Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-415
klh. országos ülés 1912 november 30-án, szombaton. 185 De hogyha most a baloldal politikájára térek át — nem a múltra, hanem a mostani időkre, — akkor meg kell emlitenem azt, hogy az a féktelen torzsalkodás, amely itt folyik, nem most kezdődött, hanem kezdődött gróf Andrássy Gyula csekély személye ellen. Az itt levő igen t. kultuszminister ur is nagyon jól tudja, hogyan folytak ezek a dolgok. Akkor minden 67-estől egyszersmindenkorra meg akartak szabadulni. Az önálló bank jelszavával nem az önálló bankról volt szó, hanem a 67-esek lehetetlenné tételéről s az örökké üdvözítő 48-as politikának általánossá tételéről, azt mondván: ha többség vagyunk, legyen a kormány is kizárólag a mienk. Ezzel a jelszóval megbuktatták a koalicziót és a választói reformot, amely igazán arra való volt, hogy azt egyébként megbuktassák az önálló bank jelszavával, holott, ismétlem, írásban vállalt kötelezettség alapján azt a törvényt meg kellett volna alkotni, mert a bécsi békében aláirt paktum ugy szólott, hogy ez a kérdés sem el nem odázható, sem más kérdés által háttérbe nem szorítható. Az a helyzet tehát, amely most van, csak folytatása azoknak a sikertelen, egyoldalú próbálkozásoknak, amelyek a koaliczió idejében kezdődtek, s amelyek arra irányultak, hogy ne az első sorban ülő akkori igen tisztelt vezérek alakítsák meg a normányt, hanem három évi szűkölködés után kerüljön a második sorban ülő férfiakra is a sor. (Derültség.) Ha azok tudtak kormányozni, — amint mondották, — akkor talán a mi szerény személjünk is fog tudni kormányozni ugy, ahogy azok csinálták. (Derültség.) Ez a helyzet tehát folytatása egy rossz czélzattal, rossz irányban megindított harcznak, amelynek eszközei akkor is lehetetlenek voltak, s amely harczokban attól kezdve, hogy beigazolódott, hogy a nemzeti irányban részvényes összes vezető tényezők, akik valaha ezt az irányzatot hirdették, mind egyesülve is csak olyan kormányzatot tudtak létesíteni, mint a koalicziós kormány, soha többé részt nem vettem. Ez, mondom, folytatása annak a harcznak, s engedelmet kérek, hogyha én mosolyogva, bár nagy élvezettel, hallgattam tegnap Návay Lajos t. képviselőtársam beszédét a békekötés részletei tekintetében, a felkínált és visszakínált békéket és minden egyebet, mert a leghitelesebben tudom, hogy erről sohasem volt szó, sem arról nem volt szó, ami napirenden volt, hanem mindig másról volt szó, s ezek a külső dolgok csak elleplezői olyan belső dolgoknak, amelyeket, t. képviselőház, szintén mindannyian tudunk itt is, ott is, amott is s amelyekről egyáltalában nem szükséges beszélni. Ennek a helyzetnek tehát, amely egy sztrájkban nyilatkozik meg, ugyanaz a czélzata, mint az önáUó banknak, az általános választói jog, amely a második sorban ülő vezérek érvényesülésének kérdése volt. Ez mind ugyanaz. A kérdés tehát az, hogy ha egyszer tudtunk győzelemre jutni a házszabályokban adott eszközökkel erőszakos utón, akkor próbáljuk ezt meg másodszor is, és ha másodszor nem tudunk boldogulni, csináljuk annyiKÍPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XVn. KÖTET. szór, míg végre egyszer siker fog bekövetkezni ; s minél nehezebb a helyzet és minél nehezebb az ország határain túl is a helyzet, annál inkább csináljuk, mert annál inkább hisszük, hogy talán mégis meg fogják hallgatni a mi szavunkat (Igaz! Ugy van !) Három dologról van szó mindössze. Egyik a függetlenségi politika. Azt kérdezem én, hogy hol a világon vivták ki egy országnak szabadságát, jólétét, a testvériséget, az egyenlőséget és a függetlenséget parlamenti sztrájk utján ? Vagy hol vivták ki akként, hogy kerülik a bejáratot és a Dunaparton próbálnak bejutni ? (Igaz! Ugy van !) Egy hang (a jobboldalon): A konyhaliften ! Lengyel Zoltán : Függetlenségi politika ! Hiszen az a legszentebb ideál, amelyért annyi ember elvérzett a csatatéren, amelyért annyi ember a vagyonát áldozta fel, amely mindnyájunk lelkében él, mert hiszen senkiről sem tételezhető fel, hogy nem így érezne, mindenki ezért az ideálért él és abból nem enged és amit függetlenségi politikának érez a maga bensejében, azt csinálja minden tisztességes ember. De az a kérdés, hogy mit érez az alatt, hogy függetlenségi politika 1 Engedelmet kérek, az-e, amit negyven éven át hirdettek, hogy majd ha többségbe hoz az ország, akkor megmutatjuk mi az ? Azt most nem érthetem, az ki lett próbálva. (Derültség.) De ha nem is lett volna kipróbálva, méltóztassék megmondani, hogy azon fordul-e meg az önálló bank, az önálló hadsereg, az önálló külügy és önálló vámterület kérdése, hogy a többség a magyar parlamentben megszavazza ? Bocsánatot kérek, hiszen ha ezen fordulna meg, föltételezem hogy az elnökség, a házszabályokat félretéve, még ebben az úgynevezett mungó parlamentben azonnal megszavaztatna sok mindenféle dolgot, ha arról volna szó, hogy a magyar nemzet hatalmi viszonyai olyanok, hog)^ egy egyszerű parlamenti többség határozata elég ahhoz, hogy ezek a dolgok megvalósíttassanak. De nem ebből áll a függetlenségi politika, hanem végig kell azt csinálni kinosan-keservesen kezdettől fogva a szervezés, az alkotás utján azon az utón, amelyen minden nemzet fiai csinálták, akár a Balkánon is az utolsó harczukat vívó kis népekről beszélek, akár a norvégekről, az olaszokról, akár más népekről, az észak-amerikai EgyesültÁllamokról ; végig kell azt csinálni, nemcsak végig hirdetni; (Ugy van ! Derültség.) nem sokat ér az, ami beszéd és hirdetés, ha a mögött tények nem nyilvánulnak meg, mert akkor nemcsak az a baj, hogy nem létesül a függetlenségi politika, hanem az eszmét is lejáratják örök időre és az ilyen függetlenségi politika az ország szegénységének legelső kovácsa. (Igaz ! Ugy van !) T. képviselőház ! Amikor arról van szó, hogy ez függetlenségi politika, akkor tessék elkezdeni a megcsinálását, tessék munkába venni, tessék a nemzetet előre vinni és ez függetlenségi politika lesz, nem forradalmi pohtika, nem anarchisztikus politika, hanem ez nüansza az alkotóbb természetű 2-t
