig az ügy érdeme, az ügy aktualitása iszsza meg a levét, mert ezáltal nagy érdekek, amelyek gyors elintézést kivannak, amelyeknek gondozása csakugyan azon szempont szerint kell, hogy történjék, hogy bis dat, qui cito dat, a legnagyobb sérelmet szenvedik. (TJgy van! XJgy van!) Az igen t. előadó ur épen akkor, amikor ezeket az eszméket a t. ház elé terjesztette, hangsúlyozta, hogy ne törekedjünk az állami állások szaporítására, hogy betegsége társadalmunknak az, hogy nem életképességre, hanem nyugdíj képességre törekszik. ( TJgy van ! TJgy van !) Ez teljesen igaz, de inie, ez a kívánság két éve hangzott el, és a múltkor épen Antal Géza t. barátom volt az, aki rámutatott arra, hogy daczára ennek — azóta azt hiszem, két költségvetés terjesztetett be — évről évre az állások bizonyos szaporításával találkozunk. Őszintén megvallom, a mi szegény társadalmunknak, amely bizonyos fokig elmaradt, középosztályunknak nem is lehet rossz néven venni azt, hogy az életképességet első sorban a nyugdíj képességben véli feltalálni, mert azok az állami állások, azok a közhatósági állások — legyenek bárminő szerények — mégis csak a család. az egyén részére bizonyos biztosítást foglalnak magukban. A társadalmi élet egyéb területein nálunk ezeket a biztosításokat ma még nélkülözzük. Hogy az összhang az állam és a társadalmi ellátás között helyreálljon, azt hiszem, ennek legegyszerűbb és legerősebb orvosszere az, ha e téren egy erős szocziálpoütikát sürgetünk, ha sürgetjük azt, hogy az aggkori ellátásnak azok a bizonyos társadalmi téren előkészített és a müveit nyugaton mindenütt az állam által is támogatott formái nálunk is megvalósulást találjanak. Ez nemcsak az illető egyéneknek érdeke, ez az egész középosztálynak is érdeke, mert ma a társadalom széles rétegeiben kezdünk már bizonyos ellenszenvvel találkozni a közhatósági állások iránt. A lateiner elem, mely azelőtt feltétlen bizalmával rendelkezett a publikumnak, ezt a teret lassanként kezdi elveszíteni, mert míg az állami és közhatósági állásoknál látjuk azt, hogy azok az érdekeltek bizonyos ellátást, bizonyos anyagi javulást kitudnak maguknak küzdeni, addig a magánvállalkozás terén dolgozó ezreknek és százezreknek ellátása ma még csak a jövőnek egyik ábrándképe. ( TJgy van !) A t. kéj)viselőháznak van egy bizottsága, a munkásügyi bizottság, amelynek feladata volna elsősorban ezekkel a szocziálpolitikai kérdésekkel foglalkozni. Másutt már régen átalakult ilyen bizottság szocziálpolitikai bizottsággá. Én is azt hiszem, hogy ha ott ezek a kérdések, a középosztály válságának nagy kérdései kellő megvitatás tárg}^át képezhetnék, akkor meg lehetne teremteni a nem az állami életben, nem a közhatósági életben dolgozó ezrek és százezrek számára azt a megnyugvást, amelyre ott kétségtelenül szükség is van. (Helyeslés.) T. képviselőház ! A mai helyzetet nem tartom alkalmasnak arra, hogy a háznak olyan szerény tagja, mint csekély magam, az u. n. nagjr politikába beleavatkozzam. (HaUjuk ! Halljuk !) De méltóztassanak megengedni, nekem, mint délvidéki képviselő, visszatérjek egy nyilatkozatra, amelyet épen a ministerelnök ur a most észlelhető mozgalmakkal szemben a sajtó utján tett és amely az én vidékemre, a délvidékre vonatkozik. A ministerelnök ur igen helyesen állította fel azt a tételt, bogy a délvidék lakosságának hűségéhez a mai kritikus időkben sem fér kétség. (Igaz! TJgy van !) És helyesen álütotta fel, hogy ha bármilyen mozgalmak észlelhetők is, ezek lehetnek egyes agitátorok mozgalmai, de nem a délvidék lakosságáé. (Igaz ! TJgy van !) Azt hiszem, felhatalmazásom ugyan nincs senkitől, de valamennyi délvidéki képviselőtársmik nézeteit tolmácsolhatom, (Felkiáltások a közéfen: Azonosítjuk magunkat !) ha azt mondom, hogy a dolgoknak ez a megítélése a valóságnak, a helyzetnek hű képét mutatja. (Helyeslés.) A délvidéken lehetnek egyes agitátorok, akiknek ereje azonban mindig azon mérvben csökken, akik befolyásukat azon mérvben veszítik el, amint egyfelől a magyar állam a maga kötelességét irántuk teljesiti, másfelől pedig kifelé erőt és hatalmat mutat. (Helyeslés.) És hogy ha az utolsó hónapoknak azon eseménye, a hadügyi költségeknek épen nem régiben történt megszavazása még bizonyos kételylyel találkozott kint a közvéleményben, ma, azt hiszem, mindazok, akik azállamkonszolidáczióját,az.államerejét, összefoglaló képességét a szivükön viselik, ezeket az eseményeket igazoltaknak fogják tekinteni. (Helyeslés és taps.) Kifelé a határon tul — és ezt szinte termométerrel lehet konstatálni — mindig olyankor gyengül a magyar állam tekintélye és akkor